NEHAZUGGY

A „feszületről”

Benedikty Béla | 2018. Augusztus 24, Péntek | 12:01

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,544,300 forint, még hiányzik 455,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A címben szereplő szót kultúrnyelvben ne keressék, nem tudok róla, hogy volna akár hasonló is. Azt azért nem mondhatnám, hogy büszke vagyok a magyar nyelvnek erre a gusztustalan különlegességére. Kevés híján egy éve nyilvánult meg a lombikbébiprogram ürügyén egy pap. Még most is felfordul tőle a gyomrom, amiben persze nincs semmi különös, ez a „foglalkozás” különben is vetekszik a politikuséval, olykor annál is undorítóbb, mint például esetünkben. Ideteszek egy részt az akkori bejegyzésemből:

Magyarországon ma keresztényüldözés van – mondta ez a létalatti senkiházi, az ócskalelkű győri főegyházfi. És nem sült ki a szeme, még mindig nem. Bár volna. Bár eljutott volna oda a világ, hogy azt a kártékony, emberek százmillióinak halálát okozó förtelmes ideológiát, amit kereszténységnek hívnak, legalább már kezdenék üldözni. Dehát virulens, mint minden dudva, kiirthatatlan.

Az egész elnevezésnek a morbiditása még külön undort keltő, akármilyen kicsiség is a keresztény vallás borzalmaihoz képest: szótöve a kereszt, ami akárhogyan próbálják is elkenni, mégis csak Jézus kereszthalálából eredeztethető (mellesleg egyetlen kultúrnyelvben sem szerepel ennek a kórnak a nevében a kereszt, kizárólag a magyarban, angolul és németül christian, franciául chrétien, olaszul és spanyolul cristiano, mely szavak természetesen a Krisztusból, azaz a görög Khrisztoszból származnak mint a héber Messiás megfelelőjéből, azaz „felkentet” jelentenek, ami persze ugyancsak majdnem olyan felháborító, mint a kereszt – Jézus sosem tekintette magát messiásnak, ezt a nevet utólag, az evangélisták kenték rá). Azért ha az elnevezésben nincs is jelen, a keresztben mint jelképben ott van mindenhol az ostobaságnak a Jézus halálából gúnyt űző megnyilvánulása – ugye nem baj, ha nem érdekel, hogy ennek a gúnynak nincs tudatában a folyton keresztet vető, az én szememben ez csak súlyosbító körülmény.

Most Molnár Bálint idéz egy sorozatban gyártott, fröccsöntött keresztényt, egyet a széles kínálatból, a csúti futballista aklából. Gondolkodtam, tegyem-e idézőjelbe a keresztény szót, dehát miért tenném? Ezek a keresztények. Ilyenek, nincs ebben semmi fals, megfelelnek a jelzőjüknek, ők a keresztény emberek.

A humánus érzésekkel áthatott, másokkal szolidáris, gyűlölködéstől mentes, másoknak ártani képtelen emberek, akik azt hiszik magukról, hogy ők a kereszténységük okán olyanok, még sosem tették föl a kérdést, vajon mások volnának-e, ha nem ezzel a vallással élnének. Ha esetleg semmilyen vallásnak nem volnának hívei. Nem teszik föl maguknak a kérdést, nem annak ellenére ilyenek-e, hogy egy hazugságáradatot, egy álságos, ellentmondásokból épült, bizonyos szűk körök érdekeit szolgáló ideológiai fertőzést követnek. Nem is akarnak elmélyedni abban a kérdéskörben, milyenek volnának, ha nem egy folyamatos félelemben, megalázottságban, másoknak (a papoknak) kiszolgáltatottságban tartó, lényegében minden valódi emberi tulajdonságot tagadó és tiltó ostoba mesegyűjteményt tartanának az életük meghatározójának.

Tetézve azzal a felháborító baromsággal, miszerint a földi élet célja a halál, az „üdvözülés”, mert ez itt a szenvedés, a türelemmel viselt istencsapások sorozata, de aki mindezt megadóan végigszenvedi, annak a mennyországban milyen nagyon jó lesz. A kormányzati keresztény a kereszten lamentál. Hogy attól a „balliberálisok” undorodnak. Azon sem csodálkoznék, ha így volna, de nem láttam ennek nyomát sehol. A kereszttel kapcsolatban tavaly a saját véleményemet iniciáltam, most még hozzáteszek valamit.

Mindenekelőtt azt, hogy nem vagyok sem „bal”, sem „liberális”, már csak azért sem, mert ez a két fogalom így együtt contradictio in adiecto, azaz önmagában való ellentmondás. A piktogramnak megvan a maga funkciója, ha például azt üzeni, hogy az ajtó mögött vécé van. Ha ábrákkal helyettesítjük a szóban kifejthető mondandónkat, akkor már nem olyan nagyon kedvelem a piktogram kultúrát. Ha jelképnek használjuk a vonalakat és színeket, még kevesebb jó dolog jut eszembe. A zászló például azonos nációjú népek összetartozását hirdeti, lengetéséről hirtelen semmi olyat nem tudok mondani, ami az emberiséget előrevivő tettekre sarkallt volna – ezzel szemben sokat és sokfélét, ami romboláshoz vezetett. A kereszt mint majdnem kétezer éves piktogram tökéletes kifejezője a kereszténység lényegének.

A legostobább jelkép a maga beteges, torz megsemmisülés vágyával a valaha élt legcsodálatosabb embernek, Jézusnak az állítólagos (bombasztikus, hatásvadász, a valóságban szinte bizonyosan úgy meg nem történt) halálát idézi közvetlenül, és a kereszténységnek mint a túlvilág dicsőítőjének bornírtságát és pusztító kártékonyságát közvetve. Egy vallás jelképe, mely vallásnak a vigaszt, a menedéket, a biztatást kellene nyújtania a „hívőinek”, és ami a pusztulást, az ember kicsinységét és jelentéktelenségét manifesztálja – ez vár rád, bárhogyan élsz. Meglehetősen primitív erőlködésnek vélem a keresztnek azt a „védelmét”, ami szerint Jézus (akik magyarázkodnak, ráadásul folyton krisztusoznak, ami végképp borzalmas) egyszóval még egyszer: Jézus halálának megváltó jellegét kell figyelembe vennünk, hogy ugyanis értünk halt meg (huhh). A kereszt a jövő, nem azt mutatja, honnan jössz, azt sem, mivégre vagy a földön, csak azt, hogy nyomorultul fogsz megdögleni. Szép és felemelő, nem?

A plasztikkeresztény seggnyaló „milliók” érzelmeinek védelmében lihegi a csúti futballista katekizmusát, Molnár Bálint már felhívta a figyelmet a Magyarországon voltaképpen mérhetetlenül csekély vallásosságra. Nem tudom, én kiknek az érzékenységét sértem egy jelkép jelentését racionálisan fölfejtve, de akárhány éves is ez a kereszt és akárhányan ájtatoskodnak alatta, ez a jelentés nem változik. Annak a halálát imádják, akit vallásalapítójuknak hisznek (Jézusnak minimális köze sem volt ehhez a kereszténységnek nevezett förtelemhez), és a saját haláluk mihamarabbi eljövetelét várva térdepelnek a kereszt előtt.

Félreértés ne essék, nem foglalkozom senki vallásával, az magánügy, az is marad még iszonyatosan hosszú, rengeteg szenvedést okozó esztendeig. Csak a jelképükről beszéltem. Meg sem fordul a fejemben, hogy ezzel bárkit kibillentek a „hitéből”, mint ahogyan az sem, miszerint én volnék az első és egyetlen, aki erre felhívja a figyelmet. Tessék csak nyugodtan térdre ereszkedni, senkit nem akarok megzavarni a megalázkodásnak ebben a kiváltképpen szánalmas formájában. Nekem elég, ha néha eszükbe jut, a halál előtt térdepelnek.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!