Október 22,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mivel dübörög a magyar jólét, mint az angolai elefántcsorda, Zsuzsa asszony már nem etet, hanem oktat

Hegedűs Zsuzsa etetett is, mi is megetettük, most éppen legózik.

Ha csak Hegedűs Zsuzsa nagyasszony lenne Orbán Viktor mellett egyedüli munkatársként, akkor is kiderülne, mire nem képes a magyar miniszterelnök. Lidérces ez a páratlan páros. Kevés nagyobb szélhámos van Hegedűs Zsuzsa főtanácsadónál. Ez nagy szó a kormányfő társaságában. Milliókért ragozza a semmit. A szociológus a kormány legnagyobb celebje (vagy mije) amolyan nesze semmi, fogd meg jól kirakati ember. Tudd, hogy mi fizetjük. Mondott és csinált már akkora baromságokat, hogy egy normális országban már régen hamut válogatna valamelyik tanyán.

Most, hogy már elfogytak a szegények az országban, valamiféle iskolai legó játékba kezdett a csórók nagy megmentője, hiszen dugig van ötletekkel. Agitált már kökényszedésre, csirkeudvarra és már 2012-ben elszállt a tudós agya.

Én már 1978-tól annyit rohangáltam a világban, hogy a párizsi lakásomba hetente egyszer takarítónő jött. Először spanyol csajok, aztán egy portugál, majd lengyelek, végül csehek. Ahogy bővült az európai gazdasági közösség, úgy változtak a nációk. Kukkot sem beszéltek franciául, de egy év alatt megtanulták a nyelvet, megismerték a várost, gyűjtöttek némi pénzt, aztán mentek haza. Miért ne takaríthatnának magyarok is külföldön?

Sőt takarítói uniós papírról is beszélt. Cselédkönyvről. Javasoltam volna neki, mutasson példát, törölgesse ő a port, sikálja a rötyit valamelyik párizsi professzor otthonában, közben dörmögjön hottentottául.

Arról is szólt, hogy szeretné ellopni azt, amit korábban Párizs önkormányzata vezetett be: „munkanélküli asszonyokat házi segítőnek képzett ki és alkalmazott, akik időseknél takarítanak, főznek, bevásárolni, fodrászhoz, moziba viszik a patronáltjukat, társalognak velük”. Ez a nő őrült. Minálunk moziba, színházba, kozmetikushoz jár az idős emberek többsége. Golfoznak, teniszeznek is, aztán pihenésként becsapnak egy adag lazacot. Azok az öregek, akik valójában örülnek, ha luk van a seggükön. Hablaty a köbön.

Aljasság, amit Hegedűs Zsuzsa, a Nemzet Jótevője művel. Havonta másfél millió forintért handabandázik a szociológus, a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány nagyasszonya, a Nemzet Száguldó Jótevője. Mégis olyan rohadt szegény, hogy a fizetése mellé másfél millió forintot is fölmarkolt éttermi számlákra, vendég fogadásra a Lázár minisztérium költségére. Igaz, rendezvénynek nyoma sem volt. Ha nincs nyoma, nincs nyoma. Lenyelte. Aztán miután az ingyen Audival végigsöpört az országon, itt-ott lepottyantva – a kísérő autóról, a kamerák kereszttüzében – malacokat, libákat, tyúkokat, belefáradt az akcióba. Evett. Havonta százezernél is többért mi tápláltuk, hogy bírja a strapát. Ebből böffenthetett jó nagyokat – a rászoruló éhezők helyett is.

Szóljon, ha látta már valaki Hegedűst ételt osztani a Blahán. Még tudta fokozni hitványságát: „én még olyan nyomorult szegény családot, ahol a gyerek hazajön délután iskolából, és másnap reggelig nem kap semmit enni, én olyat nem láttam, mert ha kell, akkor lopnak”. Elképzelem, ha ezt hallja egy jó nagy darab „lopós” férfi, elszabadult indulattal még nyakon is csapja Orbán galád választottját.

Új feladata lett a nőnek, a szegények, akik valójában nincsenek is, maradtak ott, ahol és ahogyan eddig.

(Orbán Viktor: – Nincs ember ebben az országban, aki komolyan gondolná, hogy a szegénység nőtt volna 2010 óta.

Rétvári Bence: – A közmunka nyomor helyett tisztes szegénységet kínál.

Harrach Péter: Életforma, ha a gyerek éhesen megy iskolába.)

Már nem kell Zsuzsa asszony, a minden magyar szegény ember és a magyarság, a Fidesz kebelbarátja. Minden gyerek és felnőtt jóllakott. Dübörög a magyar jólét, mint az angolai elefántcsorda. Jaj, pedig Zsuzsa asszony nagyon élvezte, amikor hopp, épp itt egy kamera előtt a csoda kocsijából kipattanva babusgatta a malacokat! Az alapítványa honlapja is kihalt, egy-két adat lézeng rajta a nagy Hegedűs-féle ajándékosztó kocsikázásról.

Az Orbán-kókler mostanság oktat: legókkal, a Robot Lego-pilot programmal járja az ország iskoláit. A kormány.hu is népszerűsítette, majd az erről szóló, március 29-i cikket törölték. Csak nem elfogyott a legó? Homályos ez is. A Magyar Narancs utánajárt az újabb sumákolásnak. Adatokhoz akartak jutni a közpénzen futó programról. Nem sikerült.

Orbán hősnője nagy áldozatot vállalt a hazáért.

Jóval kevesebbet keresek, mint amennyi a franciaországi kutató fizetésem volt, amit hazai szerepvállalásom miatt hagytam ott 2010-ben. A köztisztviselői bértábla által meghatározott fizetésből élek

– mondta egy interjúban. Talán tessék visszamenni kutatgatni, azzal kevesebbet árt itthon. Intelligens, jó érzésű, a mi pénzünkből eltartott köz(vagy milyen)ember véletlenül sem aláz meg senkit. Világgá kellene bujdokolnia. Csak ő Orbán-kegyelt, és abban a társaságban szó nélkül tűri mindenki, hogy szegényekből él(t), őket kihasználva sistereg és élősködik rajtuk. Undorító.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.