Április 25,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Jövőtlen generáció

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,518,800 forint, még hiányzik 481,200 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Most hajnal van, szinte hűvös. Kellemes. Még nem izzik a levegő, még működik a fáradt agy, még nem lüktet tompán a halánték. Még. Ki tudok menni a kertbe, felfrissülök, hallgatom a madarak álmos dünnyögését. Egy pillanatra elhiszem, hogy minden rendben van. Talán.

A panelben alvó izzadt gyerekekre gondolok. Ők nem mehetnek ki a kertbe. Talán van egy olcsó kis ventilátor, ami egy pillanatra hűsíti a forróságot. Ha a szülők be tudják fizetni a villanyszámlát, akkor működik is az a ventilátor, akkor a hűtőszekrény is működik, csak gondosan alá kell teríteni egy rongyot, mert évek óta nem zár rendesen, ki kellene cserélni. Majd jövőre. Talán.

A kórházak forró kórtermeiben fekvőkre gondolok, az átizzadt ágyneműben virrasztókra, a hőségben percek alatt bomlásnak induló vér szagára, a hányás, ürülék, vizelet, gyógyszer és olcsó fertőtlenítőszer mindent ellepő bűzére. Talán majd lesz légkondicionáló. Egyszer. Talán majd a kórtermekben is lesz és a nővérek pihenőjében is, talán majd lesz tiszta ágynemű, elég nővér, ehető étel, szakorvos, gyógyszer, vécépapír, szappan. Talán.

Az idősotthonokban alvó öregekre gondolok, a szobákban rekedt hőségre, a hűvös levegő helyett gyakran kínált teára a műanyagkancsóból, az adomány-függönyre a napsütés ellen, a valahonnan hozott ventilátorra, amit már nem bír el az ócska elektromos hálózat. Majd egyszer lesz pénz a felújításra. Talán.

Az otthonaikban alvó öregekre gondolok, az ablak elé akasztott nedves törölközőre, a ki nem váltott gyógyszerekre, az elfelejtett pohár vízre, a sűrűsödő vér egyre lassabb áramlására. Túlélik a nyarat. Talán. Akkor majd télen lesz belőlük nehezen kiperelt statisztikai adat.

A stadionokra gondolok, az építésük hasznára: az ellopható pénzre, az átmenetileg felpörgő építőiparra, a csökkenő munkanélküliségre. Aztán az üresen kongó, lassan lepusztuló, de még döglődés közben is súlyos pénzeket felemésztő stadionokra gondolok.

Az épülő királyi palotára gondolok, a falakat burkoló egyedi készítésű selyemtapétára, a minden igényt kielégítő luxusra. A luxusban önelégülten röfögő bűnözőre gondolok és a kényelmét szolgáló cselédek hadára. Az ő gyerekeik nem a panelben és nem kiszellőztethetetlen kockaházban izzadnak. Bizonyára van légkondi és télen van fűtés, van különtanár és magániskola, lesz majd diploma és jó állás.

A luxusrepülőre gondolok, ami jár egy uralkodónak. Kényelmes ülésekkel, konyhával, sárgaréz csapokkal.

Arra gondolok, hogy legalább az oroszok nincsenek itt. Tényleg nincsenek? Mennyi lesz a bére Európa meggyengítőjének? Lesz prémium, ha elég nagy pusztítást sikerül véghezvinni? Mennyit ad ki a paksi automata? Kétmilliárd eurót? Hármat?

Hamarosan szeptember. Talán enyhül a hőség. Kezdődik a nemzettudat, hazaszeretet, honvédelem, hittan oktatás. Talán még nem kell az órák előtt elmondani a hiszekegyet, talán még nem lesz kötelező minden tanterem falára kikalapálni a Nagy Vezető emberivé retusált fotóját, talán még nem kell ütemre masírozni és talán még nem kell narancssárga nyakkendőt kötve bizonyítani a hűséget. Talán.

Azt kérdezte a gyerekem: mi lenne, ha itt élne, itt kellene gyermeket nevelnie? Gyermeket, akit hároméves kortól kötelező óvodába íratni. Akit mostantól hazaszeretetre és párthűségre fognak nevelni és ő, a szülő semmit nem tehet ellene. Azt válaszoltam: megtanítanád neki, hogy nem az a valóság, amit az oviban hall. Aztán megtanítanád hazudni. Megtanítanád, hogy amit otthon hall, azt nem mondhatja el máshol. Megnyomorítanád a lelkét.

Azt kérdezte az évtizedek óta Németországban élő barátom, miért nem teszünk valamit? Miért engedjük? Európa azt várja el tőlünk, hogy tiltakozzunk, hogy változtassunk, hogy ne engedjük. Én pedig azt kérdeztem tőle, hogy Európa miért engedi? Miért pénzeli saját gyilkosát? Miért támogatja azt, aki nem csupán az országot, hanem az Uniót is el akarja pusztítani? Európa kitől várja azt, hogy megfékezzen egy olyan szörnyeteget, amelyet ők zabáltatnak, hizlalnak és bátorítanak? Ki állítsa meg? Hogyan? Hiszen már nem csak a szörnyeteggel kell harcolnunk, hanem az Unióval is. Ők nem látják, mit tesznek velünk?

Hamarosan már nem csak a szörnyet kell megállítani, hanem az ő jól idomított katonáit is. A hazaszeretetre, istenfélelemre és honvédelemre nevelt kicsi emberek felnőnek egy olyan világban, ahol annak jut kenyér, aki hűségesen szolgál. És hűségesen fog szolgálni, mert nem ismer mást, mert azt hiszi, ez rendben van így, mert semmi más nem veszi körül születése óta, mint félelem, gyűlölet és hazugság, tudatlanság és hála a Vezetőnek, amiért megóvja őt. A valóságtól.

Lassan felkel a nap és a hőség bekúszik a bőröm alá, az agyamba, mindenhová. Vége lesz a kánikulának egyszer. Talán.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.