November 13,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mert mi ilyen irigy görények vagyunk

Nehéz, de talán nem lehetetlen onnan bármilyen értelmes eszmefuttatást végigvinni, ahol a kormány egyik legbűzösebb médiakanálisának mikrofonállványa, sűrű nyelvcsapkodások közepette nem kérdést intéz a vele szemben a konyhaszéken kuporgó közpénzzel kitömött barnanyelvű Orbán-zsoldoshoz, hanem egyenesen kinyilatkoztatja, hogy innen indulunk: minden normálisan gondolkodó ember csak egyetérthet a miniszterek elnökével. Azzal tudniillik, aki két luxusrepülőzés között ezt bírta mondani egy közpénzmilliárdokból felépített sportcsarnok átadóján (ahonnan előrelátóan kitiltatta a még létező, kormánykritikus sajtót, és csak a seggnyalóit engedte közel):

Ha nagy a mellény a kevésre, vagy a semmire, az nagy baj. De legalább akkora baj, ha van teljesítmény és mégis kicsi a mellény. Vállalnunk kell a sikereinket is, tisztelt hölgyeim és uraim, nemcsak a kudarcainkat, mert egyébként sosem lesz belőlünk nagy nemzet. Ha van mire, és van kire, akkor igenis legyünk rájuk büszkék. 

A TV2 Mokka című izéjének segédmunkása számos izgalmas, izzasztó kérdést intézett a minap (hétfőn) minden idők legszínvoltalanabb dezinformációs propagandaegységének főszerkesztőjéhez (mellékállásban a Századvég pénzmosoda vezetője), aki erre a legjobbat hozta ki magából:

Ha nem magyarok lennénk, akkor nehéz lenne vitatkozni ezekkel a gondolatokkal, dehát az elmúlt évtizedek arról szóltak, hogy volt valami eredendő kishitűség a magyar hozzáállásban. (…) Én azt gondolom, hogy a miniszterelnök elmúlt heti beszédei alapvetően egy topic körül összpontosultak, ez pedig a kishitűség problémája. Hogy visszaadja a magabiztosságot a magyarok számára, hogy örüljünk a sikereknek, van miért előrefelé mennünk. És hogy van még egy dolog, ami nagyon fontos, hogy sikert érjünk el és legyen elképzelésünk a játékról, ha úgy tetszik, ez pedig, hogy rendelkezzünk vízióval.

Szintén hétfői zárójel:

Zárójel bezárva. A háromnevű Orbán-szolga mesélt tovább:

És ha a politika szintjét nézzük, a kormányzóképes erőket, akkor 8 éve Magyarország egy határozott vízióval rendelkezik arra vonatkozóan, hogy ki ő, milyen játéktérre lép be és milyen játékot akar játszani. 

Az a probléma, hogy ha fejben másodikok vagyunk, akkor soha nem leszünk elsők. Egy hihetetlen kihívás, itt tulajdonképpen a reflexekről van szó, olyan ösztönös reflexekről, amelyeket belénk neveltek. (…) Hogy tulajdonképpen szégyellni kell a sikert, szégyellni kell azt a képességet, hogy úgy menjünk fel a pályára, hogy győzni tudjunk. (…) ez egy hatalmas feladat, és ez egy évtizedes szocializációs kérdés, hogy egész egyszerűen legyen magabiztosságunk arra vonatkozóan, hogy nem vagyunk másodrendűek, a magyaroknak lehet elképzelése arról, hogy kik ők és milyen szerepben akarnak fellépni a színpadra. És szerintem ez eddig nem történt meg. Volt egy ilyen visszahúzódás, egy ilyen szégyelljük a sikereinket típusú hozzáállás az egész magyar mentalitásban, ami szerintem a sikerekre való képességünket is meghatározta. Ennek a legfontosabb társadalmi szimptómája az irigység. Amikor irigyek vagyunk arra, hogy a másik sikeres. Gondolom, csak akkor lehetünk sikeres nemzet, ha ezt az irigységet levetkőzzük, hogy tulajdonképpen nem tudunk örülni a saját magunk és mások sikereinek.

Az a probléma, hogy az önbecsülés összefügg a méltósággal. Van-e méltóságunk például? (…) Ha nem lehet saját álláspontot, saját testtartást kialakítani, akkor vesztesek vagyunk. Ezért az önbecsülés visszanyerése az egyik legfontosabb kérdés. Ha ez megvan, akkor az olyan pillér lesz, amire bármilyen politika felépíthető.

Tudom, ilyenkor szokás azt mondani, hogy de hát ki nézi a TV2-öt, és kit érdekel, mit fröcsög egy háromnevű tányérnyaló? Hát pont ez a probléma. Hogy amit ez a szájával fröcsög, az a Fidesz és Orbán aktuálisan legfőbb politikája. Most éppen azt találták ki, hogy amióta Orbán belekapaszkodott a kormány kerekébe, azóta van az országnak víziója. Fennállása óta ugyanis, de pláne 8 éve Orbán egyenlő az országgal. Igaz, hogy időközben kinőtte a magyar ugart, és már a játékvasútjában sem leli örömét, ezért Európa meghódításán ügyködik (körülbelül mióta az apja gyerekkorában az asztal körül kergette azért, hogy legyen belőle valaki, azóta vannak a víziói is), de jól van ez így: ő a szimbóluma mindannak, amivé mi magyarok lenni akartunk mindig is, ha nem nevelték volna belénk, hogy másodrendűnek lenni jó.

Nem mondom, van annak némi átható bűze, amikor a közpénzmilliárdokkal több fronton kitömött háromnevű ideológus a magyar emberek önbecsüléséről, méltóságáról és irigységéről (!) prédikál. Ez már Bencsik András másik intellektuális világítótoronynak is bejött, midőn Mészáros Lőrinc vállalkozói zsenialitásával összefüggésben kommunista irigykedésről, a Rogán-házaspár helikopterezése kapcsán meg retek, proletár demagógiát emlegetett. Visszaértünk ugyanoda. A közösből ellopott júdáspénzből fizetett talpnyalók moralizálnak a magyarok irigységéről.

Meg arról, hogy mióta Orbánnak víziói vannak (másutt az ilyesmivel kezelik az embereket), azóta mi győztesek és sikeresek vagyunk. (Bőven elég a magyar futball aktuális sikertörténetére egy pillantást vetni.) Mert ez a szentéletű plebejus most azért töri kezét-lábát, hogy visszaadja a hitünket, a méltóságunkat, az önbecsülésünket. Ez az ember egyenesíti ki a mi hajlott gerincünket. Igen, az az ember.

Akit teli pofával és megvetéssel röhögtek ki az Európai Parlamentben, amikor a szemükbe hazudott vetemedésügyileg.

Aki a magyar parlamentben a papírjaiba temetkezve sunyul, mielőtt boldog karácsonyt kívánna, midőn a korrupcióval közeli barátságot ápoló személye körüli botrányokról kérdezik.

Aki futva a nyakkendőjébe és a nadrágzsebébe kapaszkodva, sápadtan menekül a sajtó elől, amikor közérdeklődésre számot tartó kérdésekkel kapcsolatban magyarázatot kellene adnia.

Akinek a mániás sorosozáson és migránsozáson, meg a lábszagú dakota álbölcsességein kívül lassan 10 éve semmi mondanivalója nincs azok számára, akik kiszorultak a kétharmadból és öklendeznek a megélhetési árokásásától.

Ez az ember adja vissza a magyarok önbecsülését és méltóságát, tetszik érteni? Aki árokba rugdossa, méltóságuk maradékától is megfosztja a számára haszontalan nyomorultakat, miközben azzal vagánykodik, hogy ő 30 éve luxusrepülővel közlekedik, és kurvára nem érti, mi a baj ezzel. És bár lassan 10 éve megszakítás nélkül áldozza fel magát azért, hogy valóban sikeres, nagy nemzet legyünk, bár éjt nappallá téve gyártja a vízióit (azt az egyet, amiben kurvajó: a nemzeti hergelés mögé bújtatott lopás vízióját), még mindig hátra van a munka nagyja, mert mi ilyen irigy görények vagyunk. Azért szar a csilliárdokkal sújtott magyar futball, mert mi irigyek vagyunk, és fejben másodikok. Azért rohad az egészségügy, mert mi másodrendűnek érezzük magunkat. (Kivéve, amikor azzal döngetjük a mellünket, hogy az ember színe fehér, nemzetisége magyar, vallása: keresztény.) Azért mutat leszakadást a magyar oktatási rendszer minden nemzetközi összehasonlításban, mert mi irigyeljük az Orbán-dinasztia sikereit, elvitatjuk az összes saját lábon álló strómanja tehetségét. És mert úgy véljük, hogy nem Moszkva külvárosa vagyunk, hanem az Európai Unióhoz tartozunk.

Nem akkor leszünk sikeres nemzet, ha felelősséget vállalunk a tetteinkért, a gyerekeink jövőjéért, ha számonkérjük a geciken azt, amit elloptak tőlünk, ha kiállunk a nálunk nyomorultabbak mellett, akiknek már se méltóságuk, se önbecsülésük nem maradt, hanem akkor, ha engedjük, hogy a nagy ember átmossa az agyunkat és ránk erőltesse a vízióit. A mi önbecsülésünk és méltóságunk akkor billen a helyére, ha nyálcsorgatva tapsolunk és örvendezünk annak, hogy a nagy ember a mi hátunkon zsírosodik. Márpedig egyetlen dolog van, amire valóban büszkék lehetünk: a magyar kultúra, tudomány eddigi Orbántól teljesen független teljesítményére. Mindarra, amire már rátette a kezét és erővel akarja elfoglalni. Mert neki víziója van arról, hogy miként fogja ez az ország az egyik végétől a másikig az ő dicsőségét és korlátlan hatalmát szolgálni. Ha maradt még némi méltóság és önbecsülés ebben a népben, ami képtelen nemzetként működni, akkor vagy összekapja magát, vagy belegebed ennek a víziókkal terhelt egyénnek az elhajlított valóságába. Bár persze az is lehet, hogy már távolról sem múlt idő…

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.