Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Egyéb


A tömeg bölcsessége

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem mondom, hogy utoljára fogok erről írni, bár már nekem is tele van a szütyőm a fideszes örök meg nem értett zsenik picsogásával. Mégis fontosnak vélem, hogy beszéljünk erről, mert úgy tűnik, nem nyugszik a győztes fülkeforradalmárok méltatlanul mellőzött hada, ameddig be nem szántanak mindent, amire kicsiny szívük vágyik. Márpedig az a kicsiny szív jelenleg arra vágyik, hogy kizárólag közülük kerülhessenek ki a legtehetségesebb írók, költők, zenészek, színészek, rendezők. A tudományos életet már szépen faragják a saját arcmásukra, de sajnálatos módon a kultúrát nem és nem sikerül, pedig vért pisálnak fenenagy igyekezetükben.

Nekem éppen Apáti Bence tánc- és íróművész keddi írása akadt a kezembe ebben a tárgykörben, de legalább tizenöt hasonló témában előadott erőlködést volt már szerencsém olvasni és egészen biztosan nem fejezték be, tehát lesz utánpótlás bőven.

Őszintén szólva nem tudom, ki a francot akarnak meggyőzni. Azt pláne nem tudom, hogy miről. Azt még csak értem, hogy a közepes képességű önjelölt világhírűek miért szenvednek, bár eredménye az ilyesminek ritkán sem szokott lenne. Gondoljunk csak Fekete Györgyre, akinek  Magyar Művészeti Akadémia nevű orbáni szülöttel fonódott össze a neve. Leélt nyolcvan évet, minden volt, csak tulipános láda és elismert nem. Nem ügy, mivel a Fidesznél (is) ügyesen helyezkedett, lehetősége nyílt rá, hogy kiállítást rendezzen. Saját magának. A saját műveiből. Szülinapra. Idézek valamit:

Fekete György már a szocializmusban is arról álmodott, hogy egyszer érdemi hatással lesz a magyar kulturális életre, és nyolcvanéves korában a Magyar Művészeti Akadémia elnökeként megkapta Orbán Viktortól a lehetőséget. A Kádár-rendszerben olyan belsőépítésznek tartották, aki kitűnően helyezkedik, az MDF-ben keresztény-nemzeti váteszként mutatkozott be, a KDNP-ben pedig ő volt a liberálisnak tartott Orbán Viktor egyik legfőbb kritikusa. Orbánnal akkor békélt meg, amikor a felesége a Fidesz-elnök szóvivője lett. Fekete György olyan ember, aki, ha elhatároz valamit, véghez is viszi, és nehezen felejt. 

A rendezvény egyetlen szépséghibája az volt, hogy nem Fekete György művésztársainak, esetleg az Iparművészeti Múzeum kurátorainak jutott eszébe, hogy kiállítással köszöntsék őt. Az életművét összegző, iparművészeti munkáiból válogató tárlatot ő maga találta ki, és egyik akadémista társa szerint a márciusban kapott Kossuth-díjából finanszírozta „a teremőrtől az utolsó szögig”; a múzeum munkatársainak semmilyen beleszólást nem hagyott a kiállítás berendezésébe.

Találós kérdés: honnan származik a két fenti idézet? Bizony, az Origóról. Még abból az időből, amikor az egy komoly portál volt, nem pedig udvaribolond. És ilyen rettenetesen tehetséges, áthatóan zseniális NER-művészből van még zsákszámra. Győztek, uralják az országot de mint az lenni szokott, megint olyasmire vágynak, amit nem kaphatnak meg.

És most rátérek Apáti Bence ebben a témában íródott cikkére. Illetve rátérhetek bárkinek az ebben a témában írt cikkére, egyformák, mint egy tál pogácsa. Amiért mégis ezt választottam, annak egyetlen oka van. A szerző megválaszolta a saját kérdését (miért is a liberális – természetesen a kereszténykonzervatívfideszesek döntik el, ki a liberális – művészek sikeresek?) és valószínűleg észre sem vette.

A régmúltban számtalan olyan példát láttam, hogy egy igazgatónál jól fekvő, ám kevéssé tehetséges táncos komoly szerepet/lehetőséget kapott, majd természetesen hatalmasat bukott. A mi szemünkben és a szakmáéban. A közönség viszont bambán és rutinosan tapsolt. Esetleg a kritikus is megírta, hogy milyen jó volt a produktum.

Nincs ezen mit csodálkozni, hiszen a balettet nem véletlenül tanuljuk tíz nehéz és fáradságos éven keresztül. Egy ugrás, egy forgás vagy egy emelés lehet, hogy „darabra” ugyan megvan, de egy iskolát végzett táncos mégis látja, hogy ott kilógott négy centi, amott nem volt kinyújtva a láb, imitt meg nem olyan puhán landolt a balerina. Mi látjuk. Mi felszisszenünk. A képzetlen közönség viszont nem. Sőt tapsol. Mert nem ért hozzá.

Ezen a ponton kellene feltenni a kérdést, hogy kinek táncol a táncos? A kollégáinak? Mert ha igen, felesleges jegyet árulni az előadásokra. Esetleg a közönségnek? Akkor meg nem kellene lenézni őket. Létezik egy fogalom (talán a matematikában, vagy a statisztikában, most nem igazán fontos), amit így neveznek: a tömeg bölcsessége. Ez annyit jelent, hogy a mégannyira hozzá nem értőkből álló tömeg is sokkal pontosabb választ ad egy feltett kérdésre, sokkal jobb döntést hoz, mint a szakma legzseniálisabb elméje.

Ha tehát a közönség ünnepli azt a táncost – és itt bármilyen alkotó, vagy előadóművésszel be lehet helyettesíteni – aki négy centivel kilóg, vagy belóg, az annyit jelent: az a táncos mégis tud valami olyat adni a közönségnek, amit a másik, sehány centire be nem lógó nem tud. Ha a közönség megveszi a jegyet Alföldi Róbert darabjaira, nem azért teszi, mert bosszantani óhajtja a fideszes zsenikommandót, hanem azért, mert szereti Alföldit. Mert valami olyat tud, amitől szeretni kell.

Hónapokkal ezelőtt, de lehet, hogy már egy éve is, írtunk egy cikket Bródy Jánosról. Akkor éppen őt belezte a kereszténykonzervatív holtudvar. Elő nem keresem most a cikket, de valószínűleg Apáti írhatta azt, amire reagáltunk, mert a közösségi oldalunkon maga Apáti és nem kevés balett táncos bukkant fel váratlanul és szidták Bródyt, mint a bokrot. Hogy nincs hangja, hogy nincs hangterjedelme, tehetségtelen, nem tudja kiénekelni a nem tudom micsodát. És lehet, hogy így van. Mégis tudja anyám is, kicsoda Bródy, tudom én és tudni fogja az unokám is. Pedig nála is kilóg a négy centi. Ha belegondolok, Hobónál nem négy centi, négy méter lóg ki, annyira nincs hangja. És? Érdekel valakit? Vagy Pressernél hiányoljuk a csiszolt hangot? Fenét. Presser zseni a dörmögésével, morgásával együtt. Sorolhatnám, de felesleges. Az olvasók értik, talán még a kereszténykonzervatívok is.

A tömeg bölcsessége hibátlanul működik. A tehetség felül írja a négy centit, a nem szabályos lábtartást, a szűk hangterjedelmet, a testi adottságokat, a külső megjelenést és még ezer más dolgot, amit vagy a szerencsés génekkel lehet megszerezni, vagy sehogy, de a szorgos iparos-munkát is felülírja a tömeg bölcsessége. A közönség tévedhetetlenül állapítja meg, ki tehetséges és ki nem az. Ennyire egyszerű ez, igazán kár túlbonyolítani.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.