December 17,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hogy nem is tudják, mit cselekszenek, az súlyosbító körülmény

Mondok egy példát a közérthetőség kedvéért. Majdnem négyéves koromig – hogyan is mondjam – gazdag gyerekként éltem. A család kifejezést talán hagyjuk. Azután meg szegény gyerekként. Először sokkal gazdagabb voltam a többi gazdagnál, aztán meg szegényebb a többi szegénynél, egészen 16 éves koromig, amikortól már mindenféle munkákat vállaltam, és volt elég pénzem. Tizenhat éves korom táján egyszer az anyámmal ebédeltem valahol, ő a sülthúshoz kompótot evett. Nem hiszem, hogy meg is szólaltam, de tudom, megvolt a véleményem, hogyan lehet ilyen förtelmes dolgokat csinálni. Az arisztokrataságomból jóformán semmire sem emlékeztem akkor (ahogy vénülök, azért jönnek elő helyzetek, arcok, amikor a holland nyelvterület az én feladatom volt a Rádiószínháznál, akkor a holland is felbukkant – állítólag először csak azon a nyelven tudtam), de az azóta eltelt tizenkét év benne volt még a zsigereimben is. Az éhezés, a prolikaja, a szegénység.

Anyám már felnőtt korában kapta a szeme közé a szocializmust, az ő szokásai kényszerűségből változtak, de az ízlése nem. Tetszik érteni? Kicsi gyerekként kikerültem egy környezetből, és bár házitanítóként dolgoztam, könyvkiadóknál kézirat előkészítést meg korrektorságot vállaltam, nyáron a filmgyárban is csináltam mindenfélét, azaz intellektuálisan ingergazdag környezetben éltem, a cselédszobámba már nem fértem be a könyveimtől – de hiányzott belőlem annak a gyerekszobának az illata, a levegője, legfőképpen pedig a család múltjára épülő mentalitása, amiben életem első négy évét töltöttem. Felnőttségemben igen hosszú ideig tartott azt visszaépíteni, szerencsére sikerült, mire a két kisfiam megszületett, így ők már abban a kulturális légkörben nőttek fel, ami igazán csak nagyon hosszú idő után alakul ki. Leginkább évszázadok alatt, de három-négy generáció mindenképpen kell hozzá. Ez nem pénzkérdés, legfőképpen nem elhatározás dolga – és nem is érdeme annak, aki ilyen körülmények közé született, ha egyáltalán érdem, akkor mindenkié, az összes felmenőé, aki tett valamit az emberré válás érdekében.

A két csúti tróger lehetne akár sajnálatra méltó is, amiért úgyszólván semmit nem tudnak értékelni abból, amit bitorolnak a rablott pénzből, ha lehetne sajnálni hüllőagyú, kegyetlen, ostoba és részvétlen bűnözőket. Drága magánrepülőgép és drága jacht, ezekből körülbelül ennyi jut el hozzájuk, ennyit képesek appercipiálni. Hogy drága. Esetleg, hogy a repülő gyors, a jacht meg kényelmes, és körbe’ víz van meg süt a nap. Nem tudom, a saját példám elegendő-e, hogy világos legyen, miről beszélek.

Hozok ide kis élettant meg lélektant, úgy talán alaposabb lesz. A XIX. század második felében élt egy elképesztően okos ember, egy Hermann Ludwig von Helmholtz nevű orvos (nyilván mindenki hallott már az energiamegmaradás törvényéről, az például tőle származik), az ő egyik tétele, a térpercepció elmélet az észlelés élettani mechanizmusáról szól. A Handbuch der Physiologischen Optik című, 1867-ben megjelent könyvéből való a következő mondat: „Annak megítélése, hogy egy bizonyos tárgy egy bizonyos helyen van, többnyire nem tudatos, hanem egyszerű következtetés, aminek során próbálunk magunkban képzetet kelteni arról, mi az a tárgy, és miért van ott.” Ennek az észlelésnek az alapja a tapasztalat, aminek a birtoklásához tanulással jutunk el. Érthető? Az észlelése a repülőnek és a jachtnak, valamint azok felépítésének, berendezésének rögzítése nem tudatos, innen – mármint az észlelés mindenki számára adott lehetőségétől kell következtetés útján eljutnunk a képzetnek az agyban megjelenő momentumáig. Ez a képzet pedig változó, a tapasztalat spektrumának szélességétől függ, magyarul egy tanult ember agyában más, részletesebb és szerteágazóbb képzet jelenik meg, mint egy barázdálatlan, primitív agyban.

Ha ezt a tételt kiegészítjük egy XX. századi amerikai pszichológus, James Jerome Gibson idevágó elméletével, akkor jutunk legközelebb fenti állításom megértéséhez. Az evolúció során kifejlődött perceptuális rendszerek képesek olyan létfontosságú információt felvenni a háromdimenziós térből és azt közvetíteni az állatok és természetesen az emberek agyába, amik segítenek a préda megszerzésében és abban, hogy az észlelő ne váljék prédává. Ez azért lényeges, mert a fontos döntéseknél, például „támadni vagy menekülni”, nincs idő bonyolult értékelési folyamatokra.

Támadni vagy menekülni. A két csúti tróger körülbelül ezen a szinten képes döntéseket hozni. Ez persze nem tudatos mechanizmus, éppen ezért nem is kikapcsolható, szünet nélkül működik. Minél messzebb kerül egy ember a természetes állati léttől, annál bonyolultabban működik a térpercepciónak az észleléstől induló folyamata, éppen ezért az ingerek is másképp, más „fontossági sorrendben” jelennek meg. Egy tanult ember, akinek a gyerekszobája nem egy krétavonallal volt elválasztva a konyhában, hanem évszázados kultúrából érkezik, nem a prédát keresi, a repülőn és a jachton nem támadni készül vagy menekülni, hanem felméri az anyagokat, a szimmetriát, a fényeket, a körülötte lévő embereket és azok valós funkcióit (nem abból a szempontból, hogy prédák-e vagy támadnak) és így tovább. A fehérvári huszárok a baromfiszaros udvaron felnőtt ember kulturális szintjét jelölik, akinek a luxust a bécsi talponállóban zabálható, mustárba alaposan belefürdetett főtt kolbász jelenti. A gázszerelőnek még ez a szint is túlságosan magas.

Az ugyancsak primitív futballcsapat tulajdonos, aki a fenti kettőhöz hasonlóan a közpénz elrablásából él, azért hívja meg az ő miniszterelnökét a repülőre, mert ő is annyit képes ebből felfogni, az drága ugyan, de ő ki bírja fizetni. Higgyék el, a törvény idevágó betűjének értelmét ezek az alakok akkor sem volnának képesek felfogni, ha eljutnának odáig, hogy azt szükséges volna alkalmazni. Ők azt képesek következtetések útján leképezni a háromdimenziós világból érkező ingerületekből, hogy mi prédák vagyunk, ennélfogva nekik állandóan támadniuk kell, mert mi akkor nem tehetünk mást, mint hogy védekezünk. Még valami, ha esetleg az elmondottakból az a marhaság jutna eszükbe, ami Lukács evangéliumában olvasható (23,24): „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”  és amit természetesen Jézus nem mondhatott – ez éppen fordítva van. Hogy nem is tudják, mit cselekszenek, az súlyosbító körülmény.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.