NEHAZUGGY

Megette a fene azt az országot, ahol az ilyesmit magyarázni kell

Benedikty Béla | 2018. Június 22, Péntek | 12:01

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,462,800 forint, még hiányzik 537,200 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A véleményszabadság kinyilvánítójának szeretettel:

Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának igazgatója szerint a kutatóhálózat munkatársai idejük egy részében a kormányzat által megjelölt témákon dolgozhatnának. Rudas Tamás arra nem lát lehetőséget, hogy a kormány a tudományos szabadságot korlátozó terveitől teljesen elálljon, szerinte ez lehetne a kompromisszum. A kutatóközpontban többen felháborodtak, úgy látják, Rudas javaslata a vezetői alkalmatlanság jele, a kutatási szabadság önkéntes feláldozása.

Na? Tetszik? Erről mi a szabad véleménye?

Leírtam – gondolom, elég világosan – az Akadémia tagjainak viselkedésével kapcsolatos véleményemet. A Kolozsvári Szalonnán megjelent ez az írás, a hozzászólásokból következtettem arra, hogy érthető volt. Valaki viszont egy büdös szót sem értett belőle, ő a véleményszabadságra hivatkozva találta felháborítónak azt, ami az én véleményem. Ez eddig rendben van, ez szinte természetes. Ez az alapállás az 1990-ben keletkezett rendszer második legkártékonyabb pártjának, az SZDSZ nevűnek a förtelmes tevékenységéből ered – bizonyos szempontból az illető társaság nem is a második, mert ezt a mostani bagázst is jórészt a belőlük áradó ostoba liberalizmus szabadította ránk. Négy évvel ezelőtt erről már mondtam egyet mást, abból ideteszek néhány sort.

… a bölcs liberalizmustól, a kioktató megengedéstől rosszul leszek. Amikor a szabadelvű felhívja a figyelmet az általa amúgy nem kedvelt ellenfelet megillető szabadságjogokra. Amikor az égre írja a Voltaire-nek tulajdonított mondatot, és onnan olvassa a kioktatandó fejére, mert annyira tetszik neki, mégis csak egy zseniális ember mondta: »Helytelenítem, amit mond, de halálomig fogom védelmezni az ön jogát, hogy véleményét kimondja.« Van egy rossz hírem, Voltaire ezt nem mondta. Mondhatta volna, a humora, a szarkazmusa bőven elbírna egy ilyen nyilvánvalóan bombasztikusnak szánt mondatot, hogy felbillentse a kor páncélinges szentenciákat harsogó írástudóit, de nincs nyoma annak, hogy ezt ő mondta volna. Ha pedig nem Voltaire mondta, máris elvész a szarkazmus lehetősége, és abban a pillanatban ez a mondat egyszerűen egy fellengzős magamutogató szenzációéhségéről szól, hogy ugyanis milyen nagyszerű ember az, aki ilyeneket kitalál…

Az igazán nagy baj az, hogy az Akadémia gyáva és bornírt viselkedésének szavakba öntött megjelenítése nem véleménykérdés. Azaz nem az számít, mi az én véleményem erről és mi a véleménye valaki másnak, ami eltér az enyémtől, sőt annak homlokegyenest az ellenkezője, hanem az, hogy ez a viselkedés (bármelyikünk „véleményétől” függetlenül) emberi normákat sért. A faj fennmaradásának szabályait szegi meg. Próbáltam megértetni, ez nem egy bulvár által meghirdetett játék, amiben vagy van kedvünk részt venni vagy nincs. Ez a létért való küzdelem törvénye, hogy ugyanis a kártékony élősködőt meg kell akadályozni a kevéssé ellenálló emberi szervezetek elsorvasztásában – kinek hogyan tetszik, biológiailag és intézményileg is valós.

Ez nem egy lehetőség, amivel a szorgalmasan dolgozó kutatók vagy élnek, vagy nem, ez kötelesség, a természetnek az erősebbre kiadott parancsa, ha meg akarja óvni a fejlődés, az élet esélyét. Az a hozzászóló, aki az ő szent véleményszabadságára hivatkozik (méghozzá következetesen, mondhatnám, megátalkodottan), azt állítja, hogy jogunk van kiállni a hímoroszlán mellett, midőn az sorra gyilkolja a saját ivadékait, és el kell ítélnünk a nőstényt, amiért védeni merészeli a kölykeit. Ez nem véleménykérdés. Megette a fene azt az országot, ahol az ilyesmit magyarázni kell, nagyrészt azt is hatástalanul.

Még egyszer: tőlem az akadémikus hölgyek és urak egyenként úgy süllyednek bele a saját jellemtelenségük mocsarába, ahogyan akarnak, de a testületnek kötelezettségei vannak. Kis részben saját maguk miatt (azzal már mintha elkéstek volna, lásd a cikk elejét), de sokkal nagyobb részben ennek a népnek, a nemlétező polgárságnak tartoznak azzal, hogy minden létező eszközzel ellenállnak a csúti briganti hordájának.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!