Szeptember 25,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Kivinni a szemetet

Van az úgy, hogy egy hangulat, egy gesztus, egy illat, egy szó vagy egy mondat megragad az agyamban. Észre sem veszem. Hurcolom magammal, aztán hirtelen összeáll a mozaik, aminek ez az egy kicsi darabja hiányzott eddig.

A napokban ügyes-bajos dolgaim intézése közben – egyik helyről a másikra autózván – rádiót hallgattam. Egy stúdióbeszélgetés utolsó néhány mondatát kaptam el. Nem tudom, kik voltak a beszélgető felek, azt sem, miről szólt a dolog. Annyi derült ki számomra, hogy az interjú alanyát – egy hölgyről van szó – valamikor valamilyen baleset érte, aminek következtében most járókerettel tud csak közlekedni. A riporter megkérdezte a hölgytől, mit szeretne, mire vágyik. És ekkor hangzott el az a mondat, ami befészkelte magát a gondolataim közé:

Szeretném kivinni a szemetet.

Milyen hétköznapi dolog! Olyasmi, amit nem szívesen csinálunk, de szükséges, ezért megtesszük. Fogjuk a szemeteszsákot vagy a vödröt, kinyitjuk az ajtót, lemegyünk a lépcsőn, elsétálunk a kukáig vagy a konténerig, kidobjuk a hulladékot és meg is feledkezünk róla. Rutin. Mindaddig az, ameddig meg tudjuk tenni. Bele sem gondolunk, hogy ehhez kell a két kezünk, kell a két lábunk és kell az, hogy korlátlanul tudjuk használni ezeket.

Amikor az élet pofán rúgja az embert, amikor elvesz tőlünk valamit, amiről eddig azt gondoltuk, hogy jár nekünk, aminek a létezésére nem is gondoltunk, annyira természetes volt, akkor jövünk rá, hogy mik az igazán fontos dolgok.

Például levinni a szemetet. Ilyenkor nem a vonzó külső, nem a népszerűség, nem a siker, nem csillogó ékszerek, nem drága autók, nem luxusutazások jelentik a vágyak csúcsát, hanem ilyen triviális dolgok. Levinni a szemetet. Egyedül. Fogni a vödröt, kinyitni az ajtót, lesétálni a lépcsőn. Ennyi, nem több. Ez minden, amire szükség van. Ez az alapja mindennek, ez az egyedüli cél, amit el akar érni az ember.

Az interjúban azt mondta a hölgy: el fogja érni, meg fogja csinálni. Le fogja vinni a szemetet. Én is azt gondolom látatlanban is, hogy meg fogja csinálni.

Talán csak ennyire volna szükség. Hogy mindenki eldöntse és mindenki meg is tegye. Nem kell megváltani a világot. Nem kell örök élet, világbéke, hibátlan emberiség, általános megváltás. Csak ennyi, csak egy hétköznapi gesztus. Egy apróság, amit szeretünk elsumákolni, megvárni, hátha más megteszi helyettünk. Amit szeretünk halogatni. Jól lenyomkodjuk a szeméthalom tetejét, fér még abba egy kevés. Mindig fér még. Aztán a szemetes mellett elfér az a kis hulladék egy zacskóban, majd együtt levisszük. Mindjárt. De most más, fontosabb dolgunk van.

A szemét pedig gyűlik, rosszabb esetben büdösödni kezd. Akkor elszánjuk magunkat, fogjuk a vödröt… és rájövünk, hogy nem tudjuk végrehajtani ezt az egyszerű feladatot. Mert kapaszkodnunk kell valamibe, másik kezünkben a vödör és a kilincset nem tudjuk lenyomni. Nem tudunk lemenni a lépcsőn, mert a járókeret arra nem alkalmas. Sem vödörrel a kézben, sem vödör nélkül. Sehogy. Csapdába kerültünk. És hirtelen nagyon fontossá, mindennél fontosabbá válik az, ami addig nyűg volt. Meg kell tudni csinálni, mert ez az alapja mindennek.

Hogy kirándulni mehessünk az erdőbe, hogy kikerülhessünk egy tócsát, hogy megmászhassunk egy hegyet, hogy körülnézhessünk az Eiffel-torony tetejéről csak akkor sikerülhet, ha ki tudjuk vinni a szemetet. Felismerjük annak a fontosságát, ami addig természetes, ösztönös és jelentéktelen apróság volt. Amire ügyet sem vetettünk, automatikusan csináltuk. Kivinni a szemetet. Ez lesz az erdő, a tócsa, a hegy, az Eiffel-torony. Ez lesz minden. A legfőbb cél.

Igen, most ezt kellene megértenünk. Mindenkinek, egyenként. Erre kellene koncentrálnunk. Ezt az alapvető, mindennél fontosabb és mindennél előbbre való célt kellene elérnünk, hogy tovább léphessünk.

Le kell tudnunk vinni a szemetet.

A konténer ott van. Csak el kell érnünk.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.