Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ma jobb menekültnek lenni a liberális terror sújtotta Svédországban, mint magyarnak lenni Magyarországon

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Svédországban ma választásokat tartanak, aminek apropójából – vagy inkább a hisztériakeltés okán – az Origó stábja kiutazott a helyszínre. Ezzel alapvetően nem lenne persze semmi gond, sőt, de pontosan lehet tudni, hogy objektív hírközlésre biztosan nem számíthatunk. Svédország a pártsajtó szemében maga a liberális terror fellegvára, a fehér keresztények elnyomásának gócpontja. Ezt pedig tökéletesen alá is támasztja az a fabrikált álhír, ami a tegnap megjelent az egykor szebb napokat látott újság hasábjain. Érdemes azonban komolyabban foglalkozni is az ott leírtakkal, ugyanis nem írnak hazugságot, mindössze Magyarországot felcserélték Svédországgal. Lássuk tehát az Origó magyarországi svédországi beszámolóját:

Svédországban még ma is nagyon könnyen kellemetlen helyzetben találhatja magát az, aki nyilvánosan megkérdőjelezi az uralkodó liberális kánont a nyilvánosságban. A kánon alapja, hogy Svédország a világ emberi jogi lelkiismerete, és csak ennek mentén lehet mindenki által elfogadott politikát folytatni. Aki ennek a tételnek a létjogosultságát megkérdőjelezi, az egyből a politikai partvonalon kívül találja magát, és később akár a munkáját is elveszítheti.

A cikk szerzője tökéletesen leírta, mire számíthat az, aki Magyarországon szembe mer fordulni az elnyomó hatalom utasításával. Aki ugyanis megkérdőjelezi Orbán Viktor politikáját, esetleg a kereszténydemokrácia létjogosultságát, az elbúcsúzhat az állásától, sőt még az is lehet, hogy a család összes tagja követni fogja. A munka elvesztése szinte magától értetődő, azonban idehaza sok helyen még ezzel sem elégednek meg a helyi kormánypárti vezetők, magasabb büntetés kiszabását tartják helyénvalónak. Így tehát a Fidesz ellen ágálók nem csak a munkájukat és ezzel megélhetésüket veszítik el legtöbbször, de még azt is megnehezítik számukra, hogy bárhol el tudjanak helyezkedni a későbbiekben. A korábbi nyitott ajtók hirtelen bezárulnak.

Mivel Svédországban korántsem olyan sokszínű a médiavilág, mint Magyarországon, ezért egy-egy olyan nyilatkozat, amiből kiderül, hogy a migránsokat érintő integrációs politika mégsem olyan sikeres, mint amiről beszélni próbálnak, akkor az adott személlyel szemben példátlan médiahadjárat indulhat. Nagyon könnyen egy-egy korábbi „bűnét” feltárják az illetőnek, és így könnyen hitelteleníteni lehet a véleményét.

Ahelyett, hogy jól megmagyaráznám mennyire is sokszínű a hazai médiavilág, inkább megmutatom.

 

Médiahadjárat, egy szó, amelyet minden kormánypolitikus tökéletesen ismer, az ugyanis a hatalom egyik legfontosabb fegyvere. Nem véletlenül vásárolták fel a hazai médipiac igen jelentős részét. Ha Orbán Viktor valamit kiad parancsba – Márki-Zay Péter, esetleg Hadházy Ákos lejáratása – azt a Mészáros- és Habony-média kérdés nélkül teljesíti. Sokszor még az sem kell a hatalomnak, hogy valaki véleményt formáljon, elég az, ha szimplán ellenséget vélnek felfedezni bennük és azonnal megindul a lejárató kampány. Hazugságok tucatjait hozzák le a Ripost-tól kezdve a Magyar Időkön keresztül egészen az Origóig. Pontosan tudják, hogy hazudnak, de nekik ez megéri, ugyanis képesek ellehetetleníteni egyes politikai ellenfeleket.

Svédországban gyakorlatilag liberális médiaterror uralkodik– magyarázta a helyzetet az egyik megszólaló szereplőnk.

Hogy ez vajon mégis mit jelent – a kormány által előszeretettel használt szófordulat – azt csak találgatni lehet. A médiaterror talán pont az lehet, amit Orbán Viktor és seggnyalói tettek az Origóval és a Népszabadsággal. Az amikor a hatalom, egy még független újságot politikai indokból tesz tönkre, bátran nevezhető médiaterrornak, csak ez esetben nem liberális. Esetleg kereszténydemokrata médiaterror? Lényeg a lényeg, az Origó cikkében szereplő országleírás sokkal inkább illik Magyarországra, mint Svédországra. De rá se rántsanak, elvtársak!

Svédországban továbbra is szabad a sajtó és továbbra is lehet véleményt formálni anélkül, hogy valaki emiatt elveszítené az állását. Svédországban vannak problémák, mint ahogy szinten minden országban vannak, ez tehát nem egy különleges helyzet. Svédországban viszont nem rohadnak a kórházak belülről-kívülről és nem kell attól sem tartania egy iskola diákjainak, hogy megrázza őket az áram, mert az évek óta beázó tetőt senki nem volt képes felújítani. Az a helyzet, hogy ma jobb menekültnek lenni a liberális terror sújtotta Svédországban, mint magyarnak lenni Magyarországon.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.