Szeptember 25,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Magánmocsok, közszemét

Magánélet. Egy szó, ami éppen úgy értelmét veszítette mára – tudatosan nyomorították el -, mint oly sok másik szó. Mint a baloldali, liberális, humánus, jobboldali, keresztény, nemzeti, civil, erkölcs szavak, amiket eltorzított egy torz diktatúra, megrágott és kiokádott egy szűk érdekcsoport. Nem a társadalom igénye volt ez a torzítás, hanem annak a néhány aljas bűnözőnek a személyes érdeke, aki berágta magát a hatalomba és abból él, abból él rohadtul jól, hogy játszik a szavakkal.

Magánügy. Szent és sérthetetlen. Igen, az kellene hogy legyen. Magánügy az, hogy nekem milyen a vallásom, már ha van ilyenem. Magánügy, hogy hány éves korban akarom oviba íratni a gyerekemet. Magánügy, hogy milyen oktatást választok számára. Magánügy, hogy akarom-e a vallási oktatását és ha igen, mely vallást választom, vagy nem akarom sőt, kikérem magamnak. Magánügy, hogy milyen a politikai világnézetem, hogy támogatom, leszarom, vagy gyűlölöm a mindenkori kormányt. Magánügy, hogy házasságban, vagy más kapcsolatban élek. Magánügy, hogy nővel, vagy férfival teljes az életem.

Igen, ezek magánügyek. Ezeket a magánügyeket tapossa ezer szaros csizmával péppé Orbán és bandája. Évek óta. Senkit nem érdekel, senki nem ordít. Vagy csak nagyon kevesen. A többség elfogadta, elhitte, vagy csak eltűri hogy így van rendben.

És vannak magánügyként kezelt dolgok, amelyek kurvára nem magánügyek. Nem magánügy, ha verem a páromat, a gyerekemet, a kutyámat. Nem magánügy, ha köztéren hugyozok. Nem magánügy, ha elveszem a más tulajdonát. Nem magánügy, ha vadállatként közlekedem, ha másokat veszélyeztetek, megbotránkoztatok, fenyegetek. És nem magánügy ha szemetelek.

Amikor valaki úgy dönt, hogy politikusnak áll, lemond a magánélete egy részéről. Minél magasabbra kapaszkodik, annál nagyobb részéről mond le. Ha a szomszédom susogós melegítőben megy a karácsonyi misére, ha tetszőleges embertársunk otthonkában jár a piacra, ha nem borotválkozik, ha szandált húz a frottírzoknihoz, ha pávatollat dug a seggébe, ha tüllszoknyát visel mackónadrággal, az az ő magánügye. Ha mindezt egy miniszter, miniszterelnök, köztársasági elnök teszi, az nem magánügy. Ők a fizetésükért, a kiváltságaikért cserébe lemondtak erről a jogukról. Ha a miniszterek elnöke igénytelen, ha büdös tahóként viselkedik, az közügy, mert nem önmagát képviseli, hanem az ország minden egyes polgárát. Ha az ő felesége nájlonotthonkában, leharcolt, zsíros frizurával jelenik meg valahol, az közügy, mert az országot jeleníti meg. Az ő magánügyeik egészen pontosan a saját vécéjük ajtajáig terjednek, nem tovább.

Ha a hatalomban lévők családtagjai, rokonai, szomszédai, haverjai beszállnak a zsákmányszerzésbe, többé ők sem magánemberek. Akkor sem, ha olyan jogszabályokat igyekeznek rálőcsölni az országra, amelyek megvédik a közvagyont dézsmáló pereputtyot.

Ezért nem magánügy, ha a miniszterek elnökének lánya tahó módon viselkedik. A szaros pelenka eldobálása az út szélén akkor sem lenne magánügy, ha tetszőleges névtelen állampolgár csinálná. Ebben az esetben főleg nem tud magánügy lenni. Nem egy hétköznapi családról beszélünk és nem egy rossz döntést hozó kismamáról. Orbán Ráhel már régen lemondott arról, hogy neki magánügyei lehessenek. Lemondott akkor, amikor beszólt az egész országnak, saját lábára hivatkozva. Lemondott akkor, amikor ott pompáskodott az osztálytársaival egy olyan páholyban, ahol semmi keresnivalója nem volt. Lemondott akkor, amikor elfogadott egy olyan egyetemi előadói státuszt, amire a világon semmi nem jogosította fel. Lemondott akkor, amikor országos cirkuszt rendezett az esküvőjéből. Lemondott akkor, amikor belemászott az apja szaros gödrébe és kimarta belőle a maga részét, mintha a turizmus, a divatipar családi biznisz lenne.

És a férje is lemondott a magánélethez való jogáról akkor, amikor elkezdte kétpofára habzsolni az ország vagyonát. Most pedig beleröhögött az egész ország pofájába a komplett pereputty, amikor ez az ifjú édesapa, aki az esküvő előtt még egy nem túl sikeres vállalkozó volt, a cégeiből az alapvető megélhetésre valót is nehezen hozta össze, ma pedig megvásárolta Mészáros Lőrinc vagyonának egy részét hat milliárd forintért. Annak a Mészáros Lőrincnek a vagyonrészét, aki egy tanulatlan gázszerelőből lett Európa egyik leggazdagabb embere. Néhány év leforgása alatt.

És nem magánügy a miniszterek elnöke fiának szektaépítése sem. A kialakuló hálózata, a közszereplései, a közpénzmédia alányúlása, apuci aktív segítsége nem magánügy. Kurvára közügy és kurvára veszélyes közügy.

Ne tegyünk már úgy, mintha itt létezne még morál, erkölcs, normalitás! A szemünk előtt fosztják ki az országot ezek a senkiházi geci tolvajok és mi azon nyüszítünk, hogy a szaros pelenka eldobása magánügy, vagy közügy. Ki nem szarja le? Komolyan.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.