Augusztus 22,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Ezt az úgynevezett keresztényi és nemzeti „rendet” hozzák most vissza sunyi módon a kommunisták által liberálisból milliárdossá üldözött Soros-ösztöndíjasok

kelemen.mikes@netkavezoabujdosokhoz.tekirdag.tr

Tárgy: Apaország

Mikes Mirtill: E-mail Rodostóba

Sajnáljuk ám nagyon, hogy kedvezőtlenül alakul a hazajöveteli lehetőség kendnek. Pedig vártuk, meg azt hittük. De nem. Egyre inkább nem. És most olyasmit írok kendnek, aminek a dallama megvan, de a szövege bizonytalan, és azt se nagyon értem, amit tudok. Na, majd látjuk, kendre nézvést mi az infó. Ez a bizonytalanság nem csak a korom miatt van, hanem nálunk otthon nem úgy van, ahogy most a propaganda beszéli, hogy van. Sok helyen eddig is volt, most meg még több van/lesz. Mondják. Kormányprogram a hűbéri cselédcsaládtenyésztés: „Kisgazdaasszony vagyok én, Sütni, főzni tudok én, A rántást megkavarom, A húst felvagdalom, Kip-kop töröm a mákot, Dagasztom a kalácsot.”

Ami biztos, és nálunk van! Megírtam már kendnek. Mindenki az asztalnál ül, mindenki mosogat. Én hokedliról indítottam, mert – mint legkisebbet – ki akartak hagyni azzal a fal dumával, hogy nem érem föl a mosogatót. (Most utólag úgy látom, hogy nem a legjobb irányban kezdtem az érdekérvényesítést, de a tata szerint a részvételi demokrácia nem csak jogot, hanem kötelességet is ad az embernek, úgyhogy mára már készség szinten, zokszó nélkül tapad a kezemhez a szivacs, de a szememből még nem csillog a mosogatás iránti vágy. Néha a zsűrizésre vetemedő anyunak se az elégedettségtől.)

Elég az hozzá, hogy nálunk csak a beteg marad távol az asztaltól és a házi munkától. Ettől még betegebb. Mi is. Hiányzik az asztaltól, a többit megoldjuk a nagyi helyszíni iránymutatása mellett. Mert azt tudni kell, hogy ahogy én csinálnám, az már akkor nem jó, mikor még neki sem kezdtem. Ez attól van, a tata szerint, hogy az innovációs készségem, meg a kreativitásom egyszerre tör rám; ez a gyakorlatban úgy fest, hogy még nem tudom, pontosan mit is kellene csinálni, de én máris újítok.

Ami meg az asztalról hiányzik (manapság egyre többször, egyre többféle), azt a nagyi, vagy a tata elmeséli, hogy milyen lenne, ha volna, hogyan tálalják, mivel kell/illik enni/inni és ez vicces. Én különösen kagylót nem szeretnék enni ezek közül, ezért bármennyire táplálónak mondják, keveset mesélik.

Egyébként főleg a vacsorát szinte csak úgy mellékesen esszük, mert mindig sok a mondandó, és mivel a magyar ember evés közben nem beszél, nekünk a kormánypolitika azzal fejleszti a nemzeti identitástudatunkat, hogy gyakran nincs mit enni, és jut idő a beszédre és ilyenkor szinte kihomorul a magyarságunk és bekeményedik, mint a nyereg alatt puhított hús, és máris kész a tömény hagyományápolás.

A nagyi és a tata sok mindent tudnak ám, hogy régen mi és hogyan volt. Nem papírból, meg nem is prédikációkból (amire néha kend is hajlamos), hanem a régi idők tanúitól. Bizony ám! Van, amit a könyvek igazolnak, de a mostani könyvek inkább lehazudják.

Mi tudjuk, szeretteink nem hazudnak nekünk. Nem érdekük. A könyves emberek meg pénzért teszik, élni akarnak, hát hazudnak. Most ezt fizetik. Az én szelíd nagyikámnál el is szakadt a cérna: „Ezek a kurvapecérek a jómódjukban pöffeszkedve macsó országot csinálnak!”

Na, ezt rakja össze kend! Elsődlegesen azon tessék behidalni, hogy a nagyi még soha nem szólt be így, főleg ilyen csúnyán. De ez semmi! Látnia kellett volna! Egy egész lepkegyűjteményt a falra tudott volna szúrni félszemmel, olyan szúrós volt tekintete. Azon a szemforgató, ájtatos dumán rágott be, amit ezek a sok adó ellenében nyújtandó egészségügyi és szociális szolgáltatások helyett nyomnak manapság népnek.

Tök kiakadt! Mert a nagyi tudja, mi van a sunyi duma mögött, az ő nagyijától. Az anyamama nagymamája és a vasas szakszervezet egy évben született. (Az külön mókás, hogy egy Pesten született, magyarul nem tudó migráns ivadék szlovák öntőmunkás az alapító, mi meg anyai ágon kun/török keverék magyarok lennénk leginkább.)

Akkoriban egy magyarnak nagyon snassz volt az iparban dolgozni. Csak a föld. Ez volt a kereszténymagyar etalon: a magyar ember földet túr, az asszony meg nem ember! Az anyamama anyukája úgy élte le az életét, hogy nem étkezett az asztal mellett a családdal. Amikor gyerek volt azért. Ahogy a tata mondta, nézte a „jobbágytévét”, vagyis az asztalnál az egy szem cseréptálból kanalazó apját és rajtra készen izgatottan szorongatta a fakanalát, hogy mikor a kemence padkára, a gyerekekhez kerül a tál a maradékkal, jusson neki is. Mikortól nagylány lett, szolgálta haláláig a családot.

Ezt a „rendet” hozzák most vissza sunyi módon, mint keresztényit és nemzetit a kommunisták által liberálisból milliárdossá üldözött Soros ösztöndíjasok, az ország korlátlan urai, az Európai Unió asszisztálásával.

Ráadásul nem az otthont, hanem a szomszédokat gyarapítják. Arra büszkék, hogy már egy millió magyart csináltak a szomszédságnak és a családi kasszából stadiont, focicsapatot, közvilágítást, templomot és ki tudja még mi mindet csináltak az orozva kelt gyerekeik anyjának, a haza anyácska meg csak pityereg itthon megszeppenve a kihűlt családi ágy szélén gubbasztva.

Valami ilyesféléket dünnyögött a nagyi. Azt vettem ki a szavaiból a saját eszemmel, hogy jobban teszi kend, ha marad, ahol van. Várja ki, hogy a jóltartott Mándoki után kendhez is ellovagol Európa potenciális ura, és zenés felár nélkül viszi kendnek az apaországtól a zabigyerek apanázst. Az is több, mint a falunk éves költségvetése.

Bütyökfalva, 2018. augusztus 10.

Mirtill

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.