Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Azért, hogy azt a miniszterelnök ne dönthesse el

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Orbán Viktor és pereputtya Európában repked egy jó barátja magángépével, amivel a kormányszóvivők és úgy nagy többségében a fideszesek szerint nincsen semmi  baj. Nincs, mert megmondták nekik, hogy nincs baj. Ha kérdezik őket, ezt kell mondani. Az hogy Hollikok és Gulyások – de Lázár is pontosan ugyanezt tette – nem rendelkeznek és nem is rendelkezhetnek önálló gondolatokkal nem újdonság, így az sem meglepetés, hogy újságírói kérdésekre – már ha egyáltalán válaszolnak – gond nélkül képesek egymástól függetlenül ugyanazt válaszolni. Tudják, hogy mit kell mondaniuk, ez a munkájuk. Ugyanis az ő dolguk már évek óta az, hogy védjék Orbánt és haverjait bármiféle támadással szemben.

Még csak azt sem hiszem, hogy Hollik, esetleg Gulyás ne lenne tisztában azzal, hogy mocskos korrupt politikusoknak falaznak. Nagyon is tisztában vannak ők ezzel, azonban vélhetően valamiért megéri gerinctelen módon viselkedve a sajtó munkatársainak szemébe hazudni. A Fidesz az elmúlt években egy olyan rendszert épített ki, amelyben már nincs olyan egyén, aki ne tenne meg bármit a pártért. Nincsenek a külső szemlélő számára látható belső harcok, sem viták, esetleg morális problémák. Az, amit Orbán Viktor képvisel, az a Fidesz számára – annak minden egyes képviselőjével és miniszterével együtt – elfogadható.

Ezért sincs értelme egyetlen fideszes képviselő, esetleg polgármester mentegetésének sem, hiszen aki tisztában van az ország dolgaival – aki nincs az pedig azért – , az azzal is tisztában van, hogy Orbán és haverjai szétrabolják az országot. Ezek az emberek egytől egyig bűnsegédek, akik számára lassan bármi megengedhető, ha azt a hatalom valamely birtokosa követte el. Kéz kezet mos alapon működik a rendszer, ahol már nincsenek moralitások. Az egyik képviselő gond nélkül védi meg a másikat lopás, zsarolás, esetleg testi sértés ügyében. Nincsenek már olyanok sem, akiket a rendszer kivetne magából, mert minden elfogadottá vált.

Az, hogy Orbán Viktor magánrepülőgépes utazása a kormány számára teljesen normális, pontosan mutatja milyen szinten épült ki ez a rendszer. Nincs szó morális – fideszéknél már a szó is értelmét vesztette – válságról, hanem Soros-féle támadásról és Európa Parlamenti választások előtti lejárató kampányról van szó. Nincs szó arról az oligarcha családról, amely irányítása alá vette ezt a kicsiny országot, hanem Gyurcsány és a szocialisták vannak. Úgy váltunk egy következmények nélküli országgá, hogy azt mára el is fogadtuk. Az vált különlegessé, ha valaki még egyáltalán kérdőre meri vonni Orbán Viktor azért, mert egy valószínűsíthetően a barátja által vásárolt több milliárdos magángépen járja a kontinenst. Ez az út a kormány szerint nem egy ajándék út volt, ha pedig az volt, akkor :

azt majd a következő vagyonnyilatkozat-tételkor a miniszerelnök eldönti.

A miniszterelnök dönti el, hogy mit kell beírni a vagyonnyilatkozatába és mit nem. Orbán Viktort a magyarországi törvények már régen nem korlátozzák, hisz azt akkor írja át, amikor csak akarja. Ő dönt egyszemélyben mindenről, ami ebben az országban történik. Ha Mészárost, vagy Tiborczot kell milliárdossá tenni – akár törvénytelen eszközökkel is – akkor megteszik. Pontosan tudják, hogy egykori jó barátjukkal, Polt Péterrel a főügyészség élén nem számíthatnak semmiféle elszámoltatásra. Nincs az ég egy adta világon semmiféle következménye annak, amit tesznek immár nyolcadik éve.

A parlamentben azért, mert az ellenzék többé már nem ellenzék és nem képviselnek senkit. A parlamenten kívül meg azért, mert nincs – ezidáig – egyetlen olyan ellenállás sem, amely képes lenne elég embert megmozgatni ahhoz, hogy a nép felelősségre vonja a szolgáit, vagyis az őket képviselő politikusokat. Az egyetlen veszélyt a mai napig az Európai Unió, valamint a külföldi szervezetek és kormányok jelenthetik. Oda ugyanis nem sikerült beszivárognia a korrupt fideszes haveroknak, ők még képesek valós ellenállásra, még akkor is, ha az ő kezük nyilvánvalóan meg van kötve.

Ezen azonban segíthetünk azzal, ha támogatjuk Hadházy Ákos aláírásgyűjtését, mely az Európai Ügyészséghez való csatlakozást szeretné elérni. A cél az, hogy legalább 1 millió aláírást összegyűjtsenek a jövő évi Európa Parlamenti választásokig. A cél egyáltalán nem lehetetlen. Ugyan még 1, de akár 2 millió aláírás sem garantálja az ügyészséghez való csatlakozást, mégis hatalmas nyomást jelentene a hatalomra nézve. Akinek elege van abból, hogy úgy érzi, semmit nem teheti a korrupció és törvénysértések ellen idehaza, az csatlakozzon a kezdeményezéshez.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.