Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Fidesz TV, se több, se kevesebb

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szikszai Péter a Hír TV régi-új vezérigazgatója interjút adott a Népszavának, amiben felvázolja mire is számíthat a közeljövőben az, aki odakapcsolja tv készülékét. Kezdjük is rögtön egy idézettel az említett interjúból:

A televízió hangnemében, a műsoraiban és a szerkesztési elveiben is olyan lesz, mint a G-nap előtti.

Lássuk ez a valóságban mit is jelent Tarr Péter, egykori vezérigazgató-helyettes szavainak tolmácsolásában:

A kormányzati kommunikációért felelős illetékesek mondták meg, mi a heti aktuális pártüzenet, mire készüljünk, mit kell a műsorokba ágyazni, kit hívjunk meg, ki milyen ügyben nyilatkozzon, hol és mit hangsúlyozzunk…. Az igazság az, hogy kiszolgáltuk a rendszert. Csak néha megpróbáltunk sajtószerűek maradni. 

Hogy ez meglep-e valakit? Kötve hiszem, de nem is ez a fontos, hanem az, hogy a kormánymédia és annak kiszolgálói továbbra is megpróbálják elhitetni a közvéleménnyel, hogy amit ők csinálnak az újságírás, miközben attól távolabb akkor sem állhatna, ha az lenne a cél. A hatalom megszerez magának minden felületet, ahol az emberek agyának mosása lehetséges, igaz ez még akkor is, ha a Hír TV kicsit kilóg a sorból, lévén azt a Fidesz hozta létre évekkel korábban.

Az egész hazugságáradat ott kezdődött, hogy Kocsis Máté, a hatalomátvétel első óráiban besétált a Hír TV stúdiójába, hogy elmondja, az aznap történtekhez semmi köze nem volt a Fidesznek. Ezt szerintem maximum az hiszi el, aki jót nevetett Orbán Viktor Boldog Karácsonyt kívánó parlamenti felszólalásán. Amennyire az vicces volt, pont annyira igaz ez a Kocsis által kimondott hazugság is.

Hogy mi lesz még a régi-új Fidesz tévén? Kemény kérdések. Bizony, erről előbb Kocsis Máté, majd később maga Szikszai Péter biztosította a nézőket a következő sorokkal:

Népszava: Jönnek majd a kemény kérdések?

Szikszai Péter: Miért ne jönnének? Önök, ellenzéki újságírók állítottak be mindig minket olyannak, mint akik sosem kérdeznek, pedig ez soha nem volt igaz. Már a mostani Híradóban is lesznek olyan anyagok, amiben a riporterek keményebb kérdéseket tesznek fel politikusoknak. Nézni kellene az adást, és akkor mindenkinek feltűnne, hogy ez a helyzet.

Nem igaz, kedves Péter, hogy a kormányhű újságírók nem mernek kérdezni a kormány politikusaitól? Lássuk akkor konkrétan, hogy milyen nehéz kérdések elé állították az elmúlt években országunk vezérét, Orbán Viktort

  • Ennyire fontos a biztatás a mindig magabiztosnak tűnő Orbán Viktornak?
  • No és mit súg Orbán Viktor szíve vasárnapra?
  • Mi van beírva a miniszterelnök naptárába a jövő hétre? Szabad ezt tudni?
  • A választási kampány olyan, mint egy vásár, ahol a kereskedő a legjobb termékeit rakja ki. A Fidesz–KDNP több árut is bátran kitehetne, vannak komoly sikerei is az elmúlt éveknek. De nem teszik ki. Nem beszélnek a saját eredményeikről. Miért?
  • Önöket a hazai ellenfeleik sem kímélik. Útszéli, kocsmai stílusban, személyeskedő hangnemben támadják az embereiket minden oldalról. Ki együtt érezve, ki értetlenkedve, de sokan felteszik a kérdést: hogyan lehet ezt bírni?
  • Magyarországon is rengetegen vannak úgy, hogy a sikereket természetesnek veszik, és már nem nagyon emlékeznek a 2010-es állapotokra. A mostanra elért gazdasági sikerek, az életszínvonal-emelkedés nem „altatott el” sok embert?

Tovább is van, mondjam még? Kemény kérdések ezek mit ne mondjak, csoda hogy országunk vezetője nem jött zavarba a sok, szakmaiságot sem mellőző fontos kérdéstől. Azon sem érdemes tehát csodálkozni, hogy a fitt és egészséges Orbán Viktornak bizony pihenésre van szüksége a brutális választási kampányt követően. A miniszterek elnökét nyilván megterhelték a nem fake news csatornáknak adott őszinte, kőkemény interjúk.

Na de kicsit elkanyarodtunk a Hírt TV átvételének tényétől, így lássuk, mi más okosságot mondott még Szikszai Péter:

Népszava:Ellenzéki politikusokat hívnak majd be, szerveznek stúdióvitákat kormánypártiakkal?

Szikszai: Wellcome(sic!) Bárkit szívesen látunk az ellenzékből.

Hányszor hallottunk már hasonlókat korábban? Van még, aki ezt képes elhinni, de komolyan? A Hír TV átvételével egy újabb Echo Tv, M1, TV2 jött létre, amely a párt szócsöve lehet a soron következő Európa Parlamenti választások alkalmával. Mi értelme van ezt tagadni? Aki még képes az önálló gondolkodásra, az úgysem fogja elhinni a hazugságokat, aki meg amúgy sem képes felfogni alapvető dolgokat, annak nem teljesen mindegy, hogy mit hazudnak egy olyan újság hasábjain, amit amúgy sem olvas el, mert Gyurcsány, mocskos liberális, kommunista és amúgy is Soros?

Aki képes az önálló gondolkodásra, azt nem lehet ilyen könnyen hülyének nézni. Nem lehetett korábban sem, és nem lehet most sem. A Hír TV a Fidesz parancsára – egykori oligarchájuk közreműködésével – újra visszakerült a Fidesz kezébe. Ez ettől egy centivel sem bonyolultabb. Lehet itt kamu baromságokkal dobálózni, de ez nem változtat azon tényen, hogy Hír TV = Fidesz TV.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.