Papó előkotorta a szekrény mélyéről a fekete öltönyét. Kicsit meghúzogatta, nézzen már ki rendesen. Húsz éve nem volt rajta, akkor nagyon elázott a barátja temetésén. A nyakkendővel vesződött, de mamóka ripsz-ropsz megkötötte a rakoncátlankodót. Ő már indulásra készen volt. Az öreg megjegyezte: – Olyan szép vagy, mint lány korodban, csak a hajad lett fehérebb, de ez így jó.
Nagy napra ébredtek, mamó nyolcvanadik születésnapjára. Hatvan éve azt mondta János Klárikának: – Vagy te leszel a feleségem, vagy nem nézek többé leányra. Egymásnak teremtette őket a sors, békességben, szeretetben fogták egymás kezét évtizedeken át. Megedzette őket a történelem, megedzették egymást. Papó még szenvedett a cipőjével, végül kanál nyelével csúsztatta bele a lábát: – Lehet, hogy szorítani fog, ez olyan úri cipő, nem való a lábamra. – Elindulunk? – kérdezte mamó, és még egyszer megnézte, elzárta-e a gáztűzhelyet. – Hová megyünk, miért nem árulod el? – Gyere csak, meglepetés. Kézen fogva, lassan sétáltak: át a parkon, a négysávos úton. Csendben, szinte körül sem néztek, papó néha megszorította mamó kezét. Kapaszkodott, törte a lábát az úri cipő. – Már kimegyünk a világból is – szólt rá mamó. – Ne türelmetlenkedj, mindjárt! – szólt a csitítás, de hiába. – Még jó, hogy ebédeltünk, tőled aztán végelgyengülhetek, annyit kutyagoltatsz. A bejárati ajtónál papó átölelte mamó vállát – Gyere, ide bemegyünk.
A cukrászdában kevesen voltak. A pincér rájuk mosolygott, hellyel kínálta az idős párt. Mamó csak nézett, a szeme sarkából kuksizta a berendezést. Milyen szép itt minden, különösen azok a fényben játszó gömbök a plafonon, állapította meg magában. Papó titokban kibújt az úri cipőjéből, és rátette a lábát. Jégbe hűtött pezsgővel koccintottak. János bólintott a pincérnek, ő vissza. …és Szép esténk lesz, / ha egyszer majd megöregszünk, / sose’ veszekszünk, / ülünk a kandallónál, / s fogjuk majd egymás kezét. / A lámpa ég. Mamó suttogott: – Hagyd már a cipődet, hallod? A dalom, papó, az én dalom, honnan tudták ezek itt? Emlékszel még az első csókra…, szép volt, gyö-gyö-nyörű szééép! – könnyezve dudorászott az ünnepelt. A pezsgő fogyott, szóvá is tette Klárika: – János, tudd, mi a mennyi! Sacher-tortát, mignont, fagyit majszoltak. Csak néha-néha néztek egymás szemébe.
Kinn már sötétedett. – Menjünk, hosszú az út hazáig, gyere mamókám, baktassunk. Az úton papó danolászott a pezsgőtől meg jó kedvéből: Bárhogy lesz, úgy lesz… Este a vacsorához mamóka az asztalra tett négy darab zsemlét, két pohár tejet, tálka lekvárt, pár szem töpörtyűt. Papó elővette a bicskáját, mindig az ő feladata volt ketté vágni a zsemlét. Mamókáé az alja, az övé a púposabb teteje. Az öreg szemezgette a töpörtyűt, felesége nem nyúlt semmihez. – Klárikám, mi bajod van? – Tudod, arra gondoltam, hogy is merjem elmondani… – …Bátran. – Harminc éve esszük a zsemlét, és én mindig annyira vágytam arra, hogy az enyém lehessen a teteje, nem lehetne most az egyszer… – …Ó, mamó, én harminc éve arra vágyom, hogy enyém lehessen a zsemle alja. – Nem szóltál soha! – csodálkozott mamó. – Amiért te sem – tette hozzá rögtön papó -, gondoltam örülsz, hogy te eheted a vastagabb, puhább alját, te pedig azt hitted, hogy én a ropogósabb kalapjának örülök. Szeretetből tettük.
Cseréltek. Elégedetten, boldogan ették a zsemlét. Ez lett a legszebb születésnapi ajándék. Te az enyém, én a tied. / Halló, chérie! / Soha szebbet, mindig ilyet. / Halló, chérie! / Együtt könnyebb, sokkal könnyebb… / hogy én a tied, s te az enyém. Énekeltek. Táncoltak. Az öreg János úri cipője a sarokban landolt.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.