Október 15,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nocsak, ki őrjöng itt?

Beszéljük meg közösen. Már annyiszor nekifutottam, hogy megírom, de mindig visszakoztam, talán, mert lecsillapodtam. Most nem. Sikít, hisztizik, őrjöng a gyerek. Nem otthon, hanem a buszon. A húsz perces utat végigtombolja a drága lelkem. Anyuka telefonál. Az utasok minden haja szála égnek áll, egyetlen idős hölgy próbálja csillapítani a kölyköt. Sikertelenül. A buszvezető mondja egy ismerősnek, hogy ez szörnyű. Miért nem szól rá? Nagy betűkkel ki van írva: menet közben a buszvezetővel beszélgetni tilos. Rendben, ne zavarják, az utat figyelje, az a dolga.  Ettől a lármától nem kap ideggörcsöt? A gyerek négy-öt éves lehet. Márkás cipőjével rugdossa az ülés támláját, csapkod, ordít és ordít. Amikor anyuka leteszi a telefont, rászól, válaszul kap egy csattanóst az arcára. És akkor jön a kurva életbe, ha még egyszer megütsz, szíjat hasítok a hátadból. A kölyköt nem hatja meg. Leszálláskor szól a sofőr, hogy többet vele ilyen csetepatéval nem utaznak. Az anyuka fintorog, elmennek, zeng a pályaudvar. Nagy levegőt veszünk.

Az efféle vircsaftok mindennaposak, és ha nem is leszek népszerű a véleményemmel, akkor is azt mondom, hogy nekem ugyanannyi jogom van nyugodtan vásárolni, mint a gyereknek ordítani. Jó néhányszor vágták már hozzám: de hiszen, gyerek. Akkor mi van? A gyerek ismérve nem az, hogy viselkedésével másokat zavarjon. Van neki szülője, aki ezt felfoghatná. Miért nekem, nekünk kell kimenni a vásárlóközpontból, amíg a hangoskodók lelépnek? Miért provokálják a neveletlen, hisztis kislányok és kisfiúk a szüleikkel együtt azt a közösséget, amiben ideig-óráig együtt kell lennünk?

Legutóbb egy fiú banánokat dobált a földre. Rászólt az eladó kedvesen, hogy szedje össze, mire a gyerek páros lábbal taposta meg azokat. Aki látta, vérmérsékletétől függően nem hagyta szó nélkül: „Ezért nem kell gyerek.” „Durr egy pofon neki, aztán észhez tér.” „Vigye már ki innen azt a rohadt kölyköt.” „Elkényeztetik őket, tessék ez az eredmény.” Az eladó próbálta még mindig nyugodtan meggyőzni a rendetlenkedőt, vigyorgás volt válasz. Apuka rohant a túlsó sorról. Vörös lett, mint a szegedi paprika. Körülnézett, elnézést kért az összegyűltektől, felkapta a gyereket, gyorsan eltűntek. Ez a jobbik eset, még akkor is, ha a lötty ott maradt.

Változatosan képesek zaklatni: a földön fetrengve üvölteni, odavágni, ami éppen a kezükben van. Ahány pszichológus, annyiféle magyarázat. Azért azt a véleményt nem fogadom el, amely szerint nem baj, ha hisztizik a gyerek, hiszen ez az autonómiára törekvése. Gratulálok, taposd a banánt, kis autonóm! Azzal sem értek egyet, hogy ha ordít, a szülő is ordítson vele, lássa a csemete, így kell kezelni a dührohamot. Az azonban tetszik, ilyenre is volt példa, amikor a szülő biztatja a gyereket, toporzékolj még, ez semmi, hangosabban sikíts, apád is hallja a munkahelyén! Addig-addig, míg az egész cirkuszon mindketten elnevették magukat. És csönd lett. Csönd.

Utcán, hivatalban, étteremben feltűnnek a kis zajongók. Cukkolva a környezetet. Én lettem érzékenyebb, türelmetlenebb erre? Egy biztos, nem vagyok hozzászokva. Szerencsére sem a gyermekem, sem a baráti, ismerősi köröm gyermekei nem gyakran „adták el a házat” a viselkedésükkel. Persze, hiszti van, és annak kezelése a nyilvánosság előtt sok mindent elárul a nevelésről. Most már csak tényleg azt kérdezem: tűrjünk, szóljunk, hagyjuk a fenébe, próbáljunk segíteni csillapítani a hosszasan hisztizőt? Beszéljük meg, önök megértőek az ilyen helyzetekben?

Félreértés ne essék, a gyermeket a világ nagy csodájának tartom. Soha nem bántanék egy kisembert sem, keresztre feszíteném, aki erőszakoskodik velük, sőt semmibe veszem azt a hatalmat, amelyik éhezni hagy kisfiúkat, kislányokat, miközben képviselői két pofára zabálják a luxust. Az embercsodák velünk élnek közösségben, és a hétköznapi életünkben, gyakori ámulatunkban meg sem tudunk szólalni. Sem így, sem úgy.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.