Szeptember 18,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Amikor az utolsó utcatábla is eltűnik, amin történelmi nagyság neve van

Eltűnődtem azon, mi lehet a hatása a készülő könyvemnek. Pontosabban a benne szereplő tényeknek, adatoknak, dokumentumoknak – annak a történelemszemléletnek, ami nem teljesen idegen a magyar történetírástól, de valahogy sosem jutott el odáig, hogy a megfelelő körökben, a megfelelő szélességben elterjedjen, és ezáltal kifejthesse az elvárható hatást: a szembenézést a saját múltunkkal. Az Európához való viszonyunkkal. Annak tudomásul vételét, hogy a bálványaink többnyire a magyar nép sorsának megrontói voltak, hogy tanítani őket szükséges, de még fontosabb a megfelelő módon kezelni a tetteiket.

Ahogyan a franciák mindahányan pontosan tudják, ki volt például Robespierre, Danton vagy Saint-Just, de nem állítják őket példaképül az ifjúság elé, nem csinálnak belőlük hősöket, nem neveznek el róluk sem utcát, sem intézményt, mert – még egyszer – ismerik a tevékenységüket, és ennek megfelelően képesek elhelyezni az értékrendjükben. A franciáknak nincs szükségük hősökre. Szóval. Mi van, ha bebizonyosodik, hogy a magyar történelem nagy legendái több kárt csináltak, mint amennyi hasznot hajtottak? Ha nyilvánvalóvá válik, hogy az a relatív mélypont, ahol ebben a pillanatban tartózkodunk, ezer év folyamatos csalásainak és hazugságainak a következménye. Ha minden kétség eltűnik, tiszta lapot kell nyitnunk, törölni kell táblákat, ki kell bővíteni a szoborparkot, mert még mindig sokkal több a kártékony alakokról faragott emlékmű, mint azoké, akik megérdemlik a jóemlékezetet – ha rá kell jönnünk, el kellene kezdenünk alakítani, valóságossá formálni a sorsunkat és a történelmünket, hogy ezentúl annak ne elszenvedői, hanem szorgos alkotói legyünk. Szóval akkor mi lesz? Ha ezer évig így volt, legyen így tovább is?

Még egyszer: én nem teszek semmi mást, csak leírom a tényeket és levonom a belőlük adódó, megkerülhetetlen következtetéseket. Felkínálom az esélyt az öntisztulás elindítására. Nem azt mondom, hogy soha többé nem lesznek olyan alakok Magyarországon, mint ez a mostani világ szégyene, a dudva tenyészik, a gaz kiirthatatlan. Csak azt mondom, soha többé nem kerülhet ez az ország olyan helyzetbe, amilyenben most van. A jelenleg regnáló trógerhez hasonlók soha többé nem találnak néhány tucatnál több alázatos jobbágyot, a szüntelen hadiállapot fenntartásához szítandó, fenekedő gyűlölet nem okozhat többé vértolulást, mert mindenki tudja, hogy ezzel mérgezte a népet István is, Kossuth is, a csepeli túlsúlyos birkózó fejhúshoz hasonló rémületes emlősök csak a mi “történelmi nagyságaink” által rohasztott televényen teremnek, a hőstelenített, idoltalanított, valódi hazává lett országban soha többé. Szóval? Mekkora esély van erre?

“Hogy az angol alkotmány mit mond, jelentéktelen azzal a ténnyel szemben, hogy az alkalmazását előkelő családok szűk köre uralja.”… “És ami a modern sajtót illeti: az álmodozót kielégítheti, ha a sajtó alkotmányosan „szabad”, a szakember azonban aziránt fog érdeklődni, hogy ki rendelkezik felette.” Ezeket a mondatokat pontosan száz évvel ezelőtt nyomtatták ki. Egy Oswald Spengler nevű írta, aki közel volt ahhoz, hogy zseninek tartsuk. Szóval?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.