Október 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A fideszes elvtársak gurgulázó röhögése közepette

Mert olyan nem lehet, hogy valamivel egy képviselő nem ért egyet, de a fizetésemelést »muszáj« hazavinnie

– ez áll abban a levélben, amit Tóth Bertalan, az MSZP elnöke írt a párt tagságának, és amely levél – nem tudom könnyesre röhögni magam, bocsánat – a Fidesz Magyar Idők nevű faliújságánál landolt. Az iromány lényege a propagandalap szerint, hogy a július 30-i elnökségi ülésen veszi elő az MSZP azoknak a képviselőknek az ügyét, akik a frakciófegyelmet felrúgva (!), nemmel szavaztak a képviselői fizetésemelésre.

Magyarán: valószínűleg megbüntetik azokat a renitens tagokat – Mesterházy Attila, Molnár Gyula, Szabó Sándor, Tóbiás József, Hiller István, Gurmai Zita, Korózs Lajos és Kunhalmi Ágnes vegye nyugodtan magára -, akik nem vették figyelembe, hogy az állampárt csapdát állított szegény nyomorult ellenzéki pártoknak, midőn a képviselői fizetések emelésének ügyét a képviselőcsoportok költségvetési támogatásával kötötték össze. Amennyiben nem szavazták volna meg saját tetves béremelésüket, az MSZP-frakció működési költségvetési kerete évi 55, a vidéki irodákra fordítható havi összeg pedig 53 százalékkal csökkent volna, ami az elnök úr állítása szerint vidéki jelenlétük teljes megszűnéséhez vezetett volna.

Szerencsére a renitensek nem tudták megakadályoni, hogy a fideszes csapdába pofával előre belezuhanjon a magát ellenzékinek tartó párt, ezzel szemben nagyon is jól jártak: 84 százalékkal több pénzből tud gazdálkodni a frakció, ami lényegesen nagyobb teret ad a politikai építkezéshez. Ennek fényében Tóth számára hatalmas meglepetés volt, hogy bár mindenki egyetértett abban, hogy

a párt túléléséhez szükséges nehéz döntést meg kell hozni, 

a fent említettek mégis kifelé szavaztak a pártból. Ellentétben Bangóné Borbély Ildikóval, Harangozó Tamással, Hiszékeny Dezsővel, Molnár Zsolttal és Varga Lászlóval – rebegjünk könnyes szemű hálát -, akik a megbeszélt forgatókönyv szerint

felelősségteljesen, a párt érdekét szem előtt tartva, a megbeszéltek szerint jártak el és igennel szavaztak.

Írja tehát mindezt Tóth Bertalan pártelnök, aki a megbeszéltekkel ellentétben jelen sem volt a szavazáson. Ilyenkor van az, amikor megint se köpni, se nyelni. Az LMP nyilvánosság előtt teregetett, tegnap csúcsra járatott etikai pávatánca után ímhol az egykori váltópárt cirkusza a népnek.

Kezdjük onnan, hogy meg tudja valaki indokolni, bárki, aki illetékes ilyen ügyekben, hogy ez a levél hogy a büdös francban került a Magyar Időkhöz? Jó, igazság szerint onnan kellene megfogni a problémát, hogy mi a büdös francért kellett egyáltalán megírni egy ilyen levelet? Ha már muszáj volt megírni, miért kellett aláírni és ha már alá is íródott, ki volt az az agyas, aki kiszivárogtatta a Magyar Időknek?

Mivel ezekre a kérdésekre aligha remélhető érdemi és komolyan vehető válasz, elmondom mit gondolok erről mucsaröcsögei színvonalú kutyakomédiáról, és még azt sem fogom belemagyarázni, hogy Tóth Bertalan köztudottan Puch Pénztáros László embere, aki lepaktált Orbánnal a Népszava ügyében, úgyhogy ez mindent is megmagyaráz. Ez egy kicsit több ennél: ez itt egy párt visszafordíthatlan semmivé válása a NER fertőjében. Röhögve, bele a nép arcába. A tagságnak kiküldött, propagandagépezetnél landoló levelenként.

Újfent kérném: senki ne jöjjön azzal, hogy ne bántsuk már ezeket a pártokat, hát nem látjuk, hogy Orbán közben ellopta a fél országot, éppen ma nyomja át a kétharmados beteg eszméit a szavazógépezeten, most tényleg azon vagyunk fennakadva, hogy helyes volt-e az ellenzéknek megszavaznia a saját fizetésemelését, vagy sem? Tényleg képesek vagyunk azt boncolgatni, hogy ki a hős és ki a mártír és ki az áruló? Számít ez, mikor itt dübörög az illiberális kleptokrácia? Aki szerint az ellenzéket nem szabad bántani azért, mert – saját állítása szerint – sarokba szorított helyzetében nem volt választása, aki relativizálja a kollaborációt, az nagyon rossz úton jár.

Az a nagy büdös igazság, hogy az ellenzéki pártoknak lett volna választása, olyannyira, hogy akár még a saját javukra is fordíthatták volna ezt a zsarolós históriát. De nem tették, inkább kihagytak egy óriási ziccert, és ahelyett, hogy utólag korrigáltak volna, és megfogadták volna az ingyen tanácsokat, most hülyét csinálnak magukból a kibaszott pártfegyelemre hivatkozva. Tóth Bertalan azt állítja, vegyük át még egyszer:

Olyan nem lehet, hogy valamivel egy képviselő nem ért egyet, de a fizetésemelést »muszáj« hazavinnie.

Vagyis aki valamivel egyetért és hazaviszi a fizetését ugyanúgy mint az, aki nem értett egyet és hazaviszi a fizetését, az mivel különb és milyen alapon beszél szolidaritásról és tisztességről? Mi a francot jelent a pártfegyelem? Hogy a kéményen reménykedő kisemberek szavazataival parlamentbe jutott választott hölgy vagy úr nem az ország polgárainak és a saját körzete lakóinak érdekét köteles képviselni, hanem azt, amit Tóth Bertalan ráerőltet azért, hogy az illető a saját lelkiismeretét (ha van neki olyan) és a legjobb tudását telibe okádja? Vagyis a Fidesz csapdájába belesétált, a társadalom ellenszenvét magára rántó ellenzék ahelyett, hogy legalább utólag, de egységesen azt mondja, hogy megszavaztuk, nem szavaztuk, tök mindegy, az utolsó vasig felajánljuk az augsztustól érvényes fizetésemelésünket különféle jótékony, hasznos célokra, inkább valami homályos és érthetetlen erkölcsi szemétdombra felkapaszkodva szopatják egymást. Kiszivárogtatott, magyarázkodó, fenyegetőző belső levelekben.

És kurvára nem értik, hogy a választók zöme egyáltalán nem az ellenzék ellehetetlenítésének megakadályozását díjazza ebben a döntésben, hanem megvetéssel konstatálja, hogy hát persze, hogy megszavazták maguknak a béremelést. És mindennek a tetejébe még mindig nem képesek leszállni a szopórollerről, hanem azokat állítják pellengérre, akik legalább a látszat kedvéért (a pénzt mindenki hazaviszi, ugye) ellenezték a disznóságot. Tóth Bertalan ahelyett, hogy megfogadta volna a jóindulatú tanácsokat és már létrehozta volna az alapítványt, ahova a fizetésemelésüket folyósítják egytől egyig a párt képviselői, inkább írt egy levelet, amiben konkrétan beismeri, hogy az MSZP-t a Fidesz rángatja egy szaros madzagon, minő fájdalom.

Pedig tegnap még azt hittem, hogy az agresszív, egykori párttársára támadó Sallai Róbert Benedek beismerő vallomása után, miszerint

én nem egy kormány megdöntéséért lettem politikus, hanem azért, hogy érdemi változások induljanak el az országban,

már meztelenebb aligha lehet az ellenzék. Dehogynem. Tudtuk, csak nem sejtettük. Tóth Bertalan megcsinálta az egyébként is történelmi mélyponton vegetáló MSZP szerencséjét. Ha van pozitív olvasata ennek a tragikomédiának, az az, hogy – a fideszes térdek csapkodása és a fideszes elvtársak teljesen jogos, gurgulázó röhögése közepette – a parlamenti biodíszlet-ellenzék teljesen leépíti magát. A saját kezével. Ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy itt bármilyen valamire való ellenzéki erő szerveződhessen. Csak így tovább, az irány jó, ásni kell tovább rendületlenül.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.