NEHAZUGGY

Ez megint nem a legmagasabb polcokon pöffeszkedő elvetemültekről szól

Molnár Bálint | 2018. Augusztus 21, Kedd | 9:58

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,518,800 forint, még hiányzik 481,200 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ha már ünnepileg elkerülhetetlenül és kötelező módon bele kellett fulladunk a keresztény ~~gyökérséggel~~ gyökerekkel kapcsolatos népnemzeti rablómesékbe, meg egyébként is kimaradt az életemből az alább következő fontos történés, bepótolom. Azt írta az újság vagy két napja, hogy Kásler Miklós nemorvosbáró, emberi erőforrás és miniszter, a honi alufóliasisak-gyártás fellendítésének zászlóshajója Vas megye díszpolgára lett.

A történet nem csak azért hírértékű, mert még sose fordult elő Vas megyében, hogy valakit díszpolgárrá szentelnek, hanem mert ameddig Orbán ki nem rángatta a rivaldafénybe ezt a tiszteletben, becsületben megvénült alakot, szerintem minimális számú jó magyar ember tudta, ki az a Kásler. Ehhez képest kapaszkodik felfele a jóember az ismertség és az elismertség képzeletbeli ranglétráján, csörömpöl is vadul a sisak a fején.

Mondjuk mióta Deutsch Ennyike Tamás Csongrád megye díszpolgárává avanzsált, akinek körülbelül annyi köze van Csongrád megyéhez, mint nekem (igaz, vele ellentétben én a sokadik barátnőmet nem Csongrád megyében ismertem meg), már nem tökmindegy, hogy Káslernek is annyi köze van Vas megyéhez, hogy az édesanyja Sárváron született és Miklós úr odajárt általános és középiskolába? De, tökmindegy.

Szóval nem arról van szó, hogy irigyelném például Wittner ForradalMária csepeli, Varga Mihály könyvelő karcagi, vagy Schmitt Pál kedves felesége, Schmittné Makray Katalin belvárosi, vagy éppen Vlagyimirovics debreceni díszpolgári kitüntetését (a Soros Györgyét visszavonták már, elvtársak?), de azért Kásler doktor életútjának ismeretében így is nettó szánalom a Vas Megyei Közgyűlés kéztördelő felszopási akciójának magyarázata:

Kásler Miklós az orvosi hivatáshoz méltó életpályája, nemzetközileg is elismert tudományos munkássága, és Vas megye jó hírnevének öregbítése érdekében végzett áldozatos tevékenysége elismeréseként kapta meg a címet.

Nem szeretném a világért sem elvitatni Kásler professzor orvosi hivatáshoz méltó életpályáját, bár azért magyarázatra szorulna, hogy a büdös francban sikerült neki tavaly sok-sok névtelen orvos, azaz a nagy átlag bérének 20-25-szörösét zsebre raknia havonta. Jó, értem én, hogy az Országos Onkológiai Intézet főigazgatói székében ült, de azért az a 4,75 millió forintos hivatalosan bevallott havi bruttó jövedelem mégiscsak arcpirító, ha azzal vetjük össze, hogy még a legjobban kereső egészségügyi szakdolgozók bruttó jövedelme is csak 400 ezer forint körül volt, miközben – béremelés ide vagy oda – a legtöbben így sem kerestek 200 ezernél többet. Jó.

Tudom, hogy ahol kommunisták és nácik is lehetnek díszpolgárok, ott nemigen érdemes felmászni a kéményre egy kiadós csodálkozás erejéig. Továbbá értem és valahol meg is értem, hogy az egymás seggéből ki sem látszó, a folyamatos önmegerősítő, hátbaveregető, hamisan csengő szómágiákkal megtámasztott szeánszokba kapaszkodó, köldöknéző csürhe szokásrendjében miért szerepelnek oly előkelő helyen ezek a patetikus körbekitüntetések. Még azt sem mondom, hogy valami hétmérföldes újdonsággal állunk szemben, hiszen evidencia, hogy minden kurzus mindig is saját magának osztogatott saját maga áltat alapított melldöngető kitüntetéseket és díjakat.

De azért egy kicsit érdekelne, hogy jelen esetben mégis mi a tökben merül ki az az áldozatos tevékenység, amit Vas megye jó hírnevének öregbítése érdekében cselekedett ez az áldott jó ember. Aki a csúcsminiszteri kinevezése óta eltelt néhány hónapban leginkább egyetlen dolgot bizonyított: a nemzeti jósda tövében működő nemzeti távgyógyászati és kereszténygyökerű moralizálási központ élén kiváló helye lenne.

Onkológusként világ szégyenére kérdőjelezhetné meg naponta (emeltdíjas hívások ellenében meg is csacsoghatná a rajongóival) a tudományosságot, lamentálhatna a tízparancsolat gyógyító és minden betegséget megelőző erejéről, vájkálhatna az Árpád-ház genetikai állományában, álmodozhatna arról, hogyan lehet és kell óvodás gyerekeket a magyar szentek életéről szóló filmekkel zsibbasztani, és miközben a történelem, a jelen és a jövő is úgy suhan el mellette, hogy a parókáját is leviszi a fejéről, versbe-imába foglalhatná, hogy a klasszikus emberi, keresztényi, nemzeti, vérmagyar értékrend nagyobb dicsőségére miért kell mindenkinek megtanulnia ógörögül és latinul.

Csakhogy ez a dühöngő tenyérjósnak kinéző ember, aki saját bevallása szerint a magyarság 1100 éves történelmének spirituális és szakrális ismereteit akarja ráerőszakolni az oktatásra és a kultúrára, miközben halvány segédfingja nincs arról, mi zajlik az oktatásban és milyen igényekre kellene válaszolnia az oktatásnak, ha ez az ország versenyképes akar maradni a mellette elzúzó világgal, nem szabadúszó elmebeteg, hanem miniszter. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást, de tetszik érteni. Aki minden egyes megszólalásával arról tesz tanúbizonyságot, hogy az orvosi hivatáshoz állítólag méltó életpályát is le lehet nullázni pillanatok alatt a hatalom ánuszának bódító közelségében.

Nos, amikor egy rakás túlmozgásos, szervilis lény úgy dönt, hogy ezt a vaskos teljesítményt díszpolgári címmel kívánja honorálni (vagy a plecsni, vagy a marhabőrbe burkolt elismerés, vagy mi az), akkor az megint nem a legmagasabb polcokon pöffeszkedő elvetemültekről szól, hanem ezeket az elvetemülteket a vállukon hordozó alsóbb és még alsóbb szinten túlmozgó, szervilis kisemberek hadáról. Akiknek – a jelen példánál maradva – eszükbe nem jutott volna egy névtelen, a regnáló hatalommal semmilyen kapcsolatot nem ápoló, ám Vas megyében esetleg valóban elismerésnek örvendő közönséges polgárt kitüntetni, rögtön a politikába 3 hónapja beejtőernyőzött Káslerrel kellett benevezni a fideszes ~~lojalitási~~ talpnyalási versenyfutásba.

Azt hiszem, már végképp nem szorul bizonyításra, hogy ez az ország erről ismerszik meg. Ennyi az egész. Ez tolja a Fidesz szekerét. Ez a megdöbbentő igénytelenség, ez a tekintélyelvű seggnyalási inger. Az a beteg görcs, hogy ha benyalunk a hatalomnak, akkor abból baj nem lehet, sőt, ez az egyetlen útja és módja az üdövözülésnek. Akkor majd rólunk, Vas megyei fideszes felszopóbrigádról nem feledkeznek meg az urak, van nekünk piros pontunk, amit majd beváltunk, ha rosszabb idők jönnek. Csontig, meleg szarig, patkóbélig, s a haza fényre derül. Rákosi elvtárs is megnyaldosná az összes ujját.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!