NEHAZUGGY

Dúl a pocsékizmus

Tóth Ilona | 2018. Július 25, Szerda | 16:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,652,771 forint, még hiányzik 347,229 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Innen, lentről, vidékről írok. Nem vagyok paraszt, nem foglalkozom földműveléssel; azt tudom, melyik bábú a sakktáblán a paraszt, de nem tudok vele mit kezdeni, és nem tartom magam faragatlan, durva embernek sem. Így aztán kilövöm a vidéki parasztot. Maradok egyszerűen A Vidéki. Mint a napokban a könyvesboltban. Beszélgettünk a lányommal, azt mondta nekem, értem én, olyan ez, hogy Ivánt akartál, Polót kaptál. Jót röhögtünk, mert ennek nagyon aranyos története* van. Valamennyit hallott a beszélgetésünkből a középkorú pár, az asszonyka megjegyezte élete örömének, ilyenek a vidéki prosztók, azt sem tudják mit beszélnek, és még vihorásznak is egy ilyen komoly helyen. A könyvesboltban sírni kéne? Legfeljebb az árak miatt.

Innen vidékről mesélek, józan paraszti ésszel. A józan biztos, a paraszti észt döntse el mindenki.

Egyszer hagytam ott színházi előadást. Jött a fővárosi nagy színész rendezőként mihozzánk – divat lett ez. Ami ott, fenn, nem kellett a kutyának sem, azt ledobták vidékre. Olyan rémes, valamiféle vígjátékot untam, olyan ripacs szereplőkkel, hogy a szünetben elmentem. Másodszor csak azért nem tettem a művésznő rendező semmijén, mert megbontottam volna a nézők sorát, nem akartam zavarni senkit, bár utólag azt gondolom, hálásan csatlakoztak volna hozzám. Olyan gagyiért kértek pénzt, amit a konyhában, krumplifőzés közben sem tűrtem volna.

Ja, mert a vidékinek minden jó. Hiszik, jól megalázva a közönséget. Amikor az énekesnő riszálta a hátsóját, kidobta nem túl nagy melleit, hogy a közönség soraiból tapizza már valaki, kérdeztem az országjáró műsor rendezőjét: – Ez most komoly? Ezt nevezed szórakoztató, zenés műsornak? – Nevetnek – mondta elégedetten. Ja, kínjukban! Később ugyanezt összeállítást bemutatták a Vigadóban is. Láss csodát! Szó nem volt seggtáncról, kebel mutogatásról. Csak itt lenn, vidéken.

Járják az országot a haknikirályok, a playback vitézek – nagy gázsi, kicsi színvonal. Legutóbb véletlenül keveredtem bele egy nagy hangzavarba, és tökéletesen egyetértettem a fickóval, aki annyit mondott, ba… meg, ezek Pesten éhen döglenének, és elment, velünk együtt.

Bármi jó lenne vidéken? Hát nem. Nem akarok igazságtalan lenni, mert az a művész, aki ad magára, tiszteli a közönségét, mindegy hol áll színpadon. Itt, lenn is. Mégis van olyan érzésem, belőlük van kevesebb. Azt is gondolom, ezek a „párbeszédek” előadó és néző között nagyon méltatlanok a szórakozni vágyók számára. Dúl a pocsékizmus! Így aztán nem tudom, a nagysasszony vidéki prosztózásán vagy a mi a pi…nak nem mész odébb; a fa…nak jár a szád; ba…meg, ku…va hallgass nemes kis megjegyzések esnek-e rosszabbul. Egykutyák, csak az egyik szépen be van csomagolva, a másik csak úgy jön. Tahóságból is verjük Európát. Nem?

* * *

*A történet. Telefonon kértem a könyvesbolt vezetőjét:

– Legyen szíves eltenni nekem egy Markó könyvet, most jelent meg, de csak holnap tudok menni érte.

– Rendben.

Másnap megyek a boltba, örömmel üdvözöl a hölgy: – Van ám könyv, bemegyek érte a raktárba.

… és kihozza nekem Markó Iván helyett a Marco Polo kalandos utazásai könyvet.

Még jó, hogy azóta is ezen röhögünk.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!