December 12,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Mert már igenis elég, volt, elég volt már!

„Zuhog az eső, csak változz, csak változz

Ahogy az idő, csak változz, csak változz

Simogat az ég, csak változz, csak változz csak még

Mert nem volt, még nem volt elég!”

Vihar a pusztán. Villám és mennydörgés, felhőszakadás, mintha a dézsából öntenék. Önmeghasonulás. Gyönyörű a villám, legalább hét vége volt és én vagyok a legmagasabb pont. Nem talált, nincs szerencsém, megint nem, itt maradtam! Megremeg a föld alattam és ordítok, mert jólesik, ahogy torkomon kifér! Az elfojtott negatív energiák elemi erővel törnek ki belőlem, mint villámlás után a mennydörgés. Határozottan jólesett, határozottan jól esik.

„És zuhog az eső… csak változz… „

Nincs vízhatlan kabát, sem nadrág, nem igaz, nem létezik, szemfényvesztés! A cipő sem az! Benne evez a lábam. Nem számít, élvezem! Zuhog az eső, nem látok, de hajtok, hadd menjen! A holland miniszterelnök is biciklivel jár, akkor én miért ne? Van ilyen is. A legmagasabb fák is földig hajolnak. A természet az Úr! Talán nekem most le kellene szállnom és földig hajolva belecsókolni az igaz magyar sáros földbe! Míg felette vagyok, míg meg tudom tenni. Míg hajlik a gerincem, míg nem törik el. Azt hiszem, egy senki vagyok, egy csepp a tengerben, egy óramű pontosságú rendszer felejthető része. A természet az Úr! Tisztelem! De most nem érek rá adózni neki! Menni kell, élni kell, viharban, esőben, hóban és napsütésben, tudni kell együtt élni vele!

„Simogat az ég, csak változz, csak változz csak még! Mert nem volt, még nem volt elég!”

Most már jég is! De ez már város, kopog a szemüvegemen. Muszáj megállnom, nem látok, de az autósok sem, megálltak ők is. Kényszerpihenő, borsó nagyságú, veri a bukósisakom, sok kis kokszi, de végül egészen kellemesen masszírozza a hátam. Tíz perc után kezdek fázni, na de a villám nem ért utol! Villámgyorsabb voltam!

„Jön értünk egy másik hajó”

Nem élhetünk egymás nélkül, hiába! Nem lehet, összetartozunk, vallási, politikai, nemzeti, etnikai hovatartozással együtt! Egyedül, nem megy! Egyszerűen, nem megy! Megpróbáltam! Örökké egymás ellen harcolni, örökké ellenséget keresni, miközben az ellenség bennünk él. Önmagunk ellenségei vagyunk már. Én magamtól félek, mert már mindenkiben az ellenséget látom. Utálok mindenkit, ez volt a céljuk. Hazánk migránsaivá nemzeti kisebbséggé töpörödtünk, mert nem találjuk egymást, elvesztünk, mint szürke szamár a ködben. Nem meghajolni kell, csak megkeresni egymás kezét, persze nem mindenkiét. De mi csak várunk, örökké csak várnunk, hogy valaki majd megteszi, valaki majd lép helyettünk, majd valaki kinyújtja a kezét. Meg, hogy túléljük majd ezt is, a hétköznapokat, az ünnepnapokat, a hideget, a meleget. A változtatás legkisebb szándékát is nélkülöző választást, majd a következő választást, alternatíva nélkül.

Bábszínház, és itt most mi vagyunk a bábok. Szóval túléljük a kivándorlást, bevándorlást, a népvándorlást, a belépést és a kilépést, a kilakoltatást, az egyesítést, majd szétzilálást, a leépítést, az átépítést, átalakítást, államosítást, a módosítást, központosítást, újraelosztást, a demagógiát. Az óvodát, az iskolát, a munkahelyet, a kórházat. Bár az utóbbiban egyre kevesebben hiszünk. Kiválasztunk, köpködünk, átkozódunk, rettegünk, meg szavazunk, kiszavazzuk egymást. Így élünk, vagy vegetálunk évek óta. Mindig csak túlélünk, és közben elfelejtünk élni. Szép lassan elfogyunk. Össze fog omlani a rendszer, hamarosan.

„A nap süt és hull rám a hó”

Hazaértem, a változatosság kedvéért lezuhanyozom, miután sikeresen beeveztem a fürdőszobába. Igazán jót tett a bőrömnek a savas eső, selymes és puha lett. Ezt meg kell ismételni, már csak azért is, mert a sárban való fetrengést most kihagytam. Mire végzek, már süt a nap, csodálatosan gyorsan képes egyik pillanatról a másikra megváltozni az időjárás. Eltűnt a vihar, bár a leszakadt comb vastagságú ágak, a padkáig érő víz valamit sejtet. Semmi sem múlik el nyomtalanul. Az ember is képes gyorsan átöltözni, egyik pillanatról a másikra, egyik jelmezből a másikba, egyik eszméből a másikba, demokratából konzervatívba, liberálisból illiberálisba, tisztességből az erkölcsi mocsárba, nem kell feltétlen érteni, alkalmazkodni kell. Így könnyebb tapsolni. De semmi sem múlik el nyomtalanul. Gyűrjük a hétköznapokat.

VÁLTOZNI KELL!

Felszedem a feleses Kisvárdát és Hadvezért a lepukkant szociális otthon előtt, majdnem hajléktalan szálló, engem zavar, őket már nem. Nekik már mindegy, nekem még nem. Fél lábbal, vagy láb nélkül, ugyan már, valahogy ki kell bírni. 10 perc tompítás, ennyi maradt nekik sajnos, ennyi egy ledolgozott élet vége. Elfekvő és a titokban lecsusszant Hadvezér. 150 db fél óra alatt, 1500 perc kiegyezés az élettel. De nemcsak ott vannak üvegek, rájöttem, az egész város tele van szórva velük. Mindenki zugivó. Kinek a Feles, kinek a Felház. Valamiben mindenkinek hinni kell, egyébként nem megy. Nem lehet másképp kibírni! (Megnéztem a videót, édes drága Istenem, én inkább iszok rendszeresen.) Jézus zsidó volt és sötét bőrű, és azt hiszem liberális. Csak gondoltam szólok.

„A mindenhol Mindenható most változtat rajtam.”

Ma nem átkozódom. Ma más leszek. Ma kibírom. Nem teszek megjegyzést senkire és semmire. Kivárom a soromat a postán. Nem leszek ideges a váróban. Nem sértődők meg, ha hozzám szólnak. Nem akarom felrúgni az előttem totyogókat, akik széltében hosszában elfoglalják az utat. Nem haragszom meg az igaz magyarokra, akik nem értik meg, hogy a kenyérlángosnak semmi, de semmi köze nincs a pizzatésztához. Ma inkább könyvet olvasok, nem vagyok kíváncsi a klán gyarapodására. Arra sem, ki süllyedt le és kinek emelkedik a csillaga. Ma türelmes leszek.

„És zuhog az eső az égből a földre

Ahogy az idő, csak változz örökre

Simogat az ég, csak változz, csak változz csak még”

Ma szabad leszek, mint ez a kismadár a kezemben, melyet mindjárt elengedek. Kicsi molnár fecske, még fióka, elaludt a tárolóban. Gondolta nagyfiú, aztán egyszer csak elfogyott az erő. Ezzel nem számolt, tudatlan még, alszik tovább a kosaramban, megitatom, aztán útnak eresztem. Szabad leszek, mert szabadnak születtem, mint ez a kismadár a kezemben. Csak egy kis víz kellene még, hogy fel tudjak nőni és némi levegő! Még itt a kalitkán belül is! Nem értem miért engem zártak be, csak nem félnek?

„Mert nem volt, még nem volt elég”

Jön értünk…”

Adok pénzt az állami gondozottnak. Tudom hogy az, messziről megismerem őket a laza, hanyag járásukról, mellyel félelmüket próbálják leplezni. Meleg van, fülledt párás, ő meg magáról elfeledkezve órák óta focizgat. Még lehet belőle valaki. Ömlik a víz róla, innivalóra kérte. Most nem gondolnám, mást venne belőle. Be is szalad az első boltba, nem várom, meg míg kijön. Tudom, hogy igazat mondott.

„És zuhog az eső csak változz csak változz

Ahogy az idő, csak változz, csak változz

Simogat az ég, csak változz, csak változz csak még

Mert nem volt, még nem volt elég. Jön értünk…. „

Egy néni egy vödör vágott virággal botorkál előttem a piacra. Nem szerettem a vágott virágot. Kár, hogy a növényeknek sincsenek jogaik, de a néninek ez megélhetés. 200 forint egy csokor, nem sok. Neki ebből lesz ma kenyere. Már az otthonka is szakadozik róla. Szerencsétlen emberek, hát ő sem járja utazó kocsival a világot, mint az a több tucat német nyugdíjas házaspár, akik hónapokat töltenek a fürdő kempingjében. Mellette suhan el nyitott tetejű sportkocsi, majd elsodorja. Megtehette volna, hisz mindenki annyit ér…

„Keresnek, újra mindig keresnek

Jönnek, az árnyak szembe jönnek

Magamat látom csak magamat féltem

Fenn a magasban és lenn a mélyben. „

Na de van jövőkép, újra van! Épül egy gépkocsi- összeszerelő műhely Debrecen mellett. Dübörög a gazdaság. Lesz munka! Elvégzek gyorsan egy pár hónapos OKJ-s gyorstalpalót és csavarbehúzó képesítéssel odamegyek dolgozni. Német gyár, olcsó magyar munkaerő. ( Olcsó, de nem német, magyar, szóval kicsi pénz, kicsi munka, majd rájönnek a németek is.) Európa gyarmata! Nélkülünk meghalna! Én meg kedvemre ordítozhatok, úgyse hallja senki majd a nagy zajban. Össze is szedem most már magam.

Oda a nyomor. Csak ki kellene mászni a gödörből, amit magamnak ástam kis állami segítséggel, és már nem tudom, merre vagyok fejjel. Viszlát, Kálmán Olga! Megint ott kevesebben, de itt lent egyre többen. Annyi fekete bárányt láttam ma a réten, ilyen sokat még soha együtt. De vigyázni kell, mert volt a csapatban egy fehér is.

„Zuhog az eső az égből a földre

Ahogy az idő, csak változz örökre”

Republic: Simogat az ég, csak változz, csak változz csak át.

Mert már igenis elég, volt, elég volt már!

Gizi

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.