Borcsa rágyújtott. A megszáradt szalámira hamuzott. Jutott a kenyérre is. Gabus vacsorája.
– Gyere már, gyere, gyere, fiam!
Matatott a kezével. Nyakon ragadta az üveget. Füstös szájába öntötte bele a lét. Csettintett, cuppantott a nyelvével, és ivott.
Lehuzigálta magáról a dzsekit.
– Kiszakadt a szemét, veszek jövőre másikat!
Újabb cigi, újabb korty. A kenyeret odébb pöckölte.
– Fújj, a hétszentségit! Ez van a melóban, ez van itthon, ez van Gabusnak. Hányinger. A kajától, a tizenkét órai robottól a városban, az egész szaros élettől, a savanyú lőrétől.
Ujjával a tévé felé mutatott.
– Tróggereeek, fogya boooorom, értiteeek? Mindig aszongyátook, jobb lesz… Hazuttok, egyfolytában! Kiglancolt aljasssokk!
Gabus leült az anyja mellé.
– Drága kisfiam! Okos vagy, szép vagy, kedves, jó fiú. Áh, a sisstergőőős istennyilába…!
Félrenyelte a maradék bort.
– Khhm, khhm…, megdöglök. Gabuskám megnyerte az énekversenyt, szép oklevelet kapott. Kiégettem a kurva cigivel.
– Nem baj, anya, így is látni, így is az enyém, majd a papi megreparálja. A papi mindent megreparál: lyukas cipőt, szétszakadt cipzárat, táskát, ágylábat meg a füle hagyott macit is.
– Meg. Megreparál, kisfiam!
Előrebukott a feje. Nyúlt a borért. Csillogott az üveg. Látta benne az ifjú Borcsát: vihogós, szép lányka, a társaság középpontja. Állatorvosnak készült. Az apja nem örült neki: – Itthon a helyed, te lány, nem való neked az úri világ! Akkor nyáron jött a Tibi. Belehabarodtak egymásba. Tibi kényeztette. Terhes lett. Odalett a fővárosi álom. Gabus gyönyörű baba volt. Egy napon elment a Tibi, levél jött: „Szeretlek benneteket, csak korán jöttetek nekem, én még élni akarok…“
Lelépett. Néha küld pénzt, néha megy Gabushoz.
Borcsa levetkőzött. Elesett. Fölborult a kisasztal.
– Élni akar? Ő élni akar. Menj te is a jóbüdös… – belerúgott az asztalba.
Föltekerte a magnót. Belehasított az estébe az Olasz capriccio. A kedvence.
– Üvöltsd az életem, hallja mindenki!
Gabus pizsamában állt a szobaajtóban.
– Anyukám! Gyere aludni. Majd holnap… Majd holnap megint megyünk a doktor bácsihoz. Tudod, aki meggyógyít. Gyere. Szeretlek.
Borcsa rámeredt. Belevágta az üveget az Olasz capriccióba. Az ágyban átölelték egymást.
Sírtak.
Tóth Ilona
Ha tetszett a cikk, de olvasnál még többet, ha a politikán kívüli világ is érdekel, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor szeretettel várunk a Szalonnázón. Naponta megjelenő magazinunkban megtalálod szerzőink egyéb írásait is, de olvashatsz zenéről, tudományról és még számtalan témáról a folyamatosan bővülő Szalonnázón.
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.