NEHAZUGGY

Én adom a moslékot, úgy röfögsz, ahogy én előírom neked

Forgács Erzsébet | 2018. Július 19, Csütörtök | 17:58

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,642,337 forint, még hiányzik 357,663 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A kutató nem tenyészthető, és nem lehet úgy bánni vele, mint egy háziállattal. (Török Ádám, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára)

Igen, az MTA beszántásáról van szó. Hogy most a kutatók, tudósok elmennek és vissza sem jönnek, mert elveszik a szabadságukat. Ez kétségtelenül nagy veszteség bármelyik társadalom számára. Akkor is, ha ezt sokan kétségbe vonják, hiszen mindenki a saját bajával van elfoglalva.

Olvasom sorra a tudósok megnyilatkozásait, keresem azt a félmondatot, amiből kiderülhet: belátják a saját hibáikat. Ilyen félmondatot nem sikerült találnom. Kapaszkodnak kézzel-lábbal a jól felépített elefántcsont torony oszlopaiba és változatlanul nem értik, hogy mi lehet ezzel a probléma. Igaz, ha értették volna, talán el sem jutunk odáig, hogy a kormány bejelentse: én adom a moslékot, úgy röfögsz, ahogy én előírom neked.

A tudóstársadalom minden ország szellemi elitjét képviseli. Azonban az úgy nem működik, hogy a megbecsültség jár, de az ezzel járó társadalmi felelősséget el lehet kenni. Nem lehet, mert visszaüt. Most pontosan ez történik.

A kutató valóban nem tenyészthető és nem lehet úgy bánni vele, mint egy háziállattal. De senki más sem tenyészthető és senki más sem állat. Az újságíró sem, a vállalkozó, az alkalmazott, a nyugdíjas, a falun élő, a városi, a diák, az óvodás, a pedagógus, a nővér, a férfi, a nő sem. A társadalom minden tagja érték a maga helyén. Érték az orvos és érték az az ember, akinek nincs elérhető közelségben háziorvosa. Érték a tudós, de érték az a kis faluban élő honfitársunk is, aki a saját nyomorába bezárva vegetál és örül, ha néha közmunkához jut. Érték az a gyerek is, aki bármennyire tehetséges és szorgalmas, ha nem a megfelelő családba, nem a megfelelő helyre születik, akkor soha nem fogja elérni azt, amit elérhetne. Nem lesz például az MTA tagja, mert még érettségiről sem álmodhat, nemhogy diplomáról. Ha nincs lehetősége megfelelő oktatáshoz jutni, ha a szülők nem tudják anyagilag vállalni a magánórákat, nyelvoktatást, ha a családnak nem telik számítógépre és internetre, akkor esélytelen az a gyerek.

A tudóstársadalom felelőssége itt kezdődik. Látniuk kellett volna az elejétől a problémákat, szóvá kellett volna tenniük. Nem tették, mert úgy hitték, nem az ő dolguk. Pedig nem arról van szó, hogy nekik kellett volna leváltaniuk a kormányt. Dehogy. Azonban a hibás döntéseket és azok következményeit látniuk kellett volna és tiltakozni megállás nélkül. Az oktatás lepusztítása, az egészségügy helyzete, a felsőoktatáshoz való egyre nehezebb hozzáférés, a falvak leszakadása, a cigányság helyzetének megoldatlansága, a kultúra fideszesítésére való törekvés, a polgári jogok egyenkénti elvétele, a hatalmi ágak összemosása, a hatalom egy kézbe való centralizálása, az önkormányzati és az oktatási autonómia felszámolása egytől egyig olyan ügyek, melyek apró lépésekből tevődtek össze. Az apró lépések azonban a szakadékhoz vezetnek. A tudósoknak látniuk kellett volna, hogy mindennek milyen következményei lesznek. Látniuk kellett volna már az első lépéseknél és tiltakozni, elmagyarázni a társadalom azon tagjainak is, akik egyszerűbb szellemi környezetben élnek, hogy ez baj, ennek nem lesz jó vége, ne engedjétek, ne engedjük.

Semmi ilyesmi nem történt. Most sem történik, bár most már késő. Ilyen szempontból mindegy, ki van kormányon. A mindenkori kormányt kell rászorítani arra, hogy az ország érdekében cselekedjen. A mindenkori kormányt kell már az első alkalommal meggátolni abban, hogy káros döntéseket hozzon. Ezeket a káros döntéseket nem fogja felismerni a szalag mellet éhbérért dolgozó melós, sem a pedagógus, sem a közmunkás, sem a zsákfaluban élő nyugdíjas, sem a villamosvezető. Mire felismernék, már régen késő. Ahogy most. Már késő.

Az úthenger elérte az MTA-t. A tudósok elmennek külföldre. Rendben. Már rengeteg ember, köztük diplomások, a jövő tudósai és szakemberek, a jelen és jövő gazdaságának motorjai elmentek. Azonban sokan nem tudnak elmenni. Vagy azért, mert a szomszéd faluba sem tudnak elmenni, mert a buszjegy árát sem képesek megfizetni, vagy azért, mert hiányzik a megfelelő képzettségük, nyelvtudásuk, vagy azért, mert már régen nem is értik, mi történik velük. Beszorultak a napi gondjaik börtönébe, rettegnek a migránsoktól és azt gondolják, Soros György is indult a választáson.

Hogy ide jutott az ország, abban jelentős felelőssége van az ország tudományos elitjének. Akkor is, ha még most sem hajlandóak ezt megérteni. Abban már felesleges reménykedniük, hogy majd a társadalom kiáll értük. Nem fog. A többség nem is érti, mi köze lehetne neki a tudósok kínjaihoz. És azért nem érti, mert a tudós sem értette, hogy neki mi köze lenne a leszakadó társadalmi rétegek egyes tagjaihoz. Most sem érti. Most sem érti, hogy nem csupán a kutató nem tenyészthető és nem lehet vele állatként bánni, hanem ez igaz minden egyes emberre. Most sem látok belátást, megértést. Csak önzést, gőgöt és arroganciát. Ahogy eddig is. Szomorú.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!