Október 15,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Csak kaporért, petrezselyemért mentem a piacra

– Mit pufog itt összevissza, én magyar vagyok, nem kell ide… – Magyarnak magyar, csak hülye papagáj!

Villámvásárlást terveztem a piacon. Csak kaporért és petrezselyemért mentem. Az úgy tíz perc. Végül egy óra lett belőle. Nem vettem meg a kereskedők árukészletét, ennél olcsóbb, ám nagyon elgondolkodtató lett ez a kiruccanás. Emberi. Nem zöldségekről, gyümölcsökről szólt. Már a kezdet igen életszerűre sikerült a hétköznapi zsongásban. Hallom a csendtörőket: – Az Orbán a legnagyobb magyar államférfi! – Maga nem normális, az a fickó kirabolta az országot! – Hol él maga ember, élünk és virulunk, megvéd minket azoktól a szemetektől. – Ó, Istenem, hány migránst látott életében? – Nem az a lényeg! – Mondja, hányat? – Mit pufog itt összevissza, én magyar vagyok, nem kell ide… – Magyarnak magyar, csak hülye papagáj!

Ez volt, amit még hallottam. Nincs balhés időm. Csak kaporért és petrezselyemért mentem. Megkerestem a nénit. Utoljára kora nyáron láttam, akkor kerti paradicsomot kínált. Nagy kincs volt a boltok színtelen, szagtalan, ízetlen paradicsomához képest. Picike helyet kapott a szomszédtól a portékáinak. Annak a kevésnek, amit néha-néha fölpakolt a kertjéből. Csak amennyit cipelni tudott a buszon. Most egy kilónyi körte, két üveg meggybefőtt, kosárkában szilva, és amiért mentem, „terpeszkedett” a betonlapon. Fiatalemberrel beszélgetett: – Most tessék mondani, mire számítsak? A kisfiam elsős, alig látom, három műszakban dolgozom, az asszony otthon van, a szüleim nem élnek, az anyósom és az apósom nagyon beteg, ők is ránk maradnak. Két dolgos kezem van, mégsem megyünk semmire. Lakás? Autó? Ugyan. Itthon ez csak álom. Ennek az országnak nem itt kéne tartania, és nekem sem. Nem zavarom Erzsike néni, csak látni akartam, jól van? – Jól fiam, vidd el az egyik üveg meggyet a kisfiadnak, ajándékba adom. – Szó sincs róla – tiltakozott a férfi. Intett, és gyorsan elment. A következő vásárló arról panaszkodott, hogy harmadszor megy a szemészetre, mert hiába ül ott órákig, be sem hívják. Egy óráig haza kell érnie, jönnek az unokák hozzá. Nála laknak, mert a szüleik szüretelni vannak Spanyolországban. Nehéz, nagyon nehéz. Puszi, rohanok, csak látni akartam.

Erzsike elővette a zsebkendőjét, törölgette könnyes szemeit, ne haragudjon, mondta, de ilyenkor mindig elérzékenyülök. Tudja kedves, sosem volt teljes az életem, hiába volt szerető párom, nem lehetett gyermekünk, ó, egy fiúcska, lányka. Teljesen egyedül vagyok, folytatta az asszony, nem köt le igazán semmi, tévét nem nézek, nem vagyok kíváncsi a sok gyűlölködésre, a dicsekvő új gazdagokra, kötögetek, a drága szomszédaim lányainak. Templomba nem megyek, imádkoztam eleget egy gyermekért. Fölöslegesen. Minek is panaszkodom. Mutat egy szakállas férfira, aki időnként feltűnik a piacon, segít a kereskedőknek cipekedni, rámolni, ők cserébe gyümölcsöt adnak neki. Pénzt soha nem kunyerál. A piacon eszik, de legalább megdolgozik érte, állapítja meg Erzsike, és hozzáteszi: milyen korban élünk, kiveti a társadalom az embertársainkat, szerencsére vannak jók is. Újra levegőt vesz, és megkérdezi mit szeretnék. Kaprot és petrezselymet kérek, elviszem mindet. Megjegyzem, nagyon finom volt a paradicsoma. Örül. Hív, jöjjek máskor is hozzá. Kicsit beszélgetni.

Elbúcsúzom, nézem a szakállast. Döntök: elmegyek pizzáért, üdítőért. Neki. Jó, de mit mondjak, miért adom. Feszült vagyok, de találékony. Rámutatok Erzsikére, és mondom: – Itt lesz a jövő hét szerdáján? Bólogat. – Legyen szíves a hét tízes busznál várni, nagyon nehéz pakkot hoz az idős asszony. Ha segít, megköszönöm. Bólogat. Nyújtom az ajándékot. Elfogadja. Elköszönök.

Még hallom a csöndháborítók egyikétől: – Szégyelld magad, hogy az a kaporszakállú tüzes istennyila egye meg ezt az egészet a vezéreddel együtt!

Csak kaporért és petrezselyemért mentem a piacra.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.