NEHAZUGGY

Iskolás igásló levele az államtitkár bácsinak

Tóth Ilona | 2018. Július 21, Szombat | 15:57

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,462,800 forint, még hiányzik 537,200 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A túlterheltséget valóban gyakran hangoztatják, de ez meglehetősen szubjektív, és a valós adatokkal nehezen vagy egyáltalán nem alátámasztható sztereotípia

– jelentette ki a frissen kinevezett oktatási államtitkár. Bódis József szerint emiatt nem szükséges a tananyag csökkentése.

… nem csökkenteni, hanem súlyozni, rugalmasan alkalmazhatóvá kell tenni az adott korcsoport, adott iskola, osztály, tanulócsoport igényeihez, adottságaihoz.

Kedves Bódis államtitkár bácsi!

Mondta az anyu, hogy kicsoda is az az államtitkár. Nem nagyon értem ugyan, de azt igen, amit mondott. Speciel én rohadtul untam az elmúlt tanévet is. Olyan átkozott hőség volt, hogy gatyában ültünk a padokban. Én csak akkor akarom, hogy hosszabb legyen a tanév, ha építenek nekünk medencét, aztán ott tartjuk az órákat.

Az a bajom, hogy egész évben nem figyeltek ránk, a diák maguknak soha nem számított, a tanárok pláne nem. Közben azon rugóznak, hogy milyen szarul írtuk meg a középiskolai felvételiket, mekkora szégyen ez. Engem felvettek, de ez apu és anyu érdeme. Nyüstöltek eleget. Az eredmény: győztünk. Persze, morogtak, hullafáradtan jöttek haza, aztán velem kellett foglalkozniuk, mert a napköziben nem tanultam semmit.

Annyi, de annyi leckét kaptunk! Maguknak az is fontos volt, hogy Dózsa György melyik lábával lépett fel a tüzes vastrónra; az is, hogy a világ legkisebb kutyájának, miért nem Bodri a neve… Haszontalan vadságokat. Az apu azon csodálkozott, hogy nem tudtam, ki a Robespierre, de a kortársáról, már a nevét sem tudom, dolgozatot kellett írnom. Azt nem bocsátom meg maguknak, hogy fürdés után beájultam az ágyamba: se olvasni, se zenét hallgatni nem tudtam, játszani egyáltalán nem, és még egy Piedonés filmet sem láttam. Ez azért óriási bűnük.

Kedves államtitkár bácsi! Olyan vagyok, mint az igásló, pedig abból elég egy a családban: az apukám, alig látom, annyit dolgozik, mint az említett négylábú. Ő azt szokta mondani: szarért-húgyért, és elege van. Neki is. Csakhogy én gyerek vagyok, és tizennégy évesen kizsigerelnek. Tetszik tudni, gyerekként szeretnék élni. Szórakozni a barátaimmal, sportolni.. Természetesen, tanulok is.

Á, a sport! Az egész osztályunk gyűlölte a tesi órákat. Futkostunk az udvaron télen, nyáron, mint a kerge birkák, sem öltöző, sem tornaterem nincs. Mindennapos cirkusz lett a le- és felöltözés, és tetszik tudni, az óra végére olyan büdösek voltunk, mint a romlott tojás. Mindennap. Az anyukám vett nekem nedves törlőt, hogy egy kicsit felfrissüljek, de hamar elfogyott, mert a társaim vitték tőlem, mint a drazsét. Mondta a haverom, hülye vagyok, miért nem pénzért adom darabját. Á, nem mindenkinek a szülei tudják megvenni. Sok szegény osztálytársam volt. Bódis bácsi is büdösen ül munkahelyén? Netán. Egyébként a tanárok sokszor idegesek voltak, nem nagyon terheltek a gondjaikkal bennünket, de az anyuék elmesélték, miért lehet.

Én reggel fél hatkor keltem, akkorra apu, anyu már nem volt otthon. Rám maradt a kishúgom. Ébresztés, mosdás, öltözés, kakaó. Kicsit hisztis a tesóm, de nagyon szeretem. Aztán irány az óvoda, utána estem be a suliba. Államtitkár bácsi, kap beírást, ha elalszik, és elkésik a munkahelyéről; nyolcra tetszik járni, mint mi; ki szól magára, hogy szépen, csendben üljön, mint a pirított hal, napi hét-nyolc órát?

A kaja, az jó, nem vagyok válogatós, az ebédet megeszem, főleg amióta a Csokis hoz sót meg cukrot. A napközi semmit nem ér, fél négyre megyek angolra egy nénihez. A tanárnőnk nem sokat tud a nyelvből, a másik elment idegenvezetőnek. Negyed hat, amire hazaérek. …és kezdődik a tanulás, de erről már írtam.

Nem szeretek iskolába járni. Pilóta akarok lenni, ha anyuék segítenek abban, hogy azt tanuljam, ami érdekel. Az unokatesóm Angliában tanul. Képzelje el, Bódis bácsi, imád suliba járni, pedig még egyenruhát is fel kell vennie. Azt is imádja. Délutánonként úsznak, teniszeznek, játszanak. Az iskolában. Otthon nem kell tanulnia, jár egy szakkörbe, vagy minek nevezik, és gyakorlatban is készülhet álmai megvalósítására. Ő is pilóta szeretne lenni.

Megmutattam apunak a levelet, mégis csak a szülőm! Mondtam neki, költözzünk el Angliába. Mosolygott az apukám. Megsimogatta a fejemet: – Kisfiam, ha ez a vágyad, lehet, hogy hamar teljesül.

Hoppá! Államtitkár bácsi, vegye úgy, hogy nem is írtam semmit.

Tisztelettel:

István, otthon csak Pisti

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!