December 17,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A pitiánerségével, a milliárdokat rabló mohóságával alulmúlja a magyar történelem eddigi összes gusztustalan figuráját

Gondolom, tudják, mi ez. Magyarországon ma mindenki tudhatja, falun is, városban is.

Mezei poloska. A legkisebb résen is befér. Kiirthatatlan. Túlélésre törekszik, ezért már most keresi azokat a helyeket, ahol átvészelheti a téli fagyokat. Nincs természetes ellensége, még a pók is inkább elhagyja a hálóját, ha egy ilyen poloska beleakad. Ha az ember rálép, vagy másképp akarja megsemmisíteni, borzalmas bűzt áraszt. Egyesével lehet csak elfogni, például lehetőleg használt papír zsebkendővel, és a vécén kell lehúzni, ez az egyetlen módszer arra, hogy ne tudjon visszajönni és bemászni a lakásba (lehet, van más is, mi ezt találtuk ki).

Undorító élőlény. Ha meglátom vagy csak a megnevezését hallom, undort érzek. Próbálom definiálni ezt a fogalmat. Az undort kiváltó íz, szag, alak, szín, anyag, állag taszít, a tőle való távolság növelésére indít, nem akarjuk megérinteni, bármelyik érzékszervünkhöz közel engedni, igyekszünk minél előbb minél messzebb kerülni attól, ami az undort keltette. Az undor nem heves érzemény, nem késztet pánikszerű menekülésre, nem okoz félelmet, még ijedtséget is ritkán, az ember képes marad a disztingvált cselekedetekre, ki tudja választani azt a módszert, amivel az undort keltőt az érzékelhető körön kívül lehet tartani. Körülbelül ennyi. Nem foglalja el az érzelmeinknek semekkora hányadát, amint elmúlik a hatása, kikerül a tudatunkból, nem foglalkozunk vele.

Megvetés, helytelenítés, elítélés, lesújtó vélemény ilyesmi, ezek még olyasfélék, mint az undor, persze mindegyik más fokozat, más érzelmi tartomány. De egyik sem hasonlítható a gyűlölethez, még annak valamivel enyhébb változatához, az utálathoz sem. Magától értetődően következik ebből, hogy a mezei poloska nem gyűlölhető. Egyszerűen csak muszáj foglalkozni vele, mert nem hagy békén, mindenütt jelen van, az meg éppen az undort keltő léte miatt nem lehetséges, hogy ne vegyünk tudomást róla.

A gyűlölet sok energiát felemésztő, folyamatos viszony a gyűlölet tárgyához (aki persze inkább alany, mert azt hiszem, egy tárgyat nem lehet gyűlölni, talán még egy állatot sem. Nem tudom, nincs személyes tapasztalatom, bizonyára vannak emberek, akik képesek bármit is gyűlölni, de az alapmegállapítást igaznak, valósnak vélem, ha hullámzó is az érzelem hőfoka, az indulat kitöréseinek intenzitása, a viszony nem változik.

Nem akarok általános érvényű, fenenagy igazságokat másokra oktrojálni, inkább csak azt mondom, én hogyan képzelem a gyűlölet működését – miért nem határozható meg mint a szeretet ellentéte, talán még úgy sem, mint a szerelem ellentéte. A szeretetet számomra értékes tulajdonságok halmaza alakítja, minél több jó tulajdonság nyilvánul meg a szeretni kezdett ember részéről, annál kiterjedtebb és színesebb búrát von körém – itt persze csak az idegenekről beszélek, a fiaimnak semmit sem kellett tenniük (teljesen más érzelemfajta), annál többet a mamájuknak (mindez természetesen fordítva is igaz, nyilván tudják, az ember felesége nem véletlenül nem a rokona).

Aki taszít, akár az első pillanattól, akár később, és mind több rossz tulajdonságot mutat, amik legyűrik az esetleg föllelhető jókat, az távolodik tőlem, az bármilyen undorító is, bármennyire növeli is a taszító tetteinek a számát, nem létesíthet velem semmilyen viszonyt, minthogy mértani haladvány szerinti sebességgel távolodik tőlem, ahogyan előbukkannak a számomra ellenszenves jellemzői. Alapvetően jóindulatúnak születtem, mindenkiről hajlamos vagyok a jót feltételezni, azaz minden ismeretség rokonszenvvel kezdődik, még akkor is, ha csak tizedmásodpercekig tart. De ahogy szűnik ez a befogadásra való hajlam, úgy lesz a potenciális szeretetből rossz vélemény, elítélő távolságtartás, majd undor, végül megvetés.

A gyűlöletre hajlamos ember másképp viselkedik, ő viszonyt teremt, a mozgása pánikszerűvé válik, akár menekül, mert fél gyűlölete tárgyától, akár közelít hozzá, hogy agyonverje, esetleg megölje, a gyűlölni képes egyénnel kapcsolatban kétségeim vannak, képes-e szeretetre – de ez most más kérdés, mint ahogyan a szerelemből gyűlöletbe átcsapó lobogás is más viselkedésforma, nem tudom, csak gondolom.

Néhány napja írtam Magyarország miniszterelnökéről a magánrepülőgép kapcsán, most nem a benne lángoló gyűlöletről és az ezzel együtt járó rettegésről, csak mint egy bizonyos embercsoport képviselőjéről. Mely embercsoportra jellemző az ingerszegény környezetbe születés, valamint a változatlan körülmények között való neveltetés, annak az igénynek a teljes hiánya, hogy ebből kitörjön egy pozitív cél, az emberré válás érdekében, és az illető csoport további szűkítésével hamar  felismerhetővé válik az egyedüli éltető motiváció, ami az ide tartozó egyedeket végig kíséri az életükön, a gyűlölet által tüzelt bosszúvágy. Ez utóbbi motivációt inkább csak érintettem, a kultúra hiányára helyeztem a hangsúlyt. Elkövettem azt a hibát, hogy nem fejtettem ki bővebben, mit kell tudnunk erről az embercsoportról, marxista terminológiával szólva társadalmi osztályról. Mint ahogyan elmulasztottam taglalni, milyen a viszonyom  ehhez a társadalmi osztályhoz. Ezt most pótolom: semmilyen. Nincsenek érzelmeim embercsoportok iránt, akkor sem volnának, ha a csoport imént sorolt jellemzői az egyedekre is kivétel nélkül és kizárólagosan volnának jellemzők, és nekem az egyes emberekhez kellene kötődnöm, mert az már egyénenként más leírást kívánna. Az a tény, hogy egy olyan társadalmi osztály kellős közepén nőttem fel, amilyen az itt részletezett, egyetlen következtetést enged, nevezetesen, hogy ezt az embercsoportot jobban ismerem, mint az, aki nem közöttük nőtt fel. Az oda tartozó egyedek iránt való érzelmeim ebből a szempontból nem relevánsak,  mindössze az megjegyzendő, miszerint ezek az érzelmek könnyebben orientálódtak azáltal, hogy ismertem a közeget.

Egy miniszterelnök, azaz bizonyos szempontból az elsőszámú elöljáró mindenekelőtt felelősséggel tartozik az ország minden egyes lakójáért. Ez a felelősség azt jelenti, hogy tartozik minden egyes embernek az emberhez méltó életkörülményeiről gondoskodni, természetesen attól függően, milyenek az ország lehetőségei. De akármilyenek is, azon lehetőségek jobbítása mindenképpen a jelzett felelősség alapvető kötelezettségei közül is az első. Lévén a miniszterelnöki funkció politikusi állás, a politikus pedig értelemszerűen nem lehet más, mint hüllőagyú, fenti leírás felfogása mindenképpen problematikus (a hüllőagyú” pszichológiai kategória, ez a fajta emberi „karakter” az emberi agy legprimitívebb részéről kapta a nevét, a más néven agytörzsként ismert egységről, ez irányítja az emberi szervezet alapvető működését, jelzi az éhséget, szomjúságot, szexuális vágyat, a düh és a félelem is innen ered, a „támadj vagy menekülj” központja is a hüllőagy). Nem minden hüllőagyú politikus, de minden politikus hüllőagyú – szerencsés esetben bizonyos alfajuk képes működtetni a neocortexet, más néven agykérget is, ami például a gondolkodás képességét teszi lehetővé, ez az alfaj ritka. Az elvárhatóhoz közelítő miniszterelnök mindenesetre széles látókörű, a világ jelenségeit felfogni és feldolgozni képes, empátiára hajlamos ember, minthogy erről a szintről látható és értelmezhető az a társadalmi osztály, amit fentebb vázoltam. De ugyanez fordítva nem működik, hogy többször használt metaforámmal tegyem ezt a tételt közérthetővé, a baromfiszaros udvarról nem lehet föllátni az emberi kultúra alsó szintjére sem. Pedig ahhoz, hogy valaki törődni tudjon az ország minden egyes lakójának életkörülményeivel, hogy azokat emberhez méltóvá bírja alakítani, sajnálatos módon szükséges a mindenkori miniszterelnök kiemelkedése az állatvilágnak abból a rendszertani részéből, ahová különben „helyből” mindannyian tartozunk. Ezen az ábrán itt lent körülbelül háromnegyed tizenegy és tizenegy között látható az „Animalia” címszó:

Forrás: Wikipédia

Az ember természetesen ugyanazokkal az ösztönökkel és reflexekkel születik, amik erre a rendszertani kategóriára jellemzők, ez az élővilágnak egy kicsi része, taglalva ilyen:

Ország: Állatok (Animalia)

Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)

Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)

Osztály: Emlősök (Mammalia)

Rend: Főemlősök (Primates)

Család: Emberfélék (Hominidae

Na ebbe a legalsóba való beilleszkedés még viszonylag egyszerű, anyuci erről pusztán a szüléssel gondoskodik, ezután viszont elég sok részfeladat teljesítésén át lehet eljutni sok rendszertani lépcsőfokon feljebb és feljebb hágva a homo sapiens státuszig.

A mi miniszterelnökünk a küzdelemnek egy szimplább változatát szorgalmazza, ő az ellenfél nélküli, garantált győzelemmel járó, folyamatos hadakozást űzi, nem célja, hogy az emberi kultúrának legalább egy alapfokú ismeretéért harcba szálljon a természeténél fogva lusta agysejtekkel. A Magyarországon élő embereket egy pillanatra sem hagyja békén, bemászik a legszűkebb résen is, mert anélkül, hogy ennek tudatában lenne, a túlélésért küzd, természetes ellensége már régen nincs. Szinte naponta nyilvánul meg az előző kinyilatkoztatását mindig alulmúló, undort keltő förtelmeket tárva a közönség elé, elmenekülni előle szinte lehetetlen. Taszít, a tőle való távolság növelésére indít. Bennem émelygést kelt, soha ilyen mélységes megvetést nem éreztem senki iránt, a pitiánerségével, a milliárdokat rabló mohóságával alulmúlja a magyar történelem eddigi összes gusztustalan figuráját, pedig nagy a verseny.

A leírtakból magától értetődően következik, hogy a magyar miniszterelnök nem gyűlölhető. Mert minden gazemberségével, gyűlöletet szító cselekedetével és rablássorozatával együtt is súlytalan. Alkalmatlan arra, hogy valamelyest értelmes ember bármi módon viszonyuljon hozzá. Viszont muszáj foglalkozni vele, mert nem hagy békén, mindenütt jelen van, az meg éppen az undort keltő léte miatt nem lehetséges, hogy ne vegyünk tudomást róla.

Azért szólok időnként, hogy bizonyos jelenségeket segítsek természetüknek megfelelően kezelni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.