NEHAZUGGY

A csodálkozás ideje

Forgács Erzsébet | 2018. Szeptember 19, Szerda | 9:59

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,544,300 forint, még hiányzik 455,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Úgy tűnik, lassan elérkezik az az idő, amikor a túlzottan magabiztos Orbán Viktor és érdekköre szembetalálkozik a valósággal és nem akarnak hinni a szemüknek. Az első – és a tizenötödik – reakció természetesen az, hogy elárulták Európa utolsó keresztény bástyáját, a kontinens védelmezőjét, a népért folyamatosan vérző mártírt. Pedig nem történt ilyesmi.

Ahogyan Orbán Viktor a saját érdekei mentén értelmezi a világot és a saját személyes céljai motiválják a döntéseit, ezek az érdekek határozzák meg, hogy kik a szövetségesei és a barátai, kik az ellenségei, úgy a többi ország politikusai esetében is valami hasonló történik. Bár most a lovagkeresztes publicisták, nagy megmondók, balettáncosok és kőfaragók sora nem érti, miért fordult Orbán ellen egyik pillanatról a másikra szinte teljes Európa – pontosabban annak nyugati fele, mert a lengyel-magyar barátság pillanatnyilag szilárdnak tűnik, mint az alaptákolmány -, nem annyira bonyolult dolog ez. Eddig úgy gondolták az Európai Parlamentben ücsörgők, hogy fontos számukra a Fidesz szavazata. Ezért eltűrték a büdöstahó viselkedést, az asztalra feldobott trágyás gumicsizmát, még jó képet is igyekeztek vágni hozzá.

Magyarországra természetesen többnyire azok a hírek jutnak el – akár igazak, akár a pártfaliújság innovációi, akár a többség, akár egy elenyésző kisebbség véleményét tükrözik -, hogy Orbán Viktorért minden országban rajonganak, tisztelik és főleg imádják, mint egy nevesebb popsztárt. Ezt olvashatjuk időtlen idők óta a lakájmédiában. Sőt, komplett cikkeket szenteltek a közpénzből fizetett udvari dalnokok annak a meggyőző, elképesztő és legfőképpen borzasztóan fontos ténynek, hogy a Sargentini-jelentés elfogadása után a drágaminiszterelnökúr fészbukját elárasztották a külföldi rajongók, akik örök szerelmükről biztosították Európa Erős Emberét.

Arról elfelejtettek tudósítani ezek a portálok, hogy az unió tagországainak többségében a polgárok nem háborús pszichózisban élnek. Az csak nálunk szokás. Spanyolországban, Németországban, Franciaországban, de még Szlovákiában és Romániában is élik az emberek a maguk hétköznapi életét és ragaszkodnak is ahhoz, hogy ne üvöltözzön a fülükbe folyamatosan valami elmeháborodott, hogy mindjárt vége van a világnak, ha nem fegyverkezik. A migrációs válság létezik, ám lassan csillapulni látszik és az Unió is kezd magára találni. Az uniós polgárok nagy része szembesül jó ideje a menekültek és a migránsok létezésével, mégpedig úgy, ahogy a magyarok soha életükben nem szembesültek ezzel.

A nagy handabanda, szabadságharc, identitás és keresztényvédés csatazajában a magyar átlagpolgárt elfelejtették tájékoztatni arról, hogy a pártmédiában naponta felbukkanó migránserőszakolós, migránsbűnözős borzalmak egy része hazugság, más része torzítás. Olyasmi, mintha a Magyarországon agyonvert nők (hetente egy nő hal bele a családon belüli erőszakba, tehát a saját férjük, élettársuk veri agyon őket, nem a migránsok) gyilkosai közül kizárólag a Lajos keresztnevűeket emelnénk ki. Tehát az 52 gyilkosból mondjuk négyet Lajosnak hívnak, akkor a 48 gyilkosról nem beszélünk, csak arról a négyről. Megint ölt Lajos! Egy Lajos kegyetlenül meggyilkolt egy nőt! Objektív, ugye? Nem.

Tehát mi itt egy álomvilágban élünk. Pontosabban rémálomvilágban. Körülöttünk pedig a kétségtelenül meglévő kisebb és nagyobb problémák ellenére az emberek normális életet élnek. Nem a politikával kelnek és fekszenek, nem a gyilkos migránsokkal riogatja őket a sajtó, nem állnak háborúban a világgal, nem támadja őket öt percenként az ellenség. Dolgoznak, kirándulnak, kertészkednek, étterembe járnak, fagyizni viszik a gyereket, élik az életüket.

Orbán Viktor legnagyobb húzása nem a túlárazott határkerítés, hanem az az informális szögesdrót, amit a magyar polgárok köré épített. Amin csak a szélsőséges mocsok jut át. A független sajtó felszámolásából szőtt hatalmi háló az ő eszköze a hatalma megtartásához, cifrázva választási csalással, szavazatvásárlással, törvénymódosításokkal, zsarolással, fenyegetéssel. Európa többi országában azonban ez nem működik. Ott az emberek nem harcolni akarnak, hanem élni. Nem szolgálni akarják a politikusokat, hanem elvárják, hogy azok szolgálják őket. És elvárják, hogy a befizetett adóikból ne egy korrupt gazembert és pereputtyát gazdagítsák, ne egy olyan kormányt finanszírozzanak, amelyik meglopja saját polgárait, de meglopja az uniós polgárokat is, miközben teli torokból követelőzik, hazudik és uszít.

Ezzel más országokban meg lehet bukni. Senki nem árulta el Orbán Viktort. A politikusok egyszerűen kénytelenek voltak rájönni, hogy ha még sokáig dédelgetik Orbánt, őket rúgják fenéken a saját választóik. Márpedig annyit nem ér egyiküknek sem a Fidesz szavazata a Néppártban, hogy ezért feláldozza a személyes karrierjét. Igen, erősödnek a nacionalista bolondok, de ez inkább zaj és füst, nem valódi erő. Eddig is ennyien voltak, csak hallgattak, most meg ordibálnak. Azonban az európai polgárok nem akarnak egy harmadik világháborút. A többség nem akar. Akkor sem, ha Orbánnak és néhány szélsőséges cimborájának ez lenne az érdeke.

Orbán Viktor magára marad a hülyeségeivel, az a mi problémánk, hogy mi meg magunkra maradunk Orbán Viktorral. De ezt nekünk kell megoldanunk, senki más nem fogja helyettünk és jól is van ez így.

Amit a Sargentini-jelentés kapcsán megtapasztalhattunk, az csak az első pofon volt. Orbán Viktor elveszítette a fontosságát az Unióban és elveszítette a védettségét. Az EP választást minden politikusnak a saját országában kell megnyernie és ebben Orbán Viktor sértett kis egója semennyit sem számít sem Ausztriában, sem Franciaországban, sem sehol. A különböző országok politikusainak most a tulajdon választóik felé kell bizonyítaniuk, hogy megvédik a demokráciát, megvédik az ő fagyizásukat a gyerekkel, megvédik a hétköznapok nyugalmát és megvédik a befizetett adójukat.

Fordult a széljárás, ennyi történt. Nincs baráti árulás, mert nem volt barátság sem. Bekopogott a soknyelvű határkerítésen a valóság, amiből mi megint ki fogunk maradni, ha Orbánékon múlik. Jól bebugyolálnak minket hazugságokba, plakátokba, hirdetésekbe, kampányvideókba, propagandacikkekbe. Addig bugyolálnak, ameddig bele nem fulladunk. Ha engedjük.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!