Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hagyjuk megdögleni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A Budai Nagy Antal Gimnázium tanárainak elegük lett. Végre elegük lett. Az Eduline cikkéből kiderül, 12 pedagógus – vagyis a tanári kar negyede – felmondott a budafoki gimnáziumban. A döntés oka érthető és semmiképpen sem előzmények nélküli. Eddig mégsem történt semmi, sem akkor, amikor a szülők, sem akkor, amikor a gimnázium tanárai tiltakoztak a fideszes igazgató kinevezése ellen. A hatalom éveken keresztül próbálta elnémítani azokat, akik felemelték hangjukat a pártszimpátián alapuló kinevezés miatt. Eddig talán úgy hitték, mivel ők vannak hatalmon, döntéseiket senki sem kérdőjelezheti meg, ezért a többség akaratának sem kénytelenek behódolni. Azt hitték, a hatalom az övék. Tévedtek.

Mint ahogy tévedett az ajkai kórház vezetése is, amikor nem tett semmit azután sem, hogy az intézmény összes ápolója beadta felmondását. Az ápolókat a mai nappal az altatóorvosok követik és ki tudja ki következik holnap, vagy holnapután. Végre kezdik az emberik megérteni, hogy a hatalom az ő kezükben van, nem pedig a vezetőkében. Egy-két orvost, vagy tanárt talán még lehet pótolni, egy teljes csapatot azonban már nem. Így ahhoz, hogy valós változás történjen ebben a néma országban, nem kell más mint összefogás. Nem, egyáltalán nem a Jobbik és az LMP, vagy a DK és az MSZP, hanem az emberek közötti összefogás.

A Budai Nagy Antal Gimnáziumban nem ma kezdődtek a gondok. A történet három évvel ezelőtt kezdődött, amikor Czunyiné Bertalan Judit egyetemi évfolyamtársa és egyik jó barátja lett az iskola igazgatója. Elég volt csak beírni a 3 év alatt sokszor gondba kerülő igazgató nevét – Manolovitsné Erdőközi Orsolya – a keresőbe, rögtön világossá válik a történet. Plágium ügy, alapítványi pénzügyek titkolása, alapítvány kizárása az 1%-os felajánlásokra jogosult szervezetek közül, és még lehetne sorolni, arról nem is beszélve, hogy 2015-ös kinevezését sem a szülői közösség, sem a diák-munkaközösség, sem pedig a tantestület nem támogatta. Ismerős a dolog, ugye?

Nem véletlen, hiszen Manolovitsné Erdőközi Orsolya nem az egyetlen olyan a posztjára alkalmatlan, a hatalmat kivéve senki által nem támogatott iskolaigazgató, aki a folyamatos bírálatok ellenére a mai napig iskolát, gimnáziumot vezet az ország valamely pontján. A hatalmat az sem érdekli, hogy szülők százai íratják ki gyermekeiket az iskolákból, sem az, hogy tanárok tucatjai mondanak fel egyértelmű indokkal. Ezek ugyanis nem egyidőben történtek, még valahogyan, de meg lehetett magyarázni a dolgot. Úgy tűnik, egészen idáig.

Az emberek ugyanis rájöttek, hogy az összefogásnak igenis ereje van, még egy olyan elnyomó hatalommal szemben is, mint az Orbán-kormány. Ahelyett ugyanis, hogy ezek a tanárok egyenként, különböző időpontokban távoztak volna az iskola tanári karából, közel egyidőben adták be felmondásukat, ami nem is lehetne tisztább üzenet mind az igazgató, mind pedig a hatalom felé: eddig és ne tovább! Elegük van abból, hogy szaktudás nélküli, tehetségtelen egyetemi barátokat és csalátagokat neveznek ki iskolák élére és abból is elég volt, hogy hülyének néznek minden kórházi dolgozót, orvost és tanárt, gondolván úgysem mernek tenni semmit az elnyomás és kizsákmányolás ellen.

Jelentem, az emberek felébredtek. Még nem mindenhol, de felébredtek. El kell felejteni, hogy mekkora kárt okoznak azzal, ha ők felmondanak – műtétek elhalasztása, tanórák elmaradása –, ugyanis a cél ettől sokkal fontosabb. Fontosabb az, hogy megmutassák az egészségügyi, valamint az oktatási rendszer valós állapotát. Azt, hogy szakképzetlen funckionáriusokkal töltöttek fel olyan pozíciókat a hatalom emberei, amelyek sokunk életét befolyásolják. Az embereknek tudniuk kell arról, hogy ez a rendszer nem működőképes és azzal, hogy azok, akik eddig még életben tartották a rendszert, végre felállnak, talán elérhetik azt, hogy ez a rendszer egyszer és mindenkorra bedőljön.

Azok a tanárok és orvosok ugyanis, akik éhbérért, sokszor saját életüket tönkretéve szolgálták a rendszert, nem értek el mást, mint hogy lélegeztetőgépre kötöttek egy haldokló rendszert. Erre a rendszerre azonban senkinek nincs szüksége – a hatalmat kivéve persze –, ezért hagynunk kell azt megdögleni. Ugyanis amint összeomlik az egész, a NER által kiépített, élhetetlen, fenntarthatatlan rendszer, végre megkezdhetjük egy új, jobb, életképesebb felépítését. Úgy tűnik, egyre többen engedik el a haldokló kezét. Végre megteszik.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.