Szeptember 25,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Valaki. Valaki, aki segített

Akár undorodhatnék a kígyóktól. Félhetnék is tőlük. Biztosan így lenne. Szerencsére, nem sok kígyóval volt dolgom, találkozásom. Másfelé élünk. Jól megvagyunk egymás nélkül. Én biztosan. Nem vágyom arra, hogy méregmirigyeiket belém fecskendezzék, mert akkor vége az életemnek, megölne a hüllő. Akkor sem járnék jobban, ha izomerejével végezne velem.

Alattomos állat, a gonoszság, a megtévesztés jelképe. Az ember tud ilyen lenni. Azért jutott eszembe a csúszómászó, mert szaporodnak a sziszegő emberek. Félig csukott szájjal a fogaik között szűrt levegővel támadnak; a tekintetük, mint egy éles kés. Döfnének. Ártatlan helyzetekben, mégis veszedelmes viszonyokban élünk ezekkel a valakikkel. Az oktalanul fölhorkanó dühösek mérgeznek is – lelket, tudatot. Különösen a kisgyerekekét, akik nem tudják, miért zúdul rájuk gyűlölet. Neve nincs hétköznapi embert aratók. Az olyan például, aki majd kilökött az ajtón – sziszegett a barma mögöttem, hogy menjek gyorsabban. Nem megyek, de van legyen szíves, kérem, segítene? szép magyar kifejezésünk az egymás közötti kommunikációra. Nem ismerjük ezeket a valakiket, mégis bántanak. Ismeretlen kígyók.

Másképpen is lehetne, hogy egy picit megszínezzük egymás napjait. A segítségnyújtás, az előzékenység mélyről jövő érzés. Emberi. Azt nem várnám el, amit Lajos nagybátyám csinált, de nagyobb türelemmel, kedvességgel élhetnék. Milyen jó lenne, ha valaki valakit felsegítene a vonatra, lesegítene a kórházi ágyról; ha valaki a gyengén látót istápolná csekkje kitöltésében, a bottal járót átvezetné a zebrán; ha valaki nevén szólítaná egyeskét, ketteskét. Valaki megsimogatna valakit – jó tett helyébe járna.

Akkor az én százhúsz kilós Lajos nagybátyámról. Ő sosem sziszegett, legfeljebb a biciklije kereke. A falujában fölült a domb tetején a kétkerekűjére, ment, mint a szélvihar, de nincs ebben az országban olyan lejtő, amin juhász nagybátyám meg nem tudott volna állni. Mindent látott, és ha kellett, egy nagy fék, és máris ott termett: a síró kisgyereket vigasztalni, a cipekedő idős asszonytól átvenni a terhet, a csikójával nem boldoguló férfit kisegíteni, a postással kezet fogni, az idegent eligazítani, a szekeret megtolni, megkeresni az elhagyott kulcsot. Aztán tekert tovább.

Lajos nagybátyámat először csak úgy emlegették a faluban: nem tudom, hogy ki volt, egy nagy darab ember, valaki, aki segített. Nem sok idő múlva lett neve is: Lajos. Tudjátok, a Lajos!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.