December 12,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Hacsaknem Blog


Milyen tisztesség?

Azt állítja Török Gábor politológus egy minapi interjúban, ami a médiapiaci változások vérengzések közepette – amelyekhez a Fidesznek az égvilágon semmi köze nincs, bezzeg Sorosnak – eltaposott Heti Válaszban már nem jelenhetett meg, hogy egyrészt

ez nem „rendszer”, nem „korszak”, ez színtiszta orbánizmus. Itt nincs a főhatalomra eséllyel váró második vonal, nincsenek trónörökösök, nincsenek kihívók. Csak karizma van, egy ember karizmája, az meg nem örökíthető. Orbán Viktor nélkül ez a hatalompolitika nem tudna így működni.

Meg még azt is mondta, hogy ebből kifolyólag a küzdelemnek vége, az ellenzéknek annyi, úgyhogy meg kell várni az Orbán utáni időt, amiről

mindent tudunk, csak azt az apróságot nem, hogy mikor és hogyan következik el. Addig pedig nem sok veleje van az ezzel kapcsolatos ködszurkálásnak.

Vagyis ha jól értem, akkor semmi értelme a nyilvános (politikai) elemezgetéseknek, és noha a politika állítólag egyre izgalmasabb, de kábé ennyi. Nem vagyok sztárelemző, de szerény véleményen szerint kevés dolog van, ami károsabb az effajta fatalista, utólagos bölcsességeknél, még akkor is, ha teljes mértékben egyetértek az elemző úrral abban, hogy a jelenlegi ellenzéki vezetőkről bebizonyosodott: Orbán mellett baromira nem rúghatnak labdába, pláne hogy sokan nem is akarnak,

néhányukról nyilvánvaló is, hogy nem harcolni akarnak, csak ezt a látszatot kelteni.

Azzal is igen nehéz lenne vitába szállni, hogy szín- és vegytiszta orbánizmusként definiálható ez az egész NER-nek csúfolt, egyébként egyáltalán nem túl eredeti koncepción alapuló rezsim, de van itt valami, amit igen aggasztónak találok az okfejtésban. Konkrétan azt a buta leegyszerűsítést, miszerint egy ember karizmája (valahol a távolban felsírt egy függöny, ami mögé be lehet bújni, egy szemöldökcsipesz és az elmúlt karácsony emléke), tehetsége, hatalompolitikai aljassága elegendő ahhoz, hogy önmagában működtessen egy egész rendszert. Ez egy olyan részigazság és részmagyarázat, aminél csak az interjút felvezető politológusi magyarázat a meghökkentőbb:

Mindig csodálkozom azokon, akik képesek kárörvendeni akkor, amikor valami megszűnik – legyen az akármilyen politikai oldalhoz tartozó -, ami korábban létezett, ahol emberek írtak, beszéltek, kérdeztek, hogy aztán munka nélkül maradjanak. Ugyanakkor soha nem éreztem úgy, hogy ilyenkor értelme lenne látványosan protestálni: a piac nagyon is látható keze vagy éppen a politikai széljárás ellen nem nagy szavakkal, hanem tudatos vásárlással vagy felelős szavazással lehet érdemben fellépni. Most sem tiltakozásként írom tehát ezeket a sorokat, inkább csak személyes szimpátiámból: ha volt olyan sajtótermék, amely igazán közel állt hozzám, az egyértelműen a most megszűnő Heti Válasz. Akkor is nagyra tartottam a lapot és az újságíróit, amikor nagyon is Fidesz-közeli lapnak számítottak; évekig úgy írhattam cikkeket hozzájuk, hogy soha, senki nem kért kisebb-nagyobb módosításokat, engedményeket. Ugyanez igaz volt később is, amikor az Orbán-Simicska páros évtizedes együttműködésének befejezését követően a lap politikai megítélése drámaian megváltozott.

Ezt nagyon nem értem, még akkor sem, ha egy sztárpolitológus próbálja lenyomni a torkomon. Tehát egyfelől nincs értelme protestálni, nincs értelme ködöt szurkálni, mert ez van, Orbánnak nincsenek ellenfelei, sem esetleges trónörökösei, meg kell várni, ameddig úgy nem dönt, hogy játszadozott már eleget ebben a saját képére alakított homokozóban. Ennél csak az a súlyosabb, amit a személyes szimpátia szemüvegén keresztül okoskodó politológus a mindenki más (beleértve a saját) felelősségéről állít.

Ne keressék a fent idézett részben: nem fogják megtalálni. A mindenki más felelőssége rendszerint kimarad ezekből az okfejtésekből, pedig engem nagyon érdekelne, hogy egy hosszú évek óta nyilvánvalóan egy irányba tartó folyamat (az orbánizmus, a rendszer, a korszak kiépülése és konszolidálódása) során hogyan lehet újságíróként, magánemberként, civilként, buszsofőrként, egyetemi tanárként, géplakatosként, műkörmösként vagy politológusként valamit és valaminek az ellenkezőjét is hitelesen képviselni.

Hogyan lehet mindannak a tudatában, ami a magánnyugdíjpénztári vagyon lenyúlásától Mészáros Lőrinc megmilliárdosodásáig történt, majdnem egyszerre Fidesz-közelinek és Fidesz-kritikusnak lenni?

Milyen tisztesség az, ami aszerint szerveződik, hogy ki a munkáltató, a finanszírozó, a megrendelő?

Azért, mert Török Gábor véleményét sem a G-nap előtt, sem a G-nap után nem cenzúráztak ki a Heti Válaszból, akkor az azt jelenti, hogy hátra lehet dőlni, és a vállunkat megveregetni, hogy milyen korrekt emberek vagyunk mi? Az orbánizmus Török Gábor által lefestett esszenciájának tudatában ki lehet ezt jelenteni minden lelkiismeretfurdalás nélkül?

Még egyszer: lehet tisztességről beszélni azok vonatkozásában, akik egy tisztességtelen, mindenféle jogi/szokásjogi korlátokat átlépő, antropológiai gátlástalanságra épülő rendszer kiépítéséhez asszisztáltak, nem kérdőjelezték meg azt, nem tiltakoztak ellene, csak akkor jutott eszükbe mindennek az ellenkezőjét állítani, mint korábban, amikor konkrétan az ő bőrükre ment a játék?

Nem elvitatva az interjúban megfogalmazott állítások zömének jogosságát és magyarázó erejét, ez egy olyan kérdés, amit nem szabadna megkerülni, még akkor sem, ha egyesek szerint kifejezetten jó erről nem beszélni. Felmenthető mindenki az orbánizmus kiépülésével összefüggő mindennemű felelősség alól azért, mert Orbán Viktor ellenfeleinél és harcostársainál tehetségesebb hatalompolitikus? Zárójelbe lehet tenni és meddig lehet zárójelbe tenni azoknak a felelősségét, akik tagjai, működtetői, haszonélvezői, támogatói, stb. annak a rezsimnek, amelyet nevezzünk bárhogyan, fennállása óta a saját hatalmát helyezi a közérdek fölé?

Jó, nem érdemes tiltakozni, nincs tétje az ilyen és hasonló eszmefuttatásoknak, üljünk le egy sarokba és várjuk meg, amíg lecsillapodnak a nagyfene forradalmi indulataink, alábbhagy a felháborodásunk és beletörődünk a megváltoztathatatlanba. Tényleg? Relativizáljuk a bűnt és a bűnrészességet, és higgyük el, hogy Orbán egyszemélyben cselekedte meg ezzel az országgal, amit megcselekedett, és mindenki más nem tehet róla, hogy sem a politológus sem az asztalos nem tehet semmiről? Van annál kártékonyabb mantra, mint azt szajkózni, hogy mi ott sem voltunk, meg a szomszéd sem volt ott, meg annak az újságírónak pláne nincs ebben felelősségge, aki egyik napról a másikra fordult szembe tegnapi önmagával? Nem tudom, de szerintem ez nagyon nincs rendben így. Akkor sem, ha egy sztárpolitológus próbálja lenyomni a torkomon.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.