December 17,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Nekik már csak a tél marad

Elkezdődött az országgyűlési valami. Munkának végtelenül sok jóindulattal sem vagyok képes nevezni azt a nyíltszíni bohózatot, ami ott zajlik. Nem sok változás történt az elmúlt évekhez képest. Talán csak a miniszterek elnöke váltott zakóméretet, de Semjén Zsolt éppen olyan áthatóan szerelmes ábrázattal csodálja a főnökét, mint eddig. Gyurcsány Ferenc a fő ellenség, az ellenzéki képviselő szerepkörében fellépők hazaárulók. Szóval semmi különös, a cirkusz folytatódik.

Miközben a Fidesz a KDNP-nek nevezett piócapárttal karöltve ócsárol mindent és mindenkit, az ellenzékinek nevezett pártok ellenzékinek nevezett képviselői úgy tesznek, mintha valóban ellenzékiek lennének és mintha tennének valamit – meg kell szolgálni a megemelt fizetést és az egyéb juttatásokat -, idekint a való világban közeledik az ősz. Most ugyan még meleg van, de ez hamarosan változni fog, még a globális felmelegedés ellenére is. Az ősz után hamar megérkezik a tél, amit onnan lehet felismerni, hogy olyankor hideg van. A Parlamentben persze nincs hideg, hiszen ott égetik el az adófizetők forintjait. A képviselők otthonaiban sincs hideg, telik a rezsire a megemelt fizetésekből, a lakhatási támogatásokból. De mindenhol máshol hideg lesz. Idén is. Egyre hidegebb, egyre tovább.

A Parlamentben vihorászó urak és hölgyek vajon gondolnak-e azokra az emberekre, akiket képviselniük kellene? Akikért harcolniuk kellene. Nem, nem Soros ellen, nem Brüsszel ellen, nem a migránsok ellen és nem Sargentini ellen kell harcolni, hanem ennek az országnak a kitaszítottjaiért. Azokért, akik önmagukért nem tudnak kiállni. Azokért, akiknek a hangját nem hallja meg az identitást és a keresztény gyökereket oly bőszen védelmező kormány, sem a kollaboráns ellenzék. Azokért kellene harcolni, akik nem számítanak. Akik nem biztos, hogy szavaznak. Azokért, akik nem fogják bejuttatni a képviselő hölgyeket és urakat a jól fizető biztos állásba. Őket kellene védelmezniük foggal és körömmel. Értük kellene harcolni tíz acélkeményre görbített ujjal, tajtékzó szájjal. Értük kellene ordítani, utcára hívni az embereket, a nyilvánossághoz fordulni, a sajtó segítségét kérni, az emberség erejét követelni. Értük, akik számára lassan már csak a véget érni nem akaró tél marad. Semmi más.

A kolléganőm ma írt néhány sort egy fiatal fogyatékkal élőről, aki abban a pillanatban lett sokkal kevésbé súlyos értelmi fogyatékos, amikor igényelte számára a gondviselő szülő a rokkantsági járadékot. És nem ez az egy ilyen eset van, ez nem az a kivétel, ami erősíti a szabályt. Ez ma Magyarországon maga a szabály. A cikk alatt akadt meg a szemem egy hozzászóláson. Egy édesanya fakadt ki, ő is így járt, írt is róla. Megkerestem az említett posztot és elborzadtam. Elborzadtam, mert annyira fájdalmasan ismerős. Mert naponta történik ilyesmi körülöttünk. Mert naponta mennek a halálraítéltek az ablakunk előtt és már lassan észre sem vesszük őket.

Egy súlyos fogyatékkal élő fiatal és az őt napi 24 órában gondozó édesanya élete a tét. Konkrétan az életük. És nincsenek egyedül. Rengeteg ilyen ember él közöttünk. Aki még él, aki élhet. Javaslom, hogy a Parlamentben bohóckodó képviselők értük álljanak ki. Tolják Orbán Viktor orra alá Pöpi történetét. Olvassák fel Semjén Zsoltnak és a többieknek. Olvassák fel egymásnak is, mert mindannyian, akik most ott ülnek a Parlamentben, mindannyian bűnösök abban, hogy ez az édesanya megírta ezt a posztot.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.