Szeptember 25,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Erre nincs bocsánat

Nem szívesen nyúlok bele a legundorítóbb mocsokba, mert nekem is van gyomrom. De amikor a mocskot a fejemre (és mindenki más fejére) önti egy pártpropagandista, akkor azért felgyűröm az ingem ujját, mert van, amit nem tudok, pláne nem is vagyok hajlandó elviselni. Akkor sem, ha tudom, hogy az ostobaság, a szervilizmus és az elvtelenség képes olyan elegyet létrehozni, amely elegy aztán mindenféle gátlás nélkül bármire rátoccsan, ami elég pénzt hoz a konyhára. Mert élni csak kell valamiből és van olyan, akinek az sem számít, miből. Csak a havi biztos bevétel meglegyen.

Stefka István jellemóriás pártlapjában jelent meg tegnap a hónap, ha nem az évtized legundorítóbb, legpenetránsabb irománya, ami az elmúlt évek során a szemem elé került. Azt gondoltam, létezik azért olyasmi, amihez még – bayerül szólva – ezeknek sincs gyomra, pofája. De mint mindig, most is kiderült, hogy túlságosan jóhiszemű voltam. Mostmár bátran kijelenthetem: nem létezik ilyesmi. Egyáltalán. Ezek bármit, bármikor, bárkiről lefirkálnak, bármit, bárkit összemásznak egy különlegesen gusztustalan meztelencsiga lelkes agyatlanságával. Ezek bárhová odaszarnak, függetlenül a valóságtól, a tényektől, az emberségnek nevezett – számukra merőben ismeretlen és felfoghatatlan – normáktól. Nem tudom, hogy önként vagy parancsra, de nem is érdekes, nem is fontos.

Az SZDSZ-es szektavezér az amerikai nagykövetnek akar panaszkodni a „sátáni” Orbán-rezsimről

Ez a címe annak a mocsoknak, amiről még én sem gondoltam, hogy valaha is a világra fogja szarni valamelyik megélhetési tehetséges és még meg is jelenik valahol. Most megtörtént. Megtörtént és nem szabad hallgatni erről, nem szabad úgy tenni, mintha nem történt volna meg, mintha elfogadható, vagy akár csak eltűrhető lenne a hatalomba és pénzbe foggal körömmel beleragadt bűnbanda minden rohadt, mocsadék húzása. Ha valamit, ezt talán nem kellene eltűrni. Legalább ezt nem.

Azoknak, akik elvből, önvédelemből, vagy a gyomruk gyengesége okán nem nyitnak meg minden fortyogó emésztőgödröt, ide teszek néhány idézetet, mert látnia kell mindenkinek, tudnunk kell róla, nem hunyhatunk szemet. Legalább most nem.

Iványi Gábor, a történelem szemétdombjára került SZDSZ egykori parlamenti képviselője találkozni akar az új amerikai nagykövettel, hogy neki is előadhassa közepesen ismert rágalmait Orbán Viktorról, az itteni zord viszonyokról és az általa vezetett szekta hányattatásairól. Bár az SZDSZ – félmilliárdos adósságot a magyarok nyakába akasztva – szerencsére kimúlt, itt felejtett politikusai révén az SZDSZ-es tempó, a Magyarországot külföldieknek följelentő-rágalmazó sunyiság, a hazaárulás köztünk él.

Hiszen magas a nóvum-faktora annak, hogy Iványi hétszázötvenkettedszerre is el szeretné mondani valakinek, milyen galádság érte szektáját. Ráadásul teljességgel kizárt, hogy Mr. Cornstein eddig találkozott volna a 4567397 darab magyar, és ennél is több külföldi újságcikk valamelyikével, amely az Iványi-csapat szenvedéstörténetét taglalta.

az Orbán-kormány elhatározta, szűkíti a kört, kizárja az egyházi státuszból az úgynevezett bizniszszektákat, a mindenféle kuruzsló, távgyógyító, ügyeskedő szektákat, politikai fedőszervezeteket, illetve a tökéletesen jelentéktelen szerveződéseket. Logikus: az egyházi státusznak legyen nimbusza, ne nevezhesse magát minden jöttment alakulat egyháznak…  a rendszerváltás előtt kivált szakadár szekta, az Iványi-féle Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (több, mint háromszáz másik gittegylettel együtt) nem. 2012. március 1-je óta Iványiék nem nevezhetik magukat egyháznak, csupán egyesületnek.

… az Iványiék által működtetett szociális és köznevelési intézmények jelentős részét a vonatkozó rendelkezéseket kihasználva, 2010 és 2011 között vették át olyan önkormányzatoktól, amelyek költségvetési problémáik miatt nem tudták ezeket megfelelően működtetni. Ezek az átvételek zömmel olyan helyeken történtek, ahol Iványiéknak nem voltak híveik. Így Semjén szerint valószínű, hogy az átvételek nem a lelkiismereti és vallásszabadság intézményi biztosítására, hanem az egyházi kiegészítő normatíva igénybevételéért történtek.

Magyarán: kellett a lóvé az SZDSZ közeli szektának, ezért itt-ott átvett önkormányzati intézményeket.

És még hosszasan okádja a cikk gyártója a fekáliával kevert epét. Foganatja is van abban a kultúrkörben, hogyne lenne, ezért csinálja. Van, aki kilövetési engedélyt követel Iványira. Hát így, elvtársak.

Ha van ebben a kurva országban szektavezér (és van), azt Orbán Viktornak hívják. Növekszik már a fióka is a maga Felháznak nevezett formációjával. Még apucinál is többre vitte, ő már nyelveken beszél, kézrátétellel gyógyít és naponta többször személyesen csacsog Jézussal. Méltó utánpótlás.

De az idézett talicska szar színű-szagú és állagú iromány szerzőjének fizetése a fenti családi szektától függ, ezért róluk rosszat legfeljebb majd akkor fog leírni, ha más gazdához pártol át, mert ezeket bukni látja. Addig marad a megszokott nyílásnál.

Miután a fenti szövegkörnyezetbe méltatlan lett volna Iványit megidézni (jelzem, nem vallása okán tisztelem, az nem érdekel. Embersége, bátorsága és becsülete okán emelek kalapot minden alkalommal a neve hallatán), most húzok egy erős választóvonalat és semmi egyebet nem teszek, mint felsorolom azokat az intézményeket, amelyek nem léteznének és nem működnének nélküle és a végtelennek tűnő orbanizáció ellenére embernek megmaradni képes segítők, önkéntesek, támogatók (tehát a társadalom jó érzésű tagjai) nélkül.

Fűtött utca

Nappali melegedő

Éjszakai szálló

Népkonyha

Utcai szociális munka

Oltalom Kórház

Oltalom Sportegyesület

Speciális hajléktalan ellátás

Családok átmeneti otthona

Menekültszálló

Női átmeneti szálló

Férfi átmeneti szálló

Hajléktalanok lelki gondozása

Oltalom tanoda

Ruhatár és varroda

Csillagszálló

Idősotthon – Békéscsaba, Budaörs, Hetefejércse, Szolnok

Itt található minden egyéb információ.

Megint húzok egy vonalat, hogy Iványi Gábor még így se legyen kénytelen érintkezni a lejáratására szánt (és garantáltan nem csak ez az egy ilyen förtelem lesz) iromány összegányolójával és az ő lelkes, ám agyagbuta gyűlölködő rajongóival. Iványi nem azért harcol az egyházi státusz visszaszerzéséért, mert ez a mániája. Azért harcol, hogy jogosult legyen az adószázalékokra. És nem azért kell neki a pénz, mert luxusautóval akar szaros pelenkát szétszórni, mert kastélyokat akar vásárolni, mert földeket és szőlőket íratna a nevére, mert a fél Balatont akarja megszerezni belőle, mint Orbán pereputtya.

Embereken, rászoruló férfiakon, nőkön, időseken, gyerekeken akar segíteni. Olyanokon, akiket az Orbán-szekta az árokba lökött, akiket a keresztény egyház elzavar a lépcsőiről, akik számára ez az utolsó esély az életbenmaradásra és az emberi élet legalsó fokára.

Aki képes beleállni ebbe a nemtelen lejáratókampányba akár fizetésért, akár pozícióért és aki feneketlen ostobaságból beszáll ebbe a gyűlölethadjáratba, az iránt semmi mást nem tudok érezni, mint mélységes szánalmat. Rossz lehet agyatlan cselédnek, pénzéhes kurvának, elvtelen, gerinctelen pondrónak lenni. Nem kötelező. Hitler, Ceaușescu, Sztálin és a többi hasonló pusztulat idején sem volt kötelező, most sem az. Ez mindig, kivétel nélkül mindig önkéntes választás. Ezért erre nincs, soha nem volt, nem lesz és nem is lehet bocsánat.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.