Számos adat alapján a művészettörténet tudomány megállapította, hogy lévén ez a terület az Abák szállásbirtoka, az Aba Sámuel ugyancsak számos adat alapján ismert sári monostora Feldebrőn volt, erre utal egyebek között egy csontból faragott pásztorbot, valamint a templom tekintélyes mérete és minősége, azaz mindenképpen igényes építtetőre lehet következtetni – úgyszólván kétségtelen, a feldebrői templom Aba Sámuel temetkezési helye.

Aba Sámuel a történettudomány adata szerint 1044-ben halt meg, a templom tehát akkor már állt. Sajnos nem találtam róla korabeli fényképet, ami különben nem is baj, mert a fenti, napjainkban készült fotográfia igazolja, hogy az objektum jelenleg is megvan.

A bazilikáinkról nem sokat tudunk, csak az biztos, hogy sokszor átépítették őket. Mindenesetre a pécsi, a kalocsai, a gyulafehérvári megvan, ugyanez elmondható Pannonhalmáról és Tihanyról is. Az István-kor más templomairól és különféle építményeiről annyit lehet tudni, hogy túlnyomórészt fából, sőt paticsból épültek (a patics vesszőből font fal, két oldalát agyaggal, sárral tapasztják), ugyanez az építőanyag jellemző a várakra is (lásd a különböző, –földvár utótagú településeinket). A paticsra olyan falunevek utalnak, mint az Ágasegyháza vagy Sövényegyháza. Ha már itt tartunk, a vesszőt és sarat nem tartom igazán időtállónak és különösebben értékesnek sem, olyan nagyon nem csodálkozom, hogy a patics nem került szóba például a Szent Péter templom vagy például a new yorki felhőkarcolók tervezésekor.

Az István-kor emlékeiben a jelzett építőipari és egyéb okok miatt nem dúskálunk, erre majd még visszatérek, de nézhetünk kicsit későbbieket, legalább azt bizonyára tudhatjuk, mikor és hogyan semmisítették meg a csodálatos középkori magyar kultúra emlékeit a nemzeti nagylétünket ismétlődően elárasztó vad hordák.

Itt van például Nagybörzsöny temploma, az 1200-as évek legelején épült. Nem nagy, az én falusi házamba szépen beleférne, nem is különösebben szép, de a miénk. Itt van, megvan, ma is áll. Elkerülhette valahogyan a vad hordák figyelmét:

Sorolom a többit is: Deáki, Kallósd, Csaroda, Rábaszentmiklós, Kiszombor, Székelyudvarhely, Zalaháshágy, Őriszentpéter – sokkal több nincs, de ezeknek van két közös tulajdonságuk: mindegyik az 1200-as években épült, és mindegyik megvan.

Azért hadd mutassak még egy előkelőbbet is. A jáki templomot nyilván mindenki ismeri. A Pray-kódexbőltudjuk, hogy 1228-ban szentelték fel. Egy okleveles adat szerint viszont 1256-ban. Ennek egyszerű a magyarázata: megváltozott a terv, az 1228-as felszentelés egy akkor késznek vélt állapotot rögzített, nekünk arra jó, hogy ennek alapján már tudjuk, a lombard karzatos, bazilikális elrendezésről szóló vita eldőlt, eredetileg is egyszerre építették a felső templomot az alsóval. A terv „megváltozása” általában az építőmester személyének a megváltozását jelenti, ennek érdekes nyomai vannak a templomon.

Kerestem az egyetemista koromban készített fényképeimet (egy remek szovjet Zenit géppel fotóztam), de nem találtam egyet sem, valószínűleg nem csak egy válogatást adtam akkor a Műemlék Felügyelőség archívumának. Így csak egy olyan képet tudok mutatni, amin az apszis illesztése egyáltalán nem látszik ugyan, de másfajta és másképp rakott kövek így is kivehetők:

Ó, majd’ elfelejtettem, van itt valami, na ez aztán rom a javából, mégiscsak van valami abban a rombolásban? Ezt aztán mindenki ismeri, nyilván említik is, ahogy ideérnek az olvasásban: na és Zsámbék?

Igaz, a megfelelő időben készült, mire a tatárok jöttek, már állt.

Van egy rossz hírem. Miután a tatár elment, akkor is állt. Egy földrengés döntötte össze 1763-ban.

Azóta valahogy nem sikerült helyreállítani. Pedig nem tiltja semmilyen szabály.

Most ilyen:

A tatár ezt is meghagyta. A tatárnak ugyanis sem ideje, sem eszköze nem volt az ilyesfajta építmények lerombolására, azt nem tudom, ingere volt-e. A világtörténelem legnagyobb összefüggő birodalmát valószínűleg nem lehetett volna összehozni, ha a nagymongol kán súlyt helyez a rombolásra. Láttam olyan írást is, amelyik azt bizonygatja, milyen hatalmas hadigépezettel vonult a mongol sereg, hogy be tudják venni és le tudják rombolni az ellenség várait. Ez nagyon tetszett nekem, mert remek játék lehetett, az is le van írva, hogy tízezer kínai fogoly hadmérnök kísérte a tatárokat, tevék meg jakok vontatták például az ilyen ostromgépeket:

Egy ilyen, alig néhány tonnás holmit elszállítani 6-7000 kilométerre még ma is szép logisztikai feladat volna, ebből több százat (amennyihez a tízezer mérnök kell), a világ egyik csodája – ez valamiért nem maradt ránk. Tessék elképzelni a jórészt könnyűlovasságból álló mongol sereg száguldását (a sebesség és a hatalmas tömeg mindent elsöprő ereje volt a megállíthatatlan győzelemsorozat alapja), midőn ilyen masinákkal képzeli el a hódításait. A lovasok megérkeznek, letelepednek és várnak néhány hónapot, amíg megérkezik az egész hóbelevanc, mérnököstül, töltényestül, hogy félreállva a teljes személyzet végignézze, amint a lovasság megtámad egy szekérvárat. A hvárezmi birodalom egy-két városát kivéve (azok közül is inkább csak Herát citadellája számít nehezen bevehetőnek) az egész úton az ilyen tákolt szénaszállító kocsikból összetolt erődítések álltak a mongolok útjába. Tanulság: a mi műkedvelőink nemcsak a magyarok nagyszerűségéről tudnak tódítani, fantasztikusra lehet növeszteni a tatárokat is, hadd lássa a csodálkozó, elrémisztett kisdiák, mennyire nem volt esélyünk ilyen hatalmas arzenál ellen – na jó, erről majd akkor.

Ez itt néhány példa volt a mi kincseink gyér számának ugyancsak hamis magyarázatáról, a nagy, ezeréves magyar kultúra ugyancsak összehazudott lerombolásáról és felégetéséről. Egyszerűen szólva: azért nincsenek, illetve alig vannak kulturális emlékeink a régmúlt századokból, mert nem is voltak. Ami akkor elkészült, jórészt most is megvan, nincsenek egzakt dokumentumaink elpusztult, értékes kincsekről. Ennek a ténynek van egy viszonylag egyszerű magyarázata. A világ hódító hatalmai nem érdekeltek abban, hogy a meghódított területeken található javakat elpusztítsák. Nem azért mentek oda. Gondolhatja valaki ép ésszel, hogy egy idegen országot lerohanó hadsereg vezetője és annak hátországa annál értékesebbnek tart egy földet, minél kopaszabb pusztaság? Hogy a katonáit azért küldi oda, minél érintetlenebb, szűzebb területet szerezzenek, amin majd saját maguk, a saját munkaerejükkel jól fognak tudni igazán remekül működő gazdaságot virágoztatni? Legjobb, ha nemcsak megműveletlen, ember sincs rajta, se infrastruktúra, se munkaerő, majd mi azt mind előállítjuk? A magyar történelemírás primitív, vérszomjas gazembereknek festi le a törököket, akik idejöttek, elfoglalták a dús magyar földet, és mentek volna tovább is, de mi megállítottuk őket. Tessék mondani, miért volt egyre nehezebb tovább menniük? Mert mind kevésbé tudták ellátni a hadseregüket, mind nagyobb távolságra kellett visszamenniük az ellátmány összeszedéséért. Ha volt valami a korabeli Magyarországon, ami dicséretes, pozitív tevékenységként értékelhető, amiről alig egy-két történeti munka tesz említést, azt is csak egy-két mondatban, nem is értve a lényeget, az éppen az, hogy a magyar paraszt maga égette föl a fölösleget, maga pusztított el mindent maga körül, a töröknek nem maradt semmi. De nem a török pusztított. A török ugyanis nem azért járt hadakozni, a csatamezőn hagyni rengeteg halottat, hogy aztán mihamarabb elszegényedjen. Nem azért hódított, hogy majd elmondhassa, mennyi népet hajtott rabságba, hanem mert gazdagabb akart lenni, végtelenül gazdag ura egy világbirodalomnak. (A végvárak védelmi jelentőségéről és a támadási hatótávolságuk szerepéről az ország egészében majd akkor, ha odaérünk időben.)

Tetszik ismerni a mi legnagyobb, leghatalmasabb históriánk legóriásibb géniuszának utolsó intézkedését, mielőtt meglépett az államkincstár maradékával? A parasztok égessék fel a házaikat és termésüket, aztán bujdossanak el. Na ki volt ez? Talált, azé az ajándék hangszóró, aki Kossuth Lajos nevét mondta. Kutuzov (csak hogy egy ismert és haditechnikailag elismert példát is mondjak a világtörténelemből) felégette Moszkvát, mielőtt tovább menekült volna a francia hadak elől. Nem Napóleon égette föl Moszkvát, hanem Kutuzov.

Nincs évezredes magyar kultúra. Mint ahogyan nincs ezeréves államiság sem. Körülbelül hét és félezer éves tespedés van. Ezt csak azért mondom itt, még mindennek az elején, mert innen szép nyerni. Elkezdeni valamit, ami eddig nem, vagy alig volt. Vagy abbahagyni valamit, ami viszont valóban ezer éve nem szünetelt egy pillanatra sem: a hazudozást, tódítást, az önmagunk fényezését, a fájdalmasan mély kisebbrendűségi érzésből fakadó, öncsalásba menekülő hőzöngést.