NEHAZUGGY

Csak kaporért, petrezselyemért mentem a piacra

Tóth Ilona | 2018. Szeptember 23, Vasárnap | 15:59

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,552,800 forint, még hiányzik 447,200 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

– Mit pufog itt összevissza, én magyar vagyok, nem kell ide… – Magyarnak magyar, csak hülye papagáj!

Villámvásárlást terveztem a piacon. Csak kaporért és petrezselyemért mentem. Az úgy tíz perc. Végül egy óra lett belőle. Nem vettem meg a kereskedők árukészletét, ennél olcsóbb, ám nagyon elgondolkodtató lett ez a kiruccanás. Emberi. Nem zöldségekről, gyümölcsökről szólt. Már a kezdet igen életszerűre sikerült a hétköznapi zsongásban. Hallom a csendtörőket: – Az Orbán a legnagyobb magyar államférfi! – Maga nem normális, az a fickó kirabolta az országot! – Hol él maga ember, élünk és virulunk, megvéd minket azoktól a szemetektől. – Ó, Istenem, hány migránst látott életében? – Nem az a lényeg! – Mondja, hányat? – Mit pufog itt összevissza, én magyar vagyok, nem kell ide… – Magyarnak magyar, csak hülye papagáj!

Ez volt, amit még hallottam. Nincs balhés időm. Csak kaporért és petrezselyemért mentem. Megkerestem a nénit. Utoljára kora nyáron láttam, akkor kerti paradicsomot kínált. Nagy kincs volt a boltok színtelen, szagtalan, ízetlen paradicsomához képest. Picike helyet kapott a szomszédtól a portékáinak. Annak a kevésnek, amit néha-néha fölpakolt a kertjéből. Csak amennyit cipelni tudott a buszon. Most egy kilónyi körte, két üveg meggybefőtt, kosárkában szilva, és amiért mentem, „terpeszkedett” a betonlapon. Fiatalemberrel beszélgetett: – Most tessék mondani, mire számítsak? A kisfiam elsős, alig látom, három műszakban dolgozom, az asszony otthon van, a szüleim nem élnek, az anyósom és az apósom nagyon beteg, ők is ránk maradnak. Két dolgos kezem van, mégsem megyünk semmire. Lakás? Autó? Ugyan. Itthon ez csak álom. Ennek az országnak nem itt kéne tartania, és nekem sem. Nem zavarom Erzsike néni, csak látni akartam, jól van? – Jól fiam, vidd el az egyik üveg meggyet a kisfiadnak, ajándékba adom. – Szó sincs róla – tiltakozott a férfi. Intett, és gyorsan elment. A következő vásárló arról panaszkodott, hogy harmadszor megy a szemészetre, mert hiába ül ott órákig, be sem hívják. Egy óráig haza kell érnie, jönnek az unokák hozzá. Nála laknak, mert a szüleik szüretelni vannak Spanyolországban. Nehéz, nagyon nehéz. Puszi, rohanok, csak látni akartam.

Erzsike elővette a zsebkendőjét, törölgette könnyes szemeit, ne haragudjon, mondta, de ilyenkor mindig elérzékenyülök. Tudja kedves, sosem volt teljes az életem, hiába volt szerető párom, nem lehetett gyermekünk, ó, egy fiúcska, lányka. Teljesen egyedül vagyok, folytatta az asszony, nem köt le igazán semmi, tévét nem nézek, nem vagyok kíváncsi a sok gyűlölködésre, a dicsekvő új gazdagokra, kötögetek, a drága szomszédaim lányainak. Templomba nem megyek, imádkoztam eleget egy gyermekért. Fölöslegesen. Minek is panaszkodom. Mutat egy szakállas férfira, aki időnként feltűnik a piacon, segít a kereskedőknek cipekedni, rámolni, ők cserébe gyümölcsöt adnak neki. Pénzt soha nem kunyerál. A piacon eszik, de legalább megdolgozik érte, állapítja meg Erzsike, és hozzáteszi: milyen korban élünk, kiveti a társadalom az embertársainkat, szerencsére vannak jók is. Újra levegőt vesz, és megkérdezi mit szeretnék. Kaprot és petrezselymet kérek, elviszem mindet. Megjegyzem, nagyon finom volt a paradicsoma. Örül. Hív, jöjjek máskor is hozzá. Kicsit beszélgetni.

Elbúcsúzom, nézem a szakállast. Döntök: elmegyek pizzáért, üdítőért. Neki. Jó, de mit mondjak, miért adom. Feszült vagyok, de találékony. Rámutatok Erzsikére, és mondom: – Itt lesz a jövő hét szerdáján? Bólogat. – Legyen szíves a hét tízes busznál várni, nagyon nehéz pakkot hoz az idős asszony. Ha segít, megköszönöm. Bólogat. Nyújtom az ajándékot. Elfogadja. Elköszönök.

Még hallom a csöndháborítók egyikétől: – Szégyelld magad, hogy az a kaporszakállú tüzes istennyila egye meg ezt az egészet a vezéreddel együtt!

Csak kaporért és petrezselyemért mentem a piacra.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!