NEHAZUGGY

Ahol egy korrupt gyűlöletpárt az összes enyves kezével 42 százalékon hasít ahelyett, hogy a parlamenti küszöbbe verdesné a fejét, ott nincs mit tenni

Molnár Bálint | 2018. Július 24, Kedd | 18:05

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,652,771 forint, még hiányzik 347,229 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Mi tagadás, április 8-ai keserves érzések kerülgetnek.

Mészáros Lölö vállalkozózseni az istenverte választás óta eltelt minden egyes kibaszott munkanapon zsebrerakott egy milliárdos munkát. A Fidesz kétharmados diadala óta 74 napot dolgoztunk, ha átlagolunk, Mészárosék minden nyomorúságos munkanapon behúztak egy több mint 1,2 milliárd forintos állami megbízást.

Közben csendben, sunyiban, ahogy szokták, megtolták a kommunikációnak nevezett állami propagandára elkölthető alapot. Ez azt jelenti, hogy az eddig megszokott 25 helyett 30 milliárdos keretszerződést írt alá még június közepén a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH). A keretösszeg kétszer feltölthető, tehát ha véletlenül idő előtt elköltené a hivatal a 30 milliárdot, akkor idén még kétszer elkölthet ennyit, azaz végső soron akár 90 milliárdot is. (Legutóbb éltek is ezzel az elvtársak, az eredetileg 25 milliárdos keretből 75 milliárd lett.)

Közben Simonka György fideszes országgyűlési képviselő, akinek vállalkozása Polt Péter legfőbb elsikálóművész szerint összesen 973 millió (közel 1 milliárd) forint kárt okozott Magyarország és az Európai Unió költségvetésének, köszöni, jól van. A kárt mai napig senki nem térítette meg, ám a Simonka becsődölt cégét érintő büntetőeljárás ellenére, annak vagyona már vissza is vándorolt a kormánypárti bűnözőgyanús egyén pereputtyához. Az okozott károk enyhítése helyett inkább úgy döntöttek, nem hagyják csak úgy elkótyavetyélni korábbi tulajdonukat. Megtehetik? Meg?

Közben Tiborcz István ingatlanfejlesztő, megélhetésileg miniszterelnöki vő a BDPST nevű botrányos, az időközben elhunyt, az FBI által körözött szaúdi milliárdossal, Gaith Pharaonnal üzleti kapcsolatban álló cége áttette a székhelyét a Kelenhegyi út 27. szám alatti villaépületbe. Az ingatlant tulajdonló cégcsoport három befolyásos üzletember érdekeltsége: az építőiparban és a labdarúgásban is érdekelt Garancsi Istváné, a Mol olajvállalatot irányító Hernádi Zsolté és Csányi Sándor OTP-vezéré. Az üzenet: az Orbán família egyre szorosabb kapcsolatot ápol az ország gazdasági elitjével, kéz kezet mos, a vezér politikai befolyáságának és mindenhatóságának árnyékában zsírosodik a gazdasági oligarchia.

És miközben az MSZP kampányguruja egy interjúban azt magyarázza:

… bebizonyosodott, hogy az ellenzék találhat olyan témákat, amelyekkel a társadalom többsége egyetért (…) az ellenzék 2018-ra megtalált témáival Budapesten győzni tudott, még javított is négy évvel korábbi eredményén, és a kampány hajrájában reményt adott a szavazóknak,

ímhol a mindent is megkoronázó gyomorszájon rúgás: egy friss felmérés szerint (az ellopott pénzből működő Magyar Idők rendelte meg a közpénzzel kitömött Nézőpont Intézettől) a teljes népesség 42 százaléka szimpatizál a Fidesz–KDNP-vel, vagyis a kormánypártok tábora több mint hárommilliós. Júliusra tovább csökkent a Jobbik támogatottsága, amely már csak 10 százalékos. Az MSZP–Párbeszéd 6, a DK 4, az LMP pedig 3 százalékon áll a teljes felnőtt népesség körében. Vagyis szárnyal az állampárt, az MSZP és a Párbeszéd közös listája a maga 9 százalékával be sem jutna a parlamentbe, a Momentummal 2, a Kétfarkú Kutyával és a Toroczkai-féle Mi Hazánkkal 1-1 százalék rokonszenvezik.

Kérem, senki ne jöjjön azzal, hogy de hát ki hiszi el ezeket a számokat, de hát ki olvas Magyar Időket, de hát hol érdekel minket az, hogy a fizetett pártfogók mit tolnak bele az arcunkba. Az a baj, hogy bármivel is áltatjuk magunkat, a helyzet sokkal reménytelenebb most, mint amilyennek április 9-én reggel felébredve tűnt. Még rosszabb, hogy a fenti felsorolás mindössze egy nagyon pici, jelentéktelen töredéke annak, amit az elmúlt negyedévben Döbrögiék műveltek.

Mert egy szót nem szóltunk az 1420 milliárdos költségvetési hiányról (az első félévi hiány az egész évre tervezett hiánycél 104 százaléka!), a képviselők béremelésének elengedhetetlen szükségességéről és könyörtelen megszavazásáról, a szavazógépezet futószalagján átnyomott, az egyéni és kollektív szabadságjogokat egyre kisebb területre visszaszorító törvényalkotási fércművekről, a rezsim ellenségei ellen folytatott, a selejtes lakájmédia általt folytatott boszorkányüldözésekről, a véres diktatúrákhoz való kétpofára dörgölőzésről, vagy a legkiszolgáltatottabbak követeléseinek zsigeri szájba rúgásáról.

Az újabb kétharmad májusi beiktatása óta a Fidesz népszerűsége töretlenül ível felfele, a tátott szájjal csodálkozó ellenzék mélyrepülése megállíthatatlan, a magyar társadalom pedig belecsúszott a megváltoztathatalanság letargiájába. Ez itt nem valaminek a vége, nem arról van szó, ha végre kitombolják magukat (nyolc év is kevésnek bizonyult erre), és miután mindenre is ráteszik a kezüket, akkor vége, akkor fellélegezhetünk, akkor majd azok is sorra kerülnek a jobban teljesítés prioritási listáján, akiket eddig vastagon megszopattak azért, hogy Mészáros a világ leggazdagabb emberei közé verekedje magát, vagy hogy Tiborcz István ingatlanosnak és közvilágítási szaktekintélynek ne okozzon gondot a két saját lábon állás.

Nem, ez a néhány hónapos tömény ámokfutás egy végtelennek látszó, újabb (legalább 4 éves) önkívületi őrjöngés első pár hónapja volt csupán, és már megint nem az a kérdés, hogy mi lesz, hanem hogy addig mi lesz. Addig mi lesz, ameddig már nem lesz mit felzabálni, nem lesz mit kifosztani, nem lesz mit eltulajdonítani, nem lesz kit eltaposni, nem lesz kit megállítani, nem lesz miből alamizsnát osztogatni. Az a pár kocka, amit fent vázoltam persze tökéletesen illeszkedik a nagy egészbe, mindegyik a helyén van, egy tudatosan végiggondolt stratégia része, amely eddig is működött, ezért jogosan remélik tőle, hogy az idők végezetéig is működni fog. A mindent túlordító állami propaganda zajában, Polt Péter pártkatona és elsikálóművész cinkos-sunyi elsikálásai mellett még nagyobb hatásfokon bőgethető a korrupció gépezete. Nyolc év után sem volt egy milliméternyi következménye sem annak, hogy egy legfeljebb a gázszereléshez értő, pucér seggű felcsúti lakos milliárdos, Zuckerberget megszégyenítő vállalkozóvá fejlődött, baromság volna letérni a jól ismert ösvényről.

Ezt a tájképet elnézve csak egyetlen dolgot nem értek. Elfogadom, hogy valaki homofób, liberális-gyűlölő, rasszista, kirekesztő, intoleráns emberként a Fideszt szereti, Orbán Viktorba nemtől függetlenül szerelmes, és hálás azért, hogy állandó pszichózisban van tartva, hogy van kit 24-ből 25-ben gyűlölni. Elfogadom, hogy van aki így él, és élete legnagyobb büszkesége, hogy magyarnak, kereszténynek, fehérbőrűnek született. Azt viszont nem értem, hogy azért hogyan lehet hálás bárki, politikai-ideológiai meggyőződéstől függetlenül, hogy fényes nappal rabolják ki, és viszik el jogtalanul azt, ami az övé.

Létezik az az erkölcsi gerincferdülés, amivel ivarérett polgárok arra adnak felhatalmazást, hogy néhány kivételes gazember az ő kárukra lopja el az ég alját is? Létezik. Minden egyes napon egy csokorra való történés bizonyítja, hogy létezik. Lehet, hogy nem akarom megérteni sem. Ahol egy szélsőséges, nyers gyűlöletből élő párt az összes enyves kezével 42 százalékon hasít ahelyett, hogy a parlamenti küszöbbe verdesné bele a fejét, ott nincs mit megérteni, nincs értelme érvelni, magyarázni, összefüggéseket megvilágíteni. Ott minden pusztába kiáltott szó, és előbb-utóbb bele kell törődni. Én is ezt teszem. Az összes önámító kampányguru meg elmehet a büdös francba.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!