Szeptember 19,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A parasztbácsi és a zsiráf

A minap ejtettem néhány szót a “műsorvezető”-nek nevezett izéről, amiről az anekdotabeli parasztbácsi jut eszembe – megállván a ketrec előtt az öreg nézi félrehajtott fejjel a kifutóban sétálgató zsiráfot, majd némi morfondírozás után kijelenti: ilyen állat nincs.

A múltkor felsoroltak mellé (bemondó, riporter, szerkesztő) odatehető még egy elnevezés, bár a szerkesztő is magában foglalja meg a riporter is, azért említsük meg. Tegnap megnéztem a JFK című filmet, annak az elején egy ember a televízió képernyőjén (eredeti dokumentum) bejelenti, hogy meghalt John Fitzgerald Kennedy. Nincs odaírva, ki az, de akinek valaha köze volt a tömegtájékoztatáshoz, az tudja, hogy az illetőt Walter Cronkite-nak hívták, akit meg olyan mértékig érdekelt az ő munkássága, mint engem, az azt is tudja, hogy 2009-ben halt meg, nem sokkal a 93. születésnapja előtt.

Broadcast journalist. Ez a neve a foglalkozásának angolul. Magyarul nem tudom mondani, minthogy valójában angolul sincs értelme, csak ott egy közös megegyezés folytán mindenki érti, hogy a broadcast már nemcsak a rádiót jelenti, hanem a televíziót is (a szó tükörfordítása széles szórás, a rádióadás feltalálásakor találta ki valami homályos agyú, aztán amikor jött a televízió, azt is hozzácsapták, ma már minden angol anyanyelvű tudja, hogy ez a szó nemcsak a farmerek kifejezése, amikor a vetőgépen átállítják a magok szórásának méretét). Magyarul van rádiós zsurnaliszta meg van televíziós zsurnaliszta (az újság és az író itt csak újabb képzavar), és hiába van olyan, aki mindkét intézményben dolgozik, akkor is vagy az egyik vagy a másik (Cronkite is rádiós volt előbb). Dehát nem is ez a baj. Hanem hogy akármi a neve magyarul, nincs sem rádiós, sem televíziós zsurnalisztája a magyar médiatörténelemnek, aki Walter Cronkite-tal összehasonlítható volna. Mert nincs hiteles magyar újságíró.

Különben nemcsak a rádiózás és televíziózás történetében nincs, az újságírás történetében sincs (az újság is médium, azaz a média része, mielőtt még valaki most hirtelen át akarná vágni a gordiuszi csomót). Mielőtt elkezdenek olyan nevekkel bombázni, mint például Mátrai Betegh Béla vagy Hámos György, Ember Mária, a Rádióban Balyó Mária vagy Hámori Éva, Kovalik Márta, a Televízióban (a korábbi rádiós) Kovalik Károly vagy Balogh Mária, Molnár Margit, sietek különbséget tenni a híralapon dolgozó, politikai újságíró és az összes többi között. A fentebb nevesítetteket a közvélemény nem is gondolja újságírónak, mert újságíró az, aki hírrel dolgozik, hiszen a nevében is benne van: az új dolog, azaz az újság tőle származik. (Éppen ezért én például soha nem tartottam a hírrel dolgozókat rádiósoknak, mert nem is azok, többször be is bizonyosodott, ők nem sokat törődtek és nem is sokat tudtak a rádiózásról, aminek különben műsoridőben is csak töredéke – 7%-a – a hír és a hírrel kapcsolatos bármilyen magazin vagy egyéb program. Ugyanez igaz a televízióra is.)

A lényeg az, a névvel említettek lehettek hitelesek, de hiába voltak azok, a rádió, a televízió és az újság azok által hazudott, akiket a közvélemény újságírónak tart. Hiába vannak a magyar médiatörténelemnek még élő és sokkal több már halott alakjai, akik kiváló újságírók voltak, egyikükből sem lehet soha Walter Cronkite, mert nincs olyan, akiről azt lehetett mondani, Ő (ide egy nevet tessék behelyettesíteni) azt mondta, és akkor mindenki számára nyilvánvaló, hogy ez az igazság, ez a valóság. Cronkite mondott valamit, és 250 millió amerikainak az számított, amit ő mondott, nem volt kivétel. Magyar újságíró – ugye tudják – nem a tehetség hiánya miatt nem lehet soha hiteles, hanem a médiára települő magyar politika miatt.

Bocsánat, hogy a saját példámmal jövök, dehát azt ismerem legközelebbről, én mindig tartózkodtam attól, hogy a híralapú újságírásnak akár csak a közelébe kerüljek (egyetlen egyszer foglalkoztam külpolitikával, amikor a volt főszerkesztőm befogadott a Szabad Földhöz, mert valamiből élnem kellett, mivel már mindenhonnan ki voltam tiltva és a Központi Bizottság tárgyalta a politikai megbízhatatlanságomat, akkor Eck Gyula azt találta ki, hogy olasz, német, francia és angol lapokból fordítsak a nyugati világról szóló “kis színeseket”, azaz lényegében bulvárhíreket), csináltam mindent, aminek nem volt köze az aktualitáshoz, de a politika így is mindenhol megtalált. Sűrűn jártam raportra, pedig – még egyszer – nem dolgoztam hírrel. Akkor mit tehetett volna bárki, akinek az volt a napi kenyere, akinek hazudnia kellett, mást nem tehetett? Engem csak havonta egyszer-kétszer rendeltek be a különböző szintű pártszervek, én csak nem hallgattam el olyan tényeket, adatokat, amiket kellett volna – mondjuk minden “testvér” rádióban tudták, hogy engem “úrnak” kell szólítani, minthogy nem vagyok elvtárs (nem vagyok párttag), vagy egy másik példa, a március 15-ről szóló műsoromban a teljes szövegű 12 pontot olvastattam be, nem a miskároltat (lásd: “Unió Erdéllyel”), ráadásul Darvas Ivánnal, akiről mindenki tudhatta, hogy 56-os elítélt, és így tovább. De nekem nem kellett hazudnom.

Na jó. A hitelességhez persze még sok más is hozzá tartozik, hitelesnek lenni még egy tízmilliós országban is nehéz. De politikai újságíróként lehetetlen volt. 1990-ig. Azóta más a helyzet. Ha nem bánják, azt most nem elemzem, hányféleképpen hányfelé kellett hazudni, ha valaki ebből a mesterségből akart megélni, nem igazán számít a véleményem, nem ismertem ki magam, azt az egyet tudom, hogy az alkalmazkodóképesség aranyat ért, meg hogy az nekem nem megy. 2010. óta tiszta a képlet: nincs Rádió (amelyik annak nevezi magát, az azt hiszi, a modulált hangok éterbe küldése már elég, hogy rádiónak nevezze magát) és nincs Televízió, akik az ilyen című intézményekben töltik az idejüket, azoknál nem a hitelesség a számon kérendő fogalom. Egy zsiráf alkalmazása nagyot lendítene a helyzeten

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.