December 12,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Hacsaknem Blog


A felégetett magyar ugaron már nem lesz mit és nem lesz kin számonkérni

Erősen indította a hétfő utáni keddi napot a Domokos László nevű volt fideszes képviselő, a fideszes Állami Számvevőszék elnöke, midőn a pótolhatatlan milliárdokat felzabáló, újonnan a nemzet legnagyobb hírhamisítója által irányított migráns- és közpénztelevízió stúdiójába betrappolva felmondta a pártközponti eligazítás szagától messziről bűzlő mantrát: a kormány évek óta megbízhatóan kezeli a közpénzeket.

Egy nappal azt követően, hogy a sorosistának bélyegzett Transparency az apátiában fetrengő közvélemény tudomására hozta: a Rogán Antal feltalálózseni által feltalált letelepedési kötvényes társasjáték 30 milliárdos kárt okozott az országnak, a lehető legjobbkor jött az ÁSZ zárszámadási jelentésének legfontosabb tanulságaival mellett döngetve befutni a köztévébe, eloszlatni a vélt és valós kételyeket. Azzal kapcsolatban, hogy lopnak, csalnak, kirabolnak egy egész országot, miközben mindezt a Soros György és a migránsok elleni háborúra hivatkozva bagatellizálják, legitimálják.

Ha figyelembe vesszük, hogy Erdogan diktátor elvtárs látogatásának rivaldafénye vagy elhomályosította, vagy nem a miniszterelnök úr pofátlan luxusrepülésekben tetten érhető, a nagyipari korrupcióval erősen határos ügyködéseit az istenadta nép éberebbik felének agyában, soha nem jöhetett volna jobbkor ez a kormánymosdató megnyugtatás:

Szabályszerű volt a 2017-es központi költségvetés végrehajtása, a hiány és az államadósság alakulása megfelelt a jogszabályi előírásoknak, valamint az uniós feltételeknek (…) jól teljesített a gazdaság 2017-ben, ami annak is köszönhető, hogy több pénz áll rendelkezésre, a fizetések körülbelül 13 százalékkal emelkedtek, és a reálbérek is több mint 10 százalékkal. Ugyanakkor az uniós források mind intenzívebb felhasználásának köszönhetően jelentősen bővültek a beruházások, és az export is jól teljesített. Az idei évre vonatkozó elemzés alapján kijelenthető az is, hogy a gazdasági növekedés folytatódik, tovább emelkednek a bérek és a beruházások. (MTI) 

Miután Domokos László, a Fidesz-kormány által távirányított (ezt minden alkalommal letagadja, ettől ez még nem érdemi cáfolat), egykor független állami hatóság elnöke tegnap nem volt képes az egyenes gerincoszloppal bármilyen közvetlen kapcsolatot ápoló választ adni arra az egyszerű kérdésre, hogy az általa irányított, normális helyeken a közpénzek elköltésének őreként funkcionáló intézmény egyáltalán hajlandó-e vizsgálni a 30 milliárdos károkozással leírható letelepedésikötvény-bizniszt, vagy sem, bátor, egyszersmind életbevágó lépésnek tűnik az ügyeletes mikrofonállványnak felmondani a kötelezőt.

Tehát a Fidesz nevű párt embere körültekintő vizsgálódást követően megállapította, hogy a Fidesz nevű kormány évek óta csak éppen bele nem roppan a tisztességbe, a szabályszerűségbe, és a választói bizalommal való becsületes sáfárkodásba. És tényleg. Ahhoz képest, amit Szijjártó Péter bukott kereskedőház-üzemeltető előadott egy minapi interjúban, amikor a plebejusságával népet zsibbasztó főnökét övező még szinte friss korrupciós vádakról kérdezték, Domokos László igazán kitett magáért. Annak illusztrálására, hogy mennyire nagyon, ideteszem a külügyi hisztéria és teremfutball nagymesterének érvelését:

Nevetséges ezzel vádolni a miniszterelnököt (mármint azzal, hogy egy korrupt, közpénzből dőzsölő, a hivatali vesztegetés árnyékában sunyuló erkölcsi vakondtúrás – szerk.). Az egyszerűen hazugság, hogy a miniszterelnök közpénzt használ magán ügyekre. Ezt vissza kell utasítanom, és ez botrányos, hogy ilyeneket lehet mondani következmények nélkül.

Ha ezt az ellentmondást nem tűrő, visító tagadást tekintjük az abszolút erkölcsi mércének (értsd: a mindenkori kormány mindenkori felelősségre vonását ellehetetlenítő eszközt), akkor természetesen ennél a faéket megszégyenítő intellektuális érvelésnél már a sorosozás is akadémiai színvonalnak számít. Ehhez képest Domokos László még csak nem is sorosozott, úghogy érezzük megtisztelve magunkat. Egy igazi szellemi világítótorony ő a rommá zsibbasztott, hülyére vett, kirabolt magyar nemzet jelenének csillagtalan éjszakájában.

Ha most azt a közszájon forgó, saját lábon álló evidenciát hívom segítségül, amely szerint a köz jellegétől megfosztott pénz magánpénznek minősül, másrészt a legalizált korrupció fideszes tankönyvét találomra kinyitom bárhol, akkor természetesen Domokos László NER-társ igazat beszél. Onnan nézve minden szabályszerű, törvényes, sőt még a keményen szétverni szándékozott Európai Unió feltételeinek is megfelel. (Azért az OLAF magánvéleménye érdekelne.) Még akkor is, ha a jobban teljesítésről előadott arcpirító előadásában arról egy szó nem esett, hogy dacára a jól bevált költségvetés-kozmetikázó trükköknek, idén milyen brutálisan elszállt a költségvetési hiány. (Nem baj, ameddig a következő minden szép, minden jó, minden rendben van típusú jelentés elkészül, előszedik a szemöldökcsipeszt – nem azt, egy másikat – és végrehajtják a megszépítő beavatkozásokat, hogy a propaganda töretlenül jobban teljesítsen a valóság ellen vívott harcban.)

Ha egy másik közszájon forgó, szintén nem Orbán Ráhel és Mészáros Lőrinc tyúkszemén taposó evidenciára hivatkozom, akkor szintén igaza van Domokosnak. Hát hiszen a pórnép dolga nem más, mint hogy tudomásul vegye: a közpénzek (közpénz az, amiből a Mészárosok, Vajnák, Garancsik és válogatott strómazsenik zsírosodnak lassan egy évtizede, amiből Matolcsy kastélyokat és szőnyegeket harácsol, amiből szavazatokat vásárolnak, amiből futja a miniszterelnök úrnak a csilliárdos magánutakra és eltitkolt nyaralásokra, stb.) felhasználását/ellopását/elégetését választott képviselői, illetve azok senki által meg nem választott pereputtya útján gyakorolja. Pont.

Jó, természetesen nem vagyok sem naiv, sem álnaiv, nem várom el Domokos Lászlótól, hogy az alája kérdező propagandista bármely kérdésére azt válaszolja, hogy igen, lopunk, ahogy a csövön kifér, de ameddig szó nélkül tűritek, addig feljogosítva érezzük magunkat, hogy magasról tegyünk rátok. Ennek ellenére ez az áttetsző kormánymosdatás még Matolcsy, Polt és Szijjártó összeadott, majd hatványra emelt impertinenciáját is jobbról előzi. És akkor egy szót nem szóltam arról, hogy a Fidesz az egyetlen olyan párt, amelynek gazdálkodásában semmi kivetnivalót nem talált a fideszes ÁSZ fideszes elnöke, miközben a Jobbikot de facto kinyírták. És sőt, arról sem beszéltem, hogy az uniós források Domokos által megénekelt mind intenzívebb felhasználásáról a populáció legfeljebb a még ki nem nyírt valódi sajtó munkájának köszönhetően értesül. Hogy megint melyik Fidesz-közeli malacpersely nem bírt félreállni a közpénzeső útjából.

Nem is hiszem, hogy szükséges tovább részletezni. Egy olyan jellembajnoktól, aki már mezei parlamenti képviselőként is trükközött a közpénzzel (három parlamenti ciklus alatt összesen 15 millió forintot vett fel adómentesen lakhatása támogatására, miközben arra nem feltétlenül lett volna jogosult), nem elvárható, hogy magasabb polcra kerülve bizonyítsa: a fekália igenis képes baracklekvárrá változni. Ezzel csak annyit akartam mondani, hogy miután az ellenzéket már sikerült megsemmisíteni, lassan az Állami Számvevőszékre sincs semmi szükség, hiszen Orbán Viktor regnálása óta még a gyanú árnyéka sem vetül a kormányzati tisztességre.

Nem, valójában azt akartam mondani, hogy ez itt egy újabb tökéletes bizonyítéka annak, miért oly szükséges és elodázhatatlan lépés csatlakozni az Európai Ügyészséghez. Mert ezekkel a pórázon rángatott Domokosokkal, Poltokkal, Matolcsykkal és egyéb független szarháziakkal a kormány ellenőrzése, számonkérése a még meglévő oknyomozó civil erőfeszítésekkel együtt is reménytelen vállalás. És ha minden úgy megy tovább, mint az elmúlt években, amikor a kormány megbízhatóan kezelte a közpénzeket (bele sem merek gondolni, hol tartanánk, ha esetleg nem megbízhatóan kezeli, hanem ellopja), a felégetett magyar ugaron már nem lesz mit és nem lesz kin számonkérni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.