Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Tökmindegy, hogy ki milyen párttal szimpatizál, mennyire keresztény, vagy hányas cipőt visel. Ebbe mindenki beledöglik

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Tudom, hogy Erdogan véreskezű diktátor pajtás budapesti látogatása – nyakon öntve a megszokott, kocsmai színvonalú parlamenti cirkusszal – felülír ma minden mást, én szeretném a figyelmet a Lázár János bukott, majd újra felemelt fideszes hűbérúr és kastélytulajdonos által keményen zsarolt és kéjesen szopatott (oppardon!) Hódmezővásárhelyre irányítani.

Február 25-én, amikor kiderült, hogy az állampárt egyik legnagyobb, öröknek vélt fellegvárában az egykori mindenhez is értő miniszter kesztyűbábja elhasalt az időközi polgármester-választáson Márki-Zay Péterrel szemben, a pillanat hevében valószínűleg nem sokan foglalkoztak azzal, hogy bármennyire is reményt adó ez a (nem remélt) győzelem, a város hatékony vezetését a narancsba borult képviselő-testület és a hűbérúr látványos pofára esésben gyökerező bosszúszomja fogja megakadályozni.

Bő fél év után kijelenthetjük: az akkor háttérbe szorult félelme(in)k hiánytalanul valóra váltak. Lázár és az ő pórázon rángatott emberei mindenhol keresztbe tesznek a nem fideszes városvezetőnek, és mindenkin – akár gyerekeken is – átgázolva büntetik a várost azért, mert nem a Fidesz jelöltjének szavaztak hálás bizalmat.

Márki-Zay minapi Facebook-posztjában részletesen leírja, hogyan irányíttatta át Lázár a városban működő cégek TAO-támogatását Makóra, hogy a fideszes többségű képviselő-testület rendre a helyiek érdekei ellenében, a gyerekek ellen szavaz. Nem részletezem, legyen annyi elég, hogy miközben a fényességes hűbérúr degeszre gazdagodott, a várost eladósította, és változatlanul mindent megtesz azért, hogy – akár a gyerekekkel történő zsarolást is bevetve – bebizonyítsa Márki-Zay Péternek, ki az úr a vásárhelyi szemétdombon. Nem marad más hátra mint előre:

A képviselőtestület OSZLASSA FEL magát és LEGYEN ÚJ VÁLASZTÁS (képviselők és polgármester is)! Bízzuk az ítéletet a vásárhelyiekre: a győztes feladata Lázár János milliárdos adósságainak rendezése, nem könnyű küldetés sem nekem, sem Orbán Viktor legfőbb párton belüli riválisának. Ha a város többsége enged a gyerekekkel történő zsarolásnak, én megértéssel és sértődés nélkül fogom visszaadni a problémák megoldását Lázár úrnak és jelöltjeinek. Ha viszont mégis engem ér a megtisztelő, bár nehéz feladat, akkor reményeim szerint munkámat már egy a város érdekében engem támogató közgyűléssel sokkal könnyebben tudnám folytatni

– írja bejegyzésében a független polgármester. Megnéztem, hogy a közösségi média legújabb fenegyerekének elérte-e már az ingerküszöbét mindaz, amit teljes joggal a szemére hánynak. Nem, nem érte el. E sorok írásakor Lázár hivatalos Facebook-oldalán a legutolsó poszt arról tudósít, hogy közadakozásból készült el a Szűz Mária szobor a Szent István templom előtt, amelyet ma szenteltünk fel. Világos, nem? Lázár már a szoborszenteléshez is ért. Vagy ha nem is, a Fidesz legnagyobb egyházi szekértolói mellett ő is simán feljogosítva érzi magát szentelésre. Nem gyenge, de legalább forgatja a gyomrot.

Javasolnám – ha már elég Szűz Mária szobor és felújított templom hirdeti a Fidesz soha el nem múló dicsőségét szerte a magyar ugaron -, a hódmezővásárhelyi polgárok életét politikai ambíciói okán megkeserítő Lázár Pitiánerbosszúálló János machinációinak önmagukon túlmutató jelentését megvizsgálni. Nem is tudnám ezt a kérdést jobban kontextualizálni (ha már a vásárhelyi gyerekek sportolásának ellehetetlenítéséről van szó), mint Lázár főnökének a szerbiai Topolyán előadott ömlengésével, midőn átadott egy a magyar adófizetők pénzéből épült futball akadémiát úgy, mintha a sajátjából adta volna. Azt mondta akkor a kappanhangon óbégató elvetélt focista:

Becsületesen győzni és emelt fővel veszíteni. Aki ezeket tudja, mindent tud.    

Tudja a büdös franc, hogy miért, de nekem ez jutott eszembe Lázár János elmúlt fél éves ténykedéséről, amit nyugodtan tekinthetünk az állampárt talán legszembetűnőbb ismertetőjegyének. Ők azok, akik ha becsületesen győzni nem tudnak (mocskos, aljas módszerekkel bármikor), akkor példát mutatnak abból, hogyan kell emelt fővel veszíteni. Ja, nem, bocsánat, újratervezés.

A becsületes győzelemre és az emelt fővel veszítésre egyaránt alkalmatlan, megszállott hatalommániások remekbe szabott kórképe mindaz, ami Hódmezővásárhelyen történik. A lihegő bosszúállás és a gátlástalanság eme iskolapéldája mégsem Márki-Zayról, Hódmezővásárhelyről, de még csak nem is a törtető Lázárról szól. Minden benne van a sztoriban, amitől rohad az ország, rohad a politikai vezetés és hajlik, törik a gerinc ameddig a szem ellát. Ez a regnáló politikai elit ars poeticája: az utolsó szaros hatalmi pozícióért nem csak a saját anyjukat adják el, de szemrebbenés nélkül megszopatják a szavazóikat is. Kétharmaddal. A három harmadért.

Mert félreértés ne essék: azok között a gyerekek között, akik mögé bújva Lázár zsarolja Márki-Zayt nem csak libernyákjudeobolsevikfasiszták gyerekei vannak, nem csupán a hazaárulók gyerekei maradnak le a minden évben szokásos aszfaltrajzversenyről, a minden évben Mikuláskor megrendezett cirkuszról, nem csak a nem fideszesek szívják meg, hogy Lázár emberei úgy intézik a közbeszerzéseket, hogy ne készülhessen el határidőre az iskolák szigetelése, felújítása. A lázári fideszes önkény nem válogat, amikor saját magáról van szó, úgyhogy ne tessék a szememre hányni, hogy Hódmezővásárhely fogadatlan prókátoraként beleugatok olyasmibe, amihez közöm nincs.

Ehelyett tessék szíves lenni tudomásul venni az évtizedes nyilvánvalót: bár tisztességtelen, erkölcsileg hulladék emberek korrupt, maffiarezsimje ellenében tisztességes eszközökkel szembeszállni majdhogynem reménytelen vállalás, mindig el lehet dönteni, hogy az ember melyik oldalra áll. Ehhez pedig jó tisztában lenni Lázár tanításával: a Fidesz számára nem léteznek választók, csak alattvalók, nem létezik tisztesség, csak a pillanatnyi politikai-gazdasági érdek. A kutya nem fogja megkérdezni, hogy kire tetszett szavazni, drágajómagyarember? Ja, hogy ránk? Akkor az ön gyereke sportolhat. Nem lesz ilyen. A bukott Lázárok egója mindig felülírja a társadalom emberszámba vételét. Aki képes a saját választókerületében élők mindennapjait megkeseríteni azért, mert egy demokratikus választáson alulmaradt, az bármilyen aljasságra képes.

Hát tessék, kedves emberek, ki lehet állni a polgármesterük mellett! Most kell kiállni mellette jobban, mint eddig bármikor, oda kell menni a tiltakozó nagygyűlésre, a sportoló gyerekek szüleinek szervezett fogadóórára és ha egyáltalán szorult belé annyi bátorság, hogy megjelenjen, tessék számonkérni a rókavigyor mögött önkényeskedő országgyűlési képviselő urat! Teljesen mindegy, hogy ki milyen párttal szimpatizál, mennyire keresztény, vagy hányas cipőt visel. Ezekbe a gátlástalan hatalmi játszmákba mindenki beledöglik, ennek a lánctalpas dezinformációs állóháborúnak nincsenek nyertesei. Így nem lehet élni, normálisan élni még annyira se.

Frissítés:

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.