Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Keresztény erőszak vajon nem létezik?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

B. Ahmad, afgán erőszakolót a hatóságok sikeresen elkapták és letartóztatták. Olyan hír ez, mely normális körülmények között akár örömhír is lehetne, hiszen egy szexuális bűnözővel kevesebb járja az utcákat. Magyarországra sok dolog igaz, azonban az, hogy normális körülmények uralkodnának, az biztosan nem. Itthon ugyanis évekbe telik az, hogy egy gyilkossági kísérletet és szexuális csonkítást elkövető orvost jogerősen elítéljenek, és évekbe telik az is, hogy egy több ember halálát okozó, egykori maffiaperben elítélt férfi egyáltalán bíróság elé kerüljön.

De lehetne beszélni Czibere József ügyéről is, vagy épp Balogh Józsefről. Hogy mi a közös a korábban felsoroltakban? Emberölés, csonkítás, szexuális erőszak, súlyos testi sértés, Fidesz. Olyan esetekben tehát, ahol – noha bebizonyosodott a törvénysértés, de – Fidesz közeli volt az elkövető, érdekes módon éveket vett igénybe egy esetleges bírósági tárgyalás lefolytatása is, nem beszélve arról, hogy a legtöbb esetben a mai napig sem született ítélet. Vannak tehát az érinthetetlen Fideszesek – akiknek legyen bármi is a bűnük – jó esetben még bíróság elé sem kerülnek és vannak azok, akiket akár koholt vádakkal is gond nélkül bíróság elé lehet állítani.

Sok esetben azonban még az sem kell, hogy valakinek Fideszes kötődése legyen ahhoz, hogy a rendőrség tudomást se vegyen az általa elkövetett bűncselekményről. Családon belüli erőszak, nemi erőszak, rablás és még sorolhatnám azokat az eseteket, ahol a hatóságok sokszor nem tesznek semmit. Nem tesznek, mert találnak okot arra, hogy ne kelljen. Sajnos a rendszer végrehajtói lettek. Ha parancsba kapják, hogy egy teljes osztagot kell ráállítani Orbán Ráhel ellopott mobiljának megkeresésére, akkor szó nélkül végrehajtják. És akkor is gond nélkül vezénylik ki a speciális egységeket, amikor egy államtitkár táskáját lopják el az autójából.

Ha ezek bármelyike egy átlagos állampolgárral történik, annak nem lesz semmilyen következménye. Sem a táska, sem pedig a telefon nem fog megkerülni soha. Sajnos ugyanez igaz S.B. Ahmad esetében is, hiszen ha ő nem egy afgán migráns lenne, úgy talán ma is szabadon járhatná a pesti utcákat. Ahmad rendőrkézre került, mert menekült. A kormány narratívájának tökéletesen megfelel. S.B. Ahmad egy mocskos migráns, aki keresztény magyar nőket erőszakol, de itt van nekünk Orbán Viktor, aki megvéd mindannyiunkat. Magyarországon biztonság és béke van, aminek garanciája a Fidesz.

Az egész történetben a legszomorúbb az, hogy ha a szexuális erőszakot elkövető nem egy menekült, hanem egy keresztény magyar férfi lett volna, arról nem hallottunk volna a médiában napokon keresztül. A rendőrség nem hozott volna létre nyomozócsoportot az üggyel kapcsolatban és biztosak lehetünk abban is, hogy 1 millió forintos nyomravezetői díj sem lett volna.

S.B. Ahmadet valószínűleg csak és kizárólag azért fogták el ilyen tempóban, mert a hatóságoknak okuk volt erre, ellenkező esetben az ég egy adta világon semmi nem történt volna jó hosszú ideig. Ugyanis:

az igazságügyi statisztikák és kutatások adatainak összevetéséből az látszik, hogy a nemi erőszak elkövetőinek legalább 99 százaléka büntetlen marad Magyarországon – 24.hu

Ezek az elkövetők ugyanis nem migránsok. Ők igazi, őslakos magyarok, akik sokszor saját élettársukat, családtagjukat erőszakolják meg, büntetlenül. Hiába a feljelentés és hiába a bizonyíték, ha a hatóságoknak van jobb dolguk is, mint egy erőszakoló elfogása. Félreértés ne essék, maximálisan egyetértek a férfi elfogásával és esetleges börtönbüntetésével, ugyanis minden szexuális bűnözőnek rács mögött a helye, legyen az fehér, fekete, keresztény, vagy muzulmán. A probléma ott van, hogy a mostani eset mit sem fog változtatni azon a szomorú tényen, hogy Magyarországon napi rendszerességgel erőszakolnak meg nőket úgy, hogy annak legtöbb esetben semmilyen következménye nem lesz. Nemhogy bírósági ítélet nem lesz, de még csak tárgyalás sem, hiszen vagy elutasítják a feljelentést, vagy még a vádemelés előtt megszüntetik a nyomozást.

Az európai keresztény kultúra tiszteli, becsüli és védi a nőket.

Ezt Bakondi György, Orbán Viktor belbiztonsági főtanácsadója nyilatkozta az ügy kapcsán. Lehet, hogy ez valahol így is van, azonban a magyar kormány olyan messze áll a keresztényi értékek képviselésétől, mint Orbán Ráhel attól, hogy kifinomult úri hölgynek nevezhessük. El kéne felejteni azt, hogy különbséget teszünk keresztény, muzulmán, fekete és fehér bűnelkövetők között. Ugyanis minden táborban vannak jó és rossz emberek, bőrszíntől és vallási hovatartozástól függetlenül. Ebben az esetben mindössze két tábor létezik, a bűnelkövetőké és az ártatlanoké. Jó lenne ehhez méltóan kezelni a helyzetet és minden szexuális bűncselekményt elkövetőt felelősségre vonni, legyen az akár menekült, akár színmagyar.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.