Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ideje belevésni az alaptákolmányba a felségsértés fogalmát

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Végre meg leszünk védve. Ideje is volt, hogy miután szeretett kormányunk már hatékonyan megóvott minket a munkánkra, asszonyainkra, gyermekeinkre, otthonunkra, kultúránkra és vallásunkra fenekedő migránshordáktól, végre egymástól is megvédjen minket. Vagy önmagától, ami szintén teljesen indokolt.

Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány a magánélet védelméről. Bizony. Személyesen Trócsányi László igazságügyi miniszter nyújtotta be, azzal a két dolgos kezével. Mert még csak ez nem volt rendesen megvédve, de hamarosan ezt az apró csorbát is kiköszörüli a kormány és onnantól kezdve rend lesz és nyugalom, béke, szabadság és biztonság.

Az otthon nyugalma a múlt héten megszavazott hetedik alkotmánymódosításban kapott jogi védelmet. Az alaptörvény szerint a véleménynyilvánítás szabadsága és a gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások magán- és családi életének, valamint otthonának sérelmével.

Erre figyelemmel nyújtott be törvényjavaslatot a kormány a parlamentnek. Az előterjesztés kimondja: az állam tiszteletben tartja és védi az egyén magán- és családi életét, otthonát és a kapcsolattartását, a magánélet joga pedig a személyiség szabad kibontakoztatásához való jog része. A magánélet jogát csak más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, a magánélethez való jog lényeges tartalmának és az emberi méltóságnak a tiszteletben tartásával lehet korlátozni. E jog lényege, hogy az egyén akarata ellenére mások ne sérthessék meg – rögzíti az indítvány. (MTI)

Az otthon nyugalma lényegében úgy lett megvédve – ezt már gyurmázzák is bele szorgosan a gránitszilárdságúba -, hogy lényegében ezentúl csak a legelőn lehet majd tüntetni, mert ott viszonylag kevés a családi ház, magánlakás és még ennél is kevesebb kormánytag lakik arrafelé. Villamos is ritkán jár ott, tehát minden adott a nyugalmas tüntetéshez. Persze csak akkor, ha a rendezvény nem gátolja a tehenek legelési-, emésztési- és tejtermelési jogát, mert abban az esetben ott sem lehet hőbörögni.

Az előterjesztés arra is kitér, hogy a közéleti szereplő magán- és családi életét, valamint otthonát a közügyek szabad vitatásának körén kívül eső közléssel vagy magatartással szemben a közéleti szereplőnek nem minősülő személlyel azonos védelem illeti meg.

Aha. Tehát lényegében a közszereplőt a magánemberrel azonos védelem illeti majd meg. Gondolom, túl sokszor mondta ki a bíróság, hogy bizony adott illető közszereplő és mint ilyen, többet köteles eltűrni, mint egy nem közszereplő. Hamarosan indulhatnak a szép kis perek, elég lesz pókhasúnak nevezni valamelyik pókhasút. Ez azért remek, mert éppen a kormánypropagandisták jellemző módszere, hogy például politikusok magánéletében, vagy egyenesen a véletlenül sem közszereplő családtagjaik életében való gusztustalan vájkálással igyekeznek lejáratni az illető ellenzéki politikust. Nyugalom, ezután is ezt fogják csinálni, nekik ugyanis rendelkezésükre áll a perek lefolytatásához szükséges anyagi fedezet és még az sem probléma, ha elveszítik a pert. Lesz aki kifizeti és lesz miből. A nem közpénzből működő portálok egy ilyen perbe simán belerokkannak, mert ha meg is nyerik végül, az ítélethirdetésig akár több év is eltelhet, az ügyvédi költségek az egész költségvetésüket felemészthetik.

Ugyanez – mármint a közszereplőt a nem közszereplővel azonos elbírálás alá vonja a törvény – igaz lesz a közösségi oldalakra is. Tehát Rogán Cecília például bátran kiposztolhatja a Facebookra a legújabb félmillió forintért vásárolt pulcsiját, az magánügy, nem foglalkozhat azzal a média, hogy mégis mibű.

Összefoglalom: ezentúl nem lehet tüntetni, mert az zavarja a kormánytagokat és nem lehet feltenni a kérdést, hogy miből telik helikopterre, villára, amerikai luxuséletre a kormánytagoknak, vagy a kormányhoz ezer szálon kötődő ügyeseknek és az ő életük párjának, mert az már magánügy és csúnyán megütheti a bokáját az, aki foglalkozni mer ezekkel a kérdésekkel.

Valami olyasmi készülget, mint a hajléktalanság betiltása. Csak most arról van szó, hogy nem a nyilvánvaló korrupció ellen küzd a kormány, hanem az ellen, hogy ezt feszegesse a sajtó, erről beszéljen a társadalom. Ügyes. Egyébként nem értem, minek cifrázzák ennyire, miért kell úgy tenni, mintha a jogállamiság útján haladna az ország. Egyszerűbb lenne belevésni az alaptákolmányba a felségsértést, mint jogi tényállást és annak alapján bátran börtönbe lehetne vetni, aki kritizálni meri a nagyurakat. Szerintem.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.