Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Magyarországi útján Brüsszelt sokan megállították

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

– Aztán minden helyzetben észnél legyél, ne szórd a pénzünket, próbálj meg bejutni a miniszterelnökhöz is – mondta Brüsszelnek az apja. Az édesanyja sós süteményt suvasztott még a zsákba. Brüsszel elindult. Magyarország volt az úti célja. Érdekes, különös dolgokat hallott magáról. Megnézi, ki hepciáskodik vele, nagyon kíváncsi rá, ki akarja és ki tudja megállítani. Gyalogosan szelte a kilométereket. Ausztrián át érkezett. Hegyeshalomnál lépett be az országba. Minden gond nélkül. Annyit kérdeztek tőle az ott pihenő autósok: – Szia, ki vagy? – Brüsszel vagyok. Senki nem csodálkozott.

Megállt mellette egy kisfiú.  – Furcsán nézel ki, hogy hívnak? – Brüsszel. – Szép neved van. Hallottam már rólad. Otthon mindig azt mondják a szüleim, hogy Brüsszel és Európa nélkül már régen megdöglöttünk volna ebben az országban. Bocs’, még csúnyábbat is kanyarítanak, főleg az Orbán Viktorról, de azt nem merem neked elmondani. Ismered? – Tudom ki ő. Sokáig beszélgettek, majd a fiú így búcsúzott: – Azt is el tudod intézni, hogy ne kelljen tesi órán mindennap a folyóson rohangálni? Akkor tényleg szuper fej vagy. Nagyon örülök, hogy megállítottalak, el is mesélem apuéknak, sőt a suliban is.

Esteledett. Brüsszel elfáradt, aludna végre egy nagyot. Vajon hol, itt az Isten háta mögött? Öregember talicskát tolva közeledett. – Jó napot! Hát maga? Mit keres errefelé, ahol csak a gólya rak fészket? – Brüsszel vagyok, messziről jöttem, megpihennék. – Brüsszel? A rossebet, nincs is nagyon messze, jöjjön, hazaviszem, az asszony lecsót főzött vacsorára. El is alhat nálunk, a gyerek nincs itthon, Ausztriában dolgozik, csak ritkán jön haza. Tiszta a szobája. Meg is jegyezte a vendég, milyen takaros kis házikó. – Látná a szomszéd utcában a polgármesterét – mondta az asszony -, neki lett palotája kultúrközpont helyett, amire eurót kapott a falu. Brüsszel hallgatott, valamit bepötyögött a telefonjába. Ízlett neki a vacsora. Elővette a bukszáját, fizetett volna a kosztért, kvártélyért. – Szó sem lehet róla – dörmögte az öreg, majd folytatta: – Kaptunk mi már Brüsszeltől eleget – ha érti, mire gondolok -, van orvosi rendelőnk, játszóterünk, új járdáink. Nagyon szeretjük a vendégeket, örülök, hogy megállt nálunk legalább egy éjszakára. Félve kérdezem: munkát nem tudna intézni, főleg az asszonyoknak, nagyon kellene a családnak.

Brüsszel hallgatott, másnap délelőtt folytatta az útját MagyarországonCsodálkozott a rengeteg kátyún, hiszen döcdöc-döcögve haladtak az autók. Amíg bírta fölszedte a szemetet az út mentén, gazolt is, de reménytelennek látta a nagytakarítást. Volt színházban, koncerten, azt hamar ott hagyta, náluk nem szabad csak tátogva, élő zenekar nélkül átverni a közönséget. A focimeccsen tizenketten ültek az új stadionban. Amikor az egyik kósza drukker megállította, mondta is neki: – Nálunk ilyen elképzelhetetlen, el is küldenék a kőbányába azt a csapatot, amelyik nem tud nézőket vonzani.

Nem ragozom tovább Brüsszel útját. Mielőtt elért a Parlamenthez, megjárta a kórházat is. Baleset érte, elvágta az ujját szemétszedés közben. Ez volt az első éjszaka, hogy nem kellett szállást keresnie, ott aludt a kórház folyosóján, a kutya sem törődött vele, mire reggel ellátták a sebét. Brüsszelt megállította traktoros, kereskedő, vasutas, fiatal, idős, újságíró, mérnök, színész… Nagyon sok magyar ember. Mindenkivel beszélgetett Brüsszel. Feltűnt neki, mennyire keserűek, fásultak a magyar emberek, legtöbbjük arra panaszkodott, hogy egyre rosszabbul él, nem látják a szebb jövőt; hogy harácsország lettünk; kockánként magasodik a diktatúra fala; szabadságot, méltóságot ez a hatalom nem ismer.

A parlamentnél az őr állította meg. Nem engedte be, hiába alkudozott. Még a lábméretét, a pisilési szokásait is elkérték tőle. Mégsem. Brüsszel kitartó volt, várt kettő, három, öt, hét órát. Akkor megszólalt egy hang az épület egyik ablakából. Csak a feje búbját látta a fickónak, gondolta, ő lehet a magyar kormányfő. A picike ember üvöltött: – Állítsátok meg Brüsszelt! Ez is egy migráns, zavarjátok el, ne zaklassa a magyar embereket, be ne jöjjön ide! Állít…tok, állít…tok, áll…tok…, ezt hallotta Brüsszel távolodóban.

A hangzavarra megtelt a Kossuth tér, Brüsszelt annyira elfogta a nevetés, hogy könnyezett, rázkódott az egész teste. Egy csoport férfi és nő megállította. Megkérdezték tőle jól van-e. – A lehető legjobban – mondta Brüsszel, és miután elmesélte történetét, a teret betöltötte a hahotázás. Egyre többen csatlakoztak hozzájuk. – Nagy örömöm, hogy kellek én ide – sóhajtotta Brüsszel elégedetten.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.