Szeptember 23,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mondanám, hogy nagy kár önért, Ákos úr, de sajnos nem így gondolom

Nem sűrűn szoktam olyan nyilatkozatokat értelmezni, értékelni, vagy éppen kritizálni (ja nem, ilyet sose tennék), amelyeket nem olvastam teljes terjedelmükben. Most kivételt teszek, ugyanis az történt, hogy a magyar zeneipar és a kormányzati seggnyalás kultikus találkozásából megint nagy dolgok születtek. Tudniillik előkerült a bölcs hallgatás – füleimet simogató – jótékony csendjéből, vagyis a nemzeti sufniból az ötvenedik születésnapját éppen-pont-véletlenül a választás napján teltházas koncerttel ünneplő dalcsináló és szaporodásügyi kérdésekben is járatos Ákos úr. Ez pedig annak köszönhető, hogy a Figyelőnél egy kis időre felfüggesztették a szorgos listázást és odatettek egy mikrofonállványt a művész úr elé, hogy meséljen.

Ő pedig mesélt. Tényleg szívesen olvastam volna teljes terjedelmében a vaskos interjút, de sajnos a vallásom az erkölcsi zsinórmértékem, meg az anyagi helyzetem is tiltja és akadályozza, hogy anyagilag támogassam a Rákosi-rendszer legsötétebb mélységeit naponta felidéző, közpénzből kitartott orgánumot. Ameddig fejvesztés terhe mellett nem lesz kötelező előfizetni rá, ez így is marad, ezért kizárólag arra szorítkozom, amit Schmidt Mária lapja elérhetővé tett, illetve ami szó szerint fellelhető a nemzet legbölcsebb zenészének igehirdetéséből. Tény, hogy azt nem ő mondta, hogy a határ olyan, mint a tojás héja, ha nincsen héja a tojásnak, akkor azt a tojást megsütik és megeszik, cserébe mondott ennél nagyságrendekkel finomabbakat is.

Nem volt nehéz. A kormány végbelében tenyésző orgánum a változatosság kedvéért (a magánéleti lírája mellett) a migránsválságról és Európa kereszténységéről, no meg a balliberális sajtóval kapcsolatos viszonyáról kérdezte Kövér László támaszát az anyaságban. A kivándorlás, a mélyszegénység, az ország társadalmi-mentális-egészségügyi állapota nem volt téma, ellenben a kormány egyetlen megélhetési mantrája igen. Kovács Ákos pedig már megint elemében lehetett és szárnyalhatott (ITT, ITT és ITT tájékozódtam az állításairól):

Ha nem kérdeznek a politikáról a nyilvánosság előtt, nekem sincs hiányérzetem, az biztos. De ha megkérdeznek, nem tojok be, nem adok elkent, homályos válaszokat, és főleg nem a szokásos liberális mantrákat kérődzöm fel. 

A kérdésre, vajon miért nem szereti a ballib sajtó, Ákos kifejtette: ezzel nem sokat érdemes foglalkozni. „Ez a törzsi mentalitás tőlem távol áll. Még nagyon keveset tudtam magamról, amikor a sajtójuk már nyomta a szokásos frázisokat, túl komolyan veszi magát, humortalan, a szövegei meg nem jelentenek semmit, satöbbi, satöbbi. Közben a közönség másképp döntött, humort is, értelmet is látott bennem meg a mondandómban. A balközegnek az a baja velem, hogy túl autonóm vagyok és sokat figyelnek rám”.

Azt is mondta, hogy a független, haladó sajtó” évek óta közli a pénzeredményeit, mintha ez legalábbis közügy lenne. Szerinte ha pozitív mérleggel zár, akkor NER-lovagnak bélyegzik, ha meg veszteségesen, mint tavaly, akkor trükközést sejtenek.

A deszakralizált Európát megszálló, szakrális társadalomból érkező migráns áradattal kapcsán Ákos kiemelte: „Milyen szakralitás az, amely 9 éves kislányokat feleségül ad? Milyen szentség az, amely ellenségszeretet helyett mészárlásra buzdít? Az ilyen és hasonló motívumok nyomán támadhat az az érzésünk, hogy Allah nem lehet azonos azzal, akit mi Istennek hívunk. Inkább olyasvalaki, aki Isten versenytársa szeretne lenni.” 

Tény, hogy nekem sincs (nem volt, nem lesz) hiányérzetem, amiért nem olvashatok hetente legalább egy eligazító interjút Kovács Ákossal. De ha már feltétlenül magáévá tette a fényességes állampárt faék egyszerűségű, bornírt kurzusának leghangzatosabb csatakiáltásait, megnyugtatásul közölném: törzsi mentalitással rendelkező, kérődző balliberális mivoltom ellenére (nem tartom magam annak, de ha már ez bélyeg jár nekem) én például sok minden más mellett Ákos dalokon nőttem fel.

Ez valóban ízlések és pofonok kérdése (szemben mondjuk a demokratikus szabadságjogok leokádásával és kiröhögésével, vagy mondjuk szabad magyar állampolgárok névvel, arccal ellátott listázásával, amiről sajnos nem futtatott eszmét a művész úr, pedig érdekelne), viszont bármilyen primitív ösztönlénynek is tart a nagy ember, én soha nem tartoztam a munkásságát öncélúan fikázók kórusához és soha eszembe nem jutott volna (pláne utólag) megvetni a művészetét azért, mert a közélet dolgairól mást gondolok, mint ő. Bár az is igaz, valahol szar érzés látni, és éppen a fentiek okán az, hogy emberünk hogyan vált pontosan azzá, ami ellen a Bonanza hőskorában lázadt, hogy miként vált ugyanazzá a modoros, beképzelt, érinthetetlen alakká, akikhez hasonlókat szebb napjaiban joggal bírált.

Igen, szar érzés látni, hogy az aktuális lázból szűnni nem akaró, egybites migránsláz lett, hogy a művész úr véresen komolyan gondolja azt, amit bármely közönséges propagandamunkás: hogy a hatalom fokhagyma- és lábszagú mantráinak felbüfögése egyet jelent a lázadással, a nem seggnyaló, más véleményen lévő embertárs (akár újságíró, akár nem) pedig törzsi mentalitású senki, akire még szavakat is kár pazarolni.

Kérődző, primitív, szóra sem érdemes senkiként nem sértődöm meg ezen a magas lóról lefele köpködő ballibezésen és általánosan ócska minősítgetésen, de azért megállapítom: súlyos önértékelési zavarokra utal az, hogy egy sztárceleb, akinek a koncertjeire minden bizonnyal ballib senkiháziak is tömött sorokban vesznek jegyet, véleményformáló megmondóemberként ilyen módon rúgja le a veséjét (szimbolikusan!) mindenkinek, aki a fennálló rezsim szája ízét és hatalmi céljait szolgáló ócska kategóriák tekintetében a másik, a sötét, kretén oldalon áll.

Nem ez az egyedüli baj. Például soha nem értettem, hogy egy bármilyen területen tehetséges, eredményes, befutott ember miért érez késztetést magában arra, hogy egyszerre mindenhez is elkezdjen érteni. Nekem soha nem jutott eszembe énekelni, dalokat és verseket írni csak azért, mert valaki egyszer azt mondta nekem, hogy kurva jól csinálom. Nem, nem csinálom jól, és nem kifejezetten hoz lázba a gondolat, hogy hülyét csináljak magamból.

Kovács Vallásfilozófus-Politikaielemző Ákos úr márpedig egy jó ideje mindenhez ért, amihez az a kormány is, amelynek – lelke rajta – letagadhatatlanul tolja a szekerét. Engem nem zavar, sőt, arra is magasról teszek, hogy Ákos úr üzleti vállalkozásai hasítanak, vagy éppen dögledeznek. Az viszont kurvára zavar, hogy valaki nem ért valamihez/felületesen ért valamihez, de felcsimpaszkodik valami nem létező szakmai-erkölcsi piedesztálra és onnan osztja az észt. Mintha ebben a tetves országban a kereszténységen és a migránsokon kívül semmi más nem lenne fontos.

Vallási, vallástörténeti kérdésekben nálam sokkal hozzáértőbbek két perc alatt darabjaira cincálnák Ákos mester félművelt, de hatalmas meggyőződéssel hangoztatott síkbaromságait. Hogy milyen szentség az, amely ellenségszeretet helyett mészárlásra buzdít? Egy olyan országban, amit az idegengyűlöletre hergelés hátán kormányoznak a sötétségből, tájékozatlanságból a még nagyobb sötétségbe és tájékozatlanságba, ez kérdésként felmerülhet? Mi lenne, ha a degenerált, általánosító blődségeitől csak egyszer megkímélne a drága művész úr? Ha legalább halványan tisztában lenne azzal, amiről beszél, akkor nem beszélne ökörségeket.

Ha foltokban és nyomokban tisztában lenne a Korán tanításaival, ha kicsit is tisztában lenne a Biblia tanításaival, akkor pontosan tudná, hogy ahogy a halálos betegségeket nem lehet a Tízparancsolattal gyógyítani, úgy ezekben a mesekönyvekben is minden benne foglaltatik, és mindennek az ellenkezője is, ezért aztán mindenki úgy magyarázza azokat a tanításokat ahogy akarja. Más szavakkal: a kereszténységgel házaló gazdasági bűnszövetkezet is elvetemült tettei igazolása okán lett akkora keresztény, hogy a vak komondor adja a másikat. Miközben azt halássza ki a keresztény hitvallásból, ami aznap éppen alátámasztja a politikai érdekeit. Úgyhogy abba már tényleg bele sem megyek, hogy aki nem Istenben, hanem Allahban hisz (Allah=arab kifejezés Isten megnevezésére, amit – kapaszkodjon, Ákos úr! – elsősorban az iszlám használ, de az arab anyanyelvű keresztények (!) és zsidók is ezt a szót használják a bibliai Isten megjelölésére), az vetélytársa, ellensége a sötét, véres középkorban a kereszténység nevében elkövetett tömeggyilkosságokról mindig nagyvonalúan megfeledkező magyar fehér, hőskeresztény embernek.

Lesújtó ez az ocsmány hétköznapi vallásháború, amit már nem csak a kormány visz egyetlen legitim kormányprogramként, de aminek a továbbhömpölyögtetéséhez mindig akad egy megbízható NER-társ, egy nemzeti sztárceleb, aki hibátlanul visszamondja azt. Mondanám, hogy nagy kár önért, Ákos úr, de sajnos nem így gondolom.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.