Október 15,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Csak el kell bődülni, hogy mi mekkora nagy szabadságharcot folytatunk, és a magyarság amúgy is méreten felüli keble szétfeszül a dagadástól

Az egyik levéltetűt készülök mikroszkóp alá tenni. Ígérem, így sem lesz belőle elefánt. Csak egy óriási levéltetű. A rendkívül széles választékból a második legundorítóbb, de garantáltan a legbutább. A nádfedeles házakat nyelő iszonyat megnyilvánulásáról kell mondanom valamit. Tudom, aki a Szalonnát olvassa, jórészt a tojásfejűek közül való, nem szorul az én tájékoztatásomra, de itt olyasmiről van szó, amivel nemzedékek agyát mosták a lehető legélesebben különböző politikai rendszerek, valamint úgyszólván teljes létszámban a történészek, akik közül azért a legszerényebb képességűtől is azt várná az ember, hogy hallott már Descartes-ról (De omnibus dubitandum est – azaz tessék mindenben kételkedni). Csak hát Kossuthban nem szokás.

Tényleg döbbenten állok a jelenség előtt. Olyan mértékig nyilvánvaló, hogy nincs nála nagyobb gazember a magyar történelemben, kivétel nélkül minden egyes cselekedetével és mondatával mellbe taszít, mégis ott áll históriánk legtetején, közvetlenül a másik, majdnem vele azonos mértékben gazember I. Istvánnal. Az most mindegy, hogy ez egy döngölt szemétdombnak a teteje vagy valami egyéb magaslat. Erre mindjárt visszatérek, csak gyorsan tisztázni szeretnék egy ezektől valamelyest független kérdést. Fájdalmas tettet fogok végrehajtani, idézek a levéltetűtől:

… felszámolni akarják az európai államokat annak érdekében, hogy a kontinensünk emberi, természeti, gazdasági és pénzügyi erőforrásai teljes mértékben alárendelődjenek külső, Európán illetve a demokratikus döntéshozatal és ellenőrzés hatókörén kívüli érdekeknek… (Kövér László)

Tessék szíves lenni nekem megmondani, melyek az említett Európán illetve a demokratikus döntéshozatal és ellenőrzés hatókörén kívüli érdekek? Amiknek az áldozatává fogunk válni az összes többi európai országgal együtt. Oroszország? Kína, esetleg Kazahsztán? Tudja ez a szőrös, szakadt földműves, mit beszél? Nem azt kérdezem, hogy érti-e a saját szavait, mert nyilvánvalóan nem, hanem hogy szólt-e valaki a szavakat kapkodva kiköpő, az emberi beszédet utánozni sem képes viceházmesternek, hogy a főnöke lifttel közlekedik az említett országok diktátorainak a seggébe. Ahol többször deklaráltan jól érzi magát. Jobban, mint Európában.

Na jó, csak kérdeztem.

Még valami. Én soha nem buktattam meg egyetlen tanítványomat sem (nehéz is lett volna, minthogy nem is osztályoztam), de ha egyszer találkoztam volna egy ilyen baromian ostoba alakkal, aki néhány másodpercen belül képes egy hülyeségnek az ellenkezőjét is kimondani és az még így is hülyeség marad, azt isten bizony kicsapattam volna az ország összes iskolájából.

Kövér László emlékeztetett, 2011-ben döntöttek arról, hogy helyreállítják a Kossuth tér kommunista szoborrombolások előtti képzőművészeti arculatát, és például pontos másolatában visszaállítjuk a helyére Horvay János 1927-ben felállított, majd 1950-ben lebontott, az 1848-as első független és felelős kormány tagjait megörökítő alkotását. Elmondta, a Ludovika Campuson most felavatott, Kisfaludi Strobl Zsigmond és társai által alkotott szoborcsoport 1952-től 2014-ig a Kossuth téren állt, és annak megfelelőbb helyszínt és megfelelőbb tulajdonost nem is találhattak volna a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnél. (MTI)

Megvan? A kommunista szoborrombolást jelképező Kisfaludy Stróbl szobornak nem lehet méltóbb helye. Édes jó istenem. A kossuthozásról majd akkor beszélek bővebben, ha egyszer elkészülök az Ezerév című könyvemmel, most csak összerakok egy kis „ismeretterjesztőt” régi, 4-5 éves szövegeimből, hátha van olyan még az okos és olvasott közönségben is, akinek esetleg újat mondok:

Elég régen és elég intenzíven foglalkoztat ez a Kossuth-ügy, hogy (legalább) még egyszer beszéljek róla. A világ rossz dolgai között legrosszabb a tudatlanság, ezt már Szókratész óta tudjuk, nálam közvetlenül ezután jön a tehetetlenség. A tudatlanság okozta tehetetlenség meg a kettőnek a második hatványa. Ha ez a kettő együtt 166 éve nyom agyon egy egész országot, az hatvánnyal ki sem fejezhető.

Tudom, hiába elemezgetek, nem jutok vele sehová, de mindig újra megpróbálom. Az egyik kérdés az, ki kezdte ezt az átkozott Kossuth-kultuszt, és főképpen miért. Nem ő, az bizonyos, ő nem volt abban a helyzetben, hogy tovább fényezze magát, miután meglépett az államkincstárral, és messziről hazaárulózott.

Az ellenfelei közül egyedül Kölcsey nem élt már (ő 38-ban meghalt), a többiek, Széchenyi, Deák, Eötvös, Szemere… na itt egy pillanatra álljunk meg.

Mielőtt tovább mondanám, kénytelen vagyok valamennyit visszaidézni a múlt novemberi szövegemből, hogy azok számára is érthető legyen, miről beszélek, akik azt nem olvasták (Jóreggelt Európa, 2013. november 29. Számtan 2.). Azt merészeltem állítani, ennek az országnak a népe akkor kapja meg az esélyt arra, hogy melldöngető vesztesből emberi életre képes nemzet legyen, amikor az utolsó közterületi táblát is lecserélik, amin Kossuth Lajos neve van.

Vagyis azon a napon, amikor hajlandó lesz értékén kezelni a saját történelmét, hajlandó véget vetni a magyarság kóros öncsalásának és folyamatos hazudozásának és ezáltal végre körülnézhet a világban, hogy ott elhelyezkedjen. Elmondtam, Kossuth hogyan vitte bele az országot egy teljesen értelmetlen és ostoba tömegmészárlásba, amit szabadságharcnak nevezett és neveztetett, ahelyett, hogy hallgatott volna azokra, akik a március 15-i események tárgyalásos folytatását tartották jónak, szükségesnek, okosnak. És hogyan lógott meg a felelősség elől, sorsára hagyva kormányt, tiszteket és azt a népet, amivel förtelmesen tele volt a szája egész nyilvános működése alatt, és amely népnek azt üzente 1849 nyarán, mielőtt lelécelt volna, hogy gyújtsák fel a házaikat. Azt állítottam, hogy a magyar történelem legborzalmasabb figurái között is legelöl áll Kossuth Lajos, akinél több kárt senki nem okozott Magyarországnak, nem kis részben azzal a hazugsághalmazzal, ami az őt övező kultusz által teszi lehetetlenné az önismeretet 166 éve, és amivel kenterbe veri Horthyt is, Rákosit is, elsősorban azért, mert ezeknek a figuráknak a létét nem kis részben az ő szabadságharca tette lehetővé.

Vissza Szemeréhez. Rövid frissítés a történelmi ismereteken: az ő kormánya próbálta helyrehozni, amit Kossuth korábban végzetesen elrontott az ostoba nagyképűsködésével – az 1848-as áprilisi törvényekben leírt jobbágy felszabadításnak érvényt szerzett, és életbe léptette az ugyancsak az áprilisi törvényekben már megjelent, de végre nem hajtott nemzetiségi törvényt. Azaz éppen azzal a két törvénnyel próbált valamit rendbe hozni, aminek a fumigálásával Kossuth belerángathatta az országot egy kilátástalan harcba 1848 szeptemberében, fél évvel azután, hogy március 15. megteremtette a lehetőséget egy élhető ország felépítésére. Aztán Szemere néhány nappal később elment megalázkodni az orosz fővezérhez, menteni a menthetetlent, hiába ment, akkor már késő volt. De egész hátralévő életében azért küzdött, hogy megértesse a néppel, mekkora károkat okozott Kossuth. Hiába. Szemere Bertalan a kiegyezést még megérte, de már nem értette, mi történik, az idegei nem bírták tovább.

A kiegyezésről azt szokták mondani, nem lett volna az 1848-49-es szabadságharc nélkül.

Igaz. Nem kellett volna ugyanis 18 évet várni rá, ha nincs az izgága, köztörvényes bűnöző monoki ügyvéd, akit hiába próbáltak féken tartani a legfényesebb elmék, hogy hagyja abba a bomolást, ne akarjon kormányzó, azaz teljhatalmú diktátor lenni, fog ez menni nélküle is, sőt Széchenyi, Deák és Szemere azt mondta, csak nélküle.

Végre hosszas tárgyalások után (Magyarország számára kivételesen kedvező módon alakuló történelmi háttérrel) eljutott oda Deák, hogy megkösse egész históriánk legértelmesebb szerződését, és akkor, május 22-én Kossuth Lajos levelet írt Párizsból. Az úgynevezett Cassandra-levélnél arcátlanabb, hogy ne mondjam gusztustalanabb megnyilvánulása aligha volt bármilyen politikus figurának.

„Ilyenkor mond le Magyarország legbecsesebb állami jogairól, és lemond oly módon, lemond, magát oly politikának eszközeül szegődtetve, mely szomszédainkat úgy nyugat, mint kelet felé ellenségeinkké teszi; a nemzetiségi belkérdés kielégítő megoldását, a horvátországgali kiegyezkedést lehetetleníti, s szemlátomást közelgő európai bonyodalmaknál hazánkat a vetélkedő ambícióknak céltáblául tűzi ki.

… én e tényben a nemzet halálát látom; s mert ezt látom, kötelességemnek tartom megtörni hallgatásomat; nem avégett, hogy vitatkozzam, hanem hogy Isten, a Haza s az utókor nevében esdekelve felszólítsalak… Ne vidd azon pontra a nemzetet, melyről többé a jövőnek nem lehet mestere!

Ne vezesd hazánkat oly áldozatokra, melyek még a reménytől is megfosztanának!”

Melyek „Magyarország legbecsesebb állami jogai”, a jóisten szentséges szerelmére? A Haynau-féle vagy az úgynevezett Bach-korszak állami jogait félti Kossuth Lajos? A Deák által aláírt kiegyezés „szomszédainkat úgy nyugat, mint kelet felé ellenségeinkké teszi”? Tényleg? Nem 1848. szeptember 11-én méltóztatott a kormányzó úr ellenségeinkké tenni a szomszédainkat? A kiegyezés „a nemzetiségi belkérdés kielégítő megoldását, a horvátországgali kiegyezkedést lehetetleníti” – ezért tetszik most aggódni? Nem akkor kellett volna, amikor pénzügyminiszterként kéretlenül, felhatalmazás nélkül kardot tetszett rántani a horvát küldöttségre, mondván, ez itt Magyarország és az a magyaroké?

„Ne vidd azon pontra a nemzetet, melyről többé a jövőnek nem lehet mestere! Ne vezesd hazánkat oly áldozatokra, melyek még a reménytől is megfosztanának!” Ez az egész Cassandra-levél arcátlanságából is kirívó aljasság már érthetetlen is. Ez az ember (mármint Kossuth Lajos) olyan elképesztően buta lett volna, hogy nem tudta, ő vezette Magyarországot oly áldozatokra, melyek még a reménytől is megfosztották? Vagy csak annyira gerinctelen, hogy támadja azt az embert, aki 18 éven át próbálta rendbe hozni a dúlást, ami emberek százezreinek életét követelte, romba döntötte és gyarmati sorba taszította az országot – és amiért egy személyben ő, Kossuth Lajos a felelős?

A levelet két újság is közölte. Nem akarok most azzal foglalkozni, milyen károkat okozott ez a közlés, mint ahogyan azzal sem, mi mindent tett még Kossuth azért, hogy Magyarország 50 évi viszonylagos nyugalom után eljusson az első világháborúig, majd Trianonig – egyszerűen azért, mert most nem erről van szó. Hanem arról, miért nem képes a magyar nép eltörölni a Kossuth-kultuszt, miért nem képes a hivatalos történetírás legalább arra, hogy mindenfajta értékelés nélkül pusztán a tényeket közölje, a megfelelő sorrendben.

A kérdésre adott válaszhoz egy újabb kérdéssel jutunk el. Mi változott a bukás után? A „szabadságharc” bukása után. Most nem az a kérdés, rosszabbak lettek-e az életkörülmények, a jogrendszer, a gazdaság, persze, hogy rosszabbak lettek. Hanem az a kérdés, hogy miképpen változott az egyszerű ember, a szabadságharcosnak nevezett nép tudatállapota.

A szellemi színvonal semmit sem emelkedett, erre egyszerűen nem volt idő, akkor sem történt volna semmi, ha március 15. megy tovább azon az úton, amin elindult, és nem rombol szét mindent a „szabadságharc”. Megváltozott viszont az elnyomott nép elnyomatásának minősége: egy vesztes harc „hősévé” vált. Bemesélték neki, hogy ő a szabadságért harcolt, de a túlerő miatt elbukott, pedig hej milyen szabadságszerető volt ő mindig is, és most ezt be is bizonyította, mert nekiment Habsburgnak, muszkának, ezentúl ő – mármint a nép – a legnagyszerűbb sokaság ezen az egész világon. Mert ő szabadságot szerető, csak elnyomják. A magyar a legkiválóbb a Földön, senki nem ér fel hozzá, csak mások elnyomják. Éppen azért nyomják el különben, mert a legkiválóbb a Földön, és ezt a mások féltékenysége nem tűri, mert hiába szeretnének azok a mások is ilyen kiválók lenni, nem megy nekik. Hogy akkor hogyan képesek ezek az alantasok egy ilyen kiválót elnyomni, az a kérdés 166 éve nem merül fel.

Mert ugye nem kell mondanom, ez 166 éve nem változott. Csak el kell bődülni, hogy mi mekkora nagy szabadságharcot folytatunk, és a magyarság amúgy is méreten felüli keble szétfeszül a dagadástól. Ez Kossuth Lajos öröksége.

Olvastam tegnap egy remek cikket, N. Kósa Judit írta, idézem a befejezését.

„Egy egészségesebb lelkű Magyarországon ezt nem lehetett volna így végigcsinálni. Ha a rendszerváltást követő kiábrándulás, a másodosztályú európai integráció keltette frusztráció, vagy – őszintén – az ördög tudja, mi nem tesz minket extrém módon szorongóvá, és nem öli ki belőlünk a szolidaritást, talán nem hagyjuk, hogy a Fidesz primitív létfilozófiája eluralkodjék. És ha nem engedjük, hogy kényük-kedvük szerint gyurmázzák országunk jogrendszerét, akkor most azt sem kéne lemondóan néznünk, hogy a demokratikus ellenzék is a has nyelvén megfogalmazott üzenettöredéket lődöz abból a sarokból, ahova beszorították, ahelyett, hogy megfogalmazná a saját értékrendjét. Egy ország tesz most úgy, mintha nem is volnának itt azok a százezrek, sőt milliók, akiknek tényleg nincs idejük kivárni, míg fordul a szerencse.”

Nem tudjuk nem engedni. Fogalmunk sincs jogrendről, gazdaságról, társadalmi szerződésről. Szabadságharcot vívunk 166 éve, abban a biztos tudatban, hogy Magyarországot a poklok kapui sem tudják megdönteni.

Ezt lehet mondani, erre van zsigeri válaszunk. Értelmes nincs. 1848. szeptember 11-én a lehetősége is elveszett annak, hogy ez a nép legalább egy értelmes kérdést legyen képes föltenni, ezen a kiegyezés sem tudott változtatni, a hős 48-as honvéd nimbusza megmaradt, az ország lakossága közfelkiáltással szavazta be magát a világháborúba. Azt képzelte, majd most revansot vesz mindenért.

Az úgynevezett jobboldal megbocsáthatatlan bűne az, hogy 166 éve fenntartja a revansvágyat. Az első világháború után a másodikba is belevitték a hős 48-as honvédeket, és ez a mostani falusi futballista is ezzel operál, anélkül, hogy tudná, mit tesz. Zsigerből, ösztönösen lázítja a büszke magyart, ha április 6-án nyerni fog a választásokon, ezzel a 166 éves 48-as honvédmentalitással fog nyerni.

Kossuth Lajosnak még a példaképnél is butább örököse.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.