Szeptember 23,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Lábszag

Végre rájöttem, mi Magyarország valódi államformája. Lábszag. Nincs semmi, ami ennyire jellemző lenne rájuk, amiből bárki azonosítani tudná az itt született szittyákat – vagy az eltépettből hazamenekülteket -, még csak genetikai vizsgálat sem kell, elég egy szippantás. Az ő lábszaguk nem olyan, mint bárki más lábszaga. Büszke lábszag ez, ősmagyaros, keresztényes, turulos. Középen lyukas lábszag, zászlóanyával megtoldva. Tokás, karikalábú, bajuszos, hajbeültett lábszag.

A lábszag öröklődik, generációról generációra érik, mélyül, sűrűsödik, mint a jóféle óbor. Apu még csak egy félanalfabéta taplóként kezdte, aztán az izzadt-olajos kezeslábasból átült a luxus terepjáróba. Minden nap másikba, mert egy igazi tahó azt hiszi, az olyan arisztokratikus dolog, ha az örökösen elfeküdt haját minden nap másik visszapillantóban cicmötöli. Felesége őnaccsága már nem vimmel sikálja a tűzhelyre kérgesedett olcsó étolajat, hanem művész lett hirtelen. Fest, mint a hétördög, mert meglelte az egyre kifinomultabb ízlést cizellálódó lelke rejtekén, tehetséget meg vett mellé a zura, fussa. Az utód még ennél is többre vágyik, ő már igazi főnemes. Vadászik, de nem ám a pórnéppel egy rekettyésben, az zsenánt. Elveszi a vadászterületet, nehogy a nyálcsorgató csóringerek közelről bámulhassák, ahogy kiszáll a helikopterből és elegánsan ápolatlan, divatosnak hitt borostától sötétlő ábrázatát felcipeli a műfűvel bélelt magaslesre. Mert az urak vadásznak, így hallotta valahol.

A másik lábszag-tulajdonos trottyos gatyában, kihízott, hordótestére feszülő zakóban, bazári nyakkendővel csinosított világhírét ápolgatja. Zsebben, mert az olyan sikkes. Néha az asszonyt is viszi magával, megmutatja, hogy van. Szegény éppen a piacra indult nájlonotthonkában, befőttesgumival összegurtnizott zsíros haját lágyan borzolja a szél, ahogy lelépked a repülőgép lépcsőjén. Az utódok már igényesebbek, jólfésült szektavezér, oszloplábú, kurta szoknyás divatdiktátor, neo-bundeszliga-frizurás élete párja oldalán habzsolja az örökséget. Mert az jár neki, bele született. A lábszagba. A nagyfater még susogós melegítőben tolja az arisztokráciát, a saját erőből siker két lábon járó szobra ő. A família nemesi címerén két tányér velős pacal között egy kupac szotyola látható, libafos-zöld mezőben. Büszke népség. Van mire.

Született félázsiai nemes mindahány. Vagy tán egészen az. Műveltek, szeretik a könyveket. Nem jó billegős asztalnál kanalazni a rántotthúsos zsömlét. Olykor koncertre járnak. Mága Zoltán Leslie Mandokit játszik, sír a hegedű. Az úri közönség aléltan élvezi a kultúrdömpinget. Elvégre szezonja van.

Szép hangosan, cintányéros-diszkrécióval felvásárolják az országot. A többi hülyétől rabolt pénzből, mert az úgy elegáns. Borvörös bársonyöltönyben vigyorognak a kamerába, ötszáz döglött fácán gyűrűjében. Mert annyija van, amennyit ér. A lábszag terjed.

Vigyorogva lövöldözi az állatokat helikopterről, vagy száguld a túlvégre, mert nősül a kuzin – az urak így mondják -, le ne késse a kakashere pörköltöt, meg a cimbalomra írt balladát. A lábszag kifejezetten kompatibilis a helikopterrel. És persze a pénzzel. Sok-sok, egyre több pénzzel.

A lábszag virulens. De ezzel ő nem elégszik meg, mert a művelt lábszag tudja, hogy patogénnek is kell lennie, ha sikeres akar lenni ebben a szép új világban. Neki már nincs jobbágya, csak rosszabb közmunkása. Az új, de generáció örökölte az ősöktől a szívószerveket és kifejlesztett sajátot is. A másoderesztésnek már nem elég a szotyi zsebből, az alacsonyabban álló nyakába köpve, az már nem buli. Ő már színarany, címeres kanállal akarja falni a rántott beluga kaviárt. Eltartott kisujjal, mert az úgy elegáns. Neki már kell a márványoroszlán a kandallópárkányra, a düftinrózsa nem elég a faragott ebédlőasztal közepére, ő már jachtot akar a kertbe ipszilonnal, delfines medencét a spájzba, milliós topogót a lúdtalpára.

A lábszag mutálódik, elveszíti a farkát, ami a petesejtig hajtotta. Befészkelődik és elkezd osztódni, egyre nagyobb, egyre dagadtabb, egyre mohóbb lesz. És egyre büdösebb. Végül országot vesz magának, hogy legyen hová lerakni a petéit. Nincs ellene oltóanyag, se gyógyszer. Egy módon lehet megszabadulni tőle. Szappan, fertőtlenítőszer, tiszta víz. Fejet kell mosni. Ki kell húzni az (asztal) lába alól a könyvet. Fellapozni. Olvasni. Tanulni. Megérteni. Agyoncsapni vele. Vagy meg kell tanulni visszatartani a levegőt. Olyan százhúsz évig.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.