December 12,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem álmodozni kellene, hanem kiállni az igazunkért

Szép jó reggelt mindenkinek ezen a szombati napon! Tegnap derült ki, hogy az ELTE, valamint a CEU által is működtetett”gender szakot” a kormány eltörli. Ez már régóta dédelgetett vágya volt a hatalomnak, így ez talán nem okozott akkora meglepetést. Mindkét egyetem reagált a kormány döntésére, azonban van némi különbség a két reakció között. Lássuk elsőként mit reagált a CEU Társadalmi Nemek Tanulmánya Tanszékének professzora, Pető Andrea:

A kormányrendelet tervezete felsőoktatásba rendeleti úton való durva beavatkozás, mely komoly elemzés és konzultáció nélkül megszüntetne egy egyetemi szakot, s ez kihatással lehet a magyar egyetemekre, a felsőoktatás minőségbiztosítására és a felsőoktatás nemzetközi kapcsolataira is

Ez szerintem egy olyan reakció, amit elvárnánk egy egyetemtől akkor, amikor ilyen drasztikus módon szüntet meg a kormány egy neki nem tetsző szakot. Igen ám, de lássuk mit reagált az ELTE vezetősége az ügy kapcsán:

A társadalmi nemek tanulmánya mesterképzés felmenő rendszerben történő megszüntetését célzó rendelettervezetről az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) a Magyar Rektori Konferencia (MRK) közvetítésével szerzett tudomást. Egyetemünk a rendelkezésre álló véleményezési határidőn belül megfogalmazta a tervezettel kapcsolatos észrevételeit az MRK részére. A társadalmi nemek tanulmánya mesterszak képzést az ELTE 2017-ben, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság eljárását követően, a fenntartó minisztérium által engedélyezett szakként indította el. A képzés megszüntetését az ELTE nem tervezte, az esetleges további szakmai egyeztetésekre Egyetemünk nyitott, ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy a fenntartó minisztérium jogosult a képzési portfólió felülvizsgálatára, ezen belül egyes képzések megszüntetésére is. Ezzel összhangban a fenntartó döntését Egyetemünk tudomásul veszi és tiszteletben tartja, egyúttal fontosnak tartjuk, hogy a témakörben lehetőség szerint érdemi szakmai vita folyhasson le. A végleges szabályozás megjelenéséig, illetve a rendelet indokolásának megismeréséig az ELTE nem kíván a fentieken túl a témában állást foglalni.

Kérdem én, mi értelme van egy ilyen nyilatkozatnak? Az ELTE vezetősége komolyan gondolja, hogy a kormány nyitott lesz egy érdemi szakmai vita lefolytatására? Álmodozni persze lehet, csak éppen sok értelme nincs. Az egyetemnek igenis tiltakoznia kellett volna az ellen, hogy a kormány ilyen módon – egyeztetés nélkül – eltörölhessen, egy – egyébként az EMMI jóváhagyásával létrehozott – szakot.

Miközben sokan már mélyen aludtak, Románia  bizony ismét felemelte szavát a korrupció ellen. A nyári szabadságukat otthon töltő vendégmunkások tiltakozást szerveztek a román kormány épülete elé, hogy ott többek között a kormányfő lemondását követeljék. A kezdetben mindössze pár száz fős tüntetés idővel több tízezresre duzzadt. Több kisebb-nagyobb összecsapásra is sor került, melynek legalább 100 sérültje van, bár súlyosan senki nem sérült meg. A tüntetést szervezők azt ígérik, ezzel még nincs vége a megmozdulásoknak, így könnyen lehet, hogy a tegnap esti akció valami kezdete volt.

Az RTL esti híradójából kiderült, hogy a parlamenti képviselőknek nem csak a fizetése emelkedett meg drasztikusan, hanem az üzemanyagra fordítható támogatásuk is. Vannak olyan képviselők – a fővárostól távol élők – akik akár évi 4 millió forint üzemanyagtámogatást is kaphatnak. Ez havi szinten 333 000 forint, ami több, mint a havi átlagkereset. Persze nekik ez is jár, hisz értünk utazzák körbe a fél országot, még akkor is, ha egyébként Budapesten élnek, de valahol a szlovén határ mentén van a bejelentett lakcímük.

Bakondi György még tegnap este okosakat mondott a köztévé egyik műsorában, ahol mint a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója elmondta, hogy Görögország, valamint Spanyolország nem tartja be a schengeni határokra vonatkozó szabályokat. Bakondi szerint ugyanis azok a menekültek, akik elérik a spanyol partokat, ellenőrzés nélkül jutnak be a schengeni övezetbe. Ez mondjuk olyannyira nem igaz, hogy minden egyes, menekülteket a spanyol kikötőkbe szállító hajót a helyi rendőrség fogad. Ami nyilván nem azért van így, mert ők köszöntik a frissen érkezőket, hanem inkább azért lehetnek ott, hogy ellenőrizzék őket.

Bakondi szerint továbbá Olaszország megmutatta, hogy a tengeri határok őrzésével a migráció azonnali csökkenését lehet elérni az olasz partoknál. Ez mondjuk ilyen formán igaz is, viszont azok a menekültek nem maradtak otthon ijedtükben, hanem más útvonalat választottak. Ilyen például Spanyolország is, ahová korábban nem látott mértékben érkeznek a menekültek. Kíváncsi lennék Bakondi György szerint mi lehet a menekültválság megoldása? Európa körbekerítése? Jó lenne már végre megérteni, hogy a menekültválságot csak úgy lehet megoldani, hogy megszüntetjük az okát. A kerítés mindössze tüneti kezelés, az pedig soha nem old meg semmit.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.