Szeptember 20,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Az emberségünk mértéke

Annyi mocsok, annyi álszentség, annyi sehova nem vezető vak gyűlölet… Annyi melldöngető, de tartalmilag teljesen üres/kiüresített, ócska kereszténykedéssel sújtott, nyomasztó, fojtogató, örökkévalóságnak tűnő pillanatot okoz egy egész országnak és egy egész nemzetnek az, hogy Orbán Viktor és a Fidesz kitalálta, most ez a kereszténydemokrata köpönyeg lesz a megfelelő a hatalom megtartására, hogy bármilyen szükségszerű undor is alakult ki bennem a pártállam szekerét toló, stadionokkal, fegyverrel, közpénzzel, paripával politikailag megvásárolt egyházi emberek iránt, van itt valami, amit mégis szeretnék megmutatni. Azoknak, akik esetleg lemaradtak róla. És persze az utókor számára is.

Most kivételesen nem az lesz, hogy a hazaáruló, hitetlen, istentelen, elfajzott liberális senki osztja az észt. Ha már a keresztény kultúra állami szinten kötelezővé teendő védeleme és a hajléktalanság alaptörvényi betiltása amúgy is terítéken van, figyeljünk a napi kormányzati hergelés puskaporának zajában egy olyan emberre, akinek hivatása okán néhány nagyságrenddel több köze van a hithez, valláshoz, kereszténységhez, mint bárkinek, aki a politikai hatalom erejével kényszeríti rá az egetverő, lélekpusztító baromságait egy egész országra.

Szerintem attól függetlenül, hogy valaki hisz, vagy nem hisz, hogy hívő és keresztény, vagy meg nem keresztelt ateista, mindenki számára fontos és megfontolandó gondolatok következnek. Emberi gondolatok a szellemi-lelki-erkölcsi hanyatlás régi vágású kereszténydemokráciától bűzlő fertőjében.

Kálmán Olga (Egyenesen): Mi hisszük, hogy minden menekült megérdemli a biztonságos életet, mi hiszünk az országban, az egységben, a morális fellendülésben és hasonló ilyeneket mondtak egy évvel ezelőtt, Beer Miklós és Fabiny Tamás. (Ma, június 20-án van a menekültek világnapja – szerk.) Ma mit üzenne?

Beer Miklós: Hát ma is tulajdonképpen ugyanezt üzenném. Szívem szerint. És a reményem szerint. Mindig reménykedem abban – biztos, hogy nagyon naiv vagyok -, hogy talán ki tudunk kászálódni ezekből az előítéletekből, görcsökből, félelmekből. És hát én hívő emberként mindig egy kicsit a Jóisten oldaláról próbálom nézni a világot. Valahogy úgy képzelem el, hogy az Úristen minden gyermekét egyformán szereti, ebben biztos vagyok. És egy kicsit szomorúan nézi, hogy mi ennyire nem értjük egymást, és ennyire rabjai vagyunk az érdekeinknek, az előítéleteinknek.

Kálmán Olga: A nincstelenek, az elesettek, a menekültek, a szörnyűségeket átélők és a szörnyűségek elől elmenekülők bántása az kinek az érdeke?

Beer Miklós: (…) talán az érzéketlenség, vagy a pillanatnyi egyéni érdeknek a rabsága, az tesz bennünket ilyen furcsa lényekké.

Kálmán Olga: Ez a kérdés a politika játékszere lett Magyarországon, ezt ön is tudja, én is tudom. És ebből iszonyú nehezen tudunk kikeveredni. Ha most a politikát félretesszük és nem azt nézzük, hogy ez kinek az érdeke volt, hanem azt nézzük, hogy ez mit okozott a magyar társadalomban, hogy milyen gyűlölködéseket, milyen megvetéseket, és azt a keresztényi alapvetést, hogy tapostuk lábbal a sárba, hogy az elesetteken, a szegényeken hát kinek kötelessége segíteni, hát kinek másnak, egy másik embernek… Tehát ezzel van a legnagyobb baj.

Beer Miklós: Hát igen. Ezt már sokszor elmondtam és sokszor hangoztattam.

Kálmán Olga: És sokszor kapott is érte.

Beer Miklós: Igen. Senki nem választja meg, hogy hol szülessen, a Földnek melyik részén, milyen körülmények között. És ezt olyan jó lenne mindig tudatosítani egy kicsit magunkban, hogy mi ne mondjuk azt, hogy mi közöm ahhoz a másik emberhez, aki Afrikában éhezik. Mi közöm ahhoz a közel-keleti emberhez, akit elüldöztek, a házát lebombázták. Persze tudom, és ezt is mindig elő szoktam hozni, hogy ezt a helyzetet kezelni kell, ezt nem lehet politikai szólamokkal megoldani. És rövidtávú megoldásokkal nem fogjuk tudni ezt a világhelyzetet kezelni. Tehát én bízom benne, hogy lassan-lassan minden felelős ember – és ezért imádkozom is – eljusson oda, hogy túl tudja tenni magát a pillanatnyi érdekein.

Kálmán Olga: Szokott azért imádkozni, hogy például a magyar kormány túljusson azon, hogy a pillanatnyi politikai érdeke által diktálva az elesettek, vagy a menekültek ellen hangolja Magyarországot?

Beer Miklós: Imádkozom. Pál apostol több levelében is erre buzdítja a kortársait kétezer évvel ezelőtt. Hogy imádkozzatok az elöljáróitokért. Az Úristen adjon nekik bölcsességet, együttérző szeretetet, türelmet, jóságot. Tudom, hogy ez nagyon nehéz. Egy politikai közegben az ember nem tudom, hogy tud függetleníteni azoktól a politikai elvárásoktól – engem borzasztóan zavar ez a fogalom – politikai korrektségtől, vagy pártfegyelemtől. Én naiv vagyok, de én merek hinni abban, hogy lassan-lassan a lelkiismeret erősebb lesz, mint a diktátum.

Kálmán Olga: Beszélhetünk egy sokkal közelebbi dátumhoz kötve is az elesettekről, ez a hetedik alaptörvény-módosítása a kormánynak, amibe belekerül a közterületen életvitelszerűen tartózkodásnak a tiltása. Tehát a hajléktalan nem tartózkodhat a közterületen. Márpedig a hajléktalannak az ismérve az, hogy közterületen tartózkodik, mert nincs hajléka, ezért hajléktalan. Tehát ha ő ott nem tartózkodhat, akkor nem tudom, hogy hol fog tartózkodni. Mit lehet ezzel kezdeni az egészen hétköznapi életünkben?

Beer Miklós: Nagyon örültem Székely János püspök úr nyílt levelének. (ITT lehet és feltétlenül érdemes elolvasni – szerk.) Szívemből beszélt és tényleg egy nagyon összetett probléma. Ez mindnyájunknak fáj. Olyan gyönyörű ez a mi fővárosunk, olyan gyönyörű ez a kis országunk, és olyan fájó dolog látni ezeket az elesett embereket. Persze azt is szoktam mondani, hogy azért időnként nem baj, ha az aluljáróban, vagy a járdán szembesülünk velük. Mert talán egy kicsit a lelkiismeretünket megérinti, hogy valamilyen módon mindnyájan felelősek vagyunk. Örültem, hogy Székely püspök úr példákat hozott ebbe a nyílt levelébe. Én is ismerek nagyon sok hasonló sorsú embert. Hogy jutottak el idáig? Tehát az kevés, hogy egy törvény megtiltja, hogy ők ott legyenek. De hogy tudjuk őket fölemelni? És hát ezt gondolom, hogy ez a mi keresztény felelősségünk, meg gondolkodásunk lényege. Hogy keressük a tényleges megoldást. Hogy odamegyünk melléjük, meghallgatjuk, próbáljuk nem csak a lakáskörülményeiket, hanem az emberi kapcsolataikat is egy kicsit rendezni, segíteni. Hát úgy játszom a gondolattal, hogy minden hajléktalanhoz oda kéne menni valakinek, elköteleződni, hogy legyen az ő testvére, aki vigyáz rá, aki megérti, aki meghallgatja. Ez a hajléktalan Jézus-szobor Magyarországon is több helyen ott van, legutóbb, amikor Rómában voltam, láttam ugyanezt a szobrot. A padon fekvő hajléktalant. És ott van a lába, kilóg a lepel alól és ott vannak a szögek helyei. Ez olyan egyértelmű ez az üzenet. Hogy Jézus Krisztusra mi így tekintünk, aki osztozik minden emberi sorsban. És ezen keresztül kellene keresnünk a megoldást, hogy tényleg Jézus arcát keressük bennük, de mi is próbáljunk jézusi módon viselkedni.

Kálmán Olga: Ez a mi… itt most gondolom, nem csak az egyházra értendő és nem csak a hívő emberekre.

Beer Miklós: Ez mindnyájunkra vonatkozik. Ez az emberségünk mértéke, vagy ára, ha szabad így mondani.

Kálmán Olga: Akkor most hogy rakjuk össze a képet, hogy Magyarországon a magyar kormány, amely ráadásul hagyományosan kereszténynek vallja magát, ezt az alaptörvénybe beleveszi? Ez semmiképpen nem összeegyeztethető azzal, amit ön mondott az imént, merthogy ez nem a segítségről szól. Már eleve a szankcionálás, a törvény erejével való megbüntetés, az eddig is élt. De mostantól kezdve egyszerűen alkotmányellenesek azok a honfitársaink, akik ilyen helyzetbe kerültek.

Beer Miklós: Azt hiszem, hogy itt nem állhatunk meg. Tehát egy paragrafust megfogalmazni könnyű dolog. De hogy folytatása legyen, és tényleg a feltételeket biztosítsuk, ez az egész társadalmunknak a dolga, felelőssége. Én remélem azt – megint naiv módon -, hogy ez egy nagy társadalmi konszenzushoz vezet, őszinte párbeszédhez. Megint játszom a gondolattal, hogy a futballmeccsek után azért erről is lehetne még egy kicsit beszélgetni, együtt maradni, hogy ki-ki kit ismer a baráti körében, a rokonsága körében, és ő mit tud tenni személyesen értük. Ilyenekben gondolkozom.

Kálmán Olga: (…) leülünk és közösen megvitatjuk, hát hogyne, én is ezt szeretném. Dehát nem ez van, sajnos. (…) És ha már alkotmánymódosítás: ez az én fejemben semmiképpen nem fér össze, hogy egyrészt megtiltom a nincstelennek, hogy nincstelen legyen (…), másrészt pedig az állam összes szervét és intézményét arra kötelezem, hogy a keresztény kultúrát védelmezze. Ez mit jelent az ön értelmezése szerint?

Beer Miklós: Ezt Jézustól mi jól megtanultuk, hogy nem lehet parancsra szeretni. Nem lehet parancsra önzetlenné válni. Ezt mindig az Úristen fölkínálja. Engem is egy kicsit zavar ez a megfogalmazás: a keresztény kultúra védelme… biztos hogy nagy érték. Mikor ezt meghallottam, rögtön az jutott eszembe, hogy az Európai Unió alapalkotmányából sajnos kimaradt ez az utalás, hogy Európa kultúrájának a zsidó-keresztény gyökereit azért nem kellene szégyellni. Biztosan a kormánynak lehetett egy ilyen szándéka, hogy ezt a mulasztást most valahogy megpróbálják bepótolni. De megint csak azt mondom, hogy ez nem elég. (…) Ez megint mindnyájunkra vonatkozik. Hogy önmagunkba nézzünk egy kicsit. Hogy mi mit értünk kereszténység alatt? És hát nyilván egy politikusnak a szájából ez mást jelent, mint egy hitét gyakorló ember szájából, mondjuk egy pap, vagy püspök szájából. De olyan jó lenne, ha közelítenének ezek a fogalmak, vagy gondolatok egymáshoz. Büszkék vagyunk arra, hogy itt vannak a szép templomaink, műemlékeink, képzőművészeti, zenei alkotásaink. Nade ez lelkület nélkül semmit se jelent.

Kálmán Olga: Mi az, hogy az állami intézmény védi a keresztény kultúrát? Mit véd azon belül? A hitet védi, az épületet védi, az erkölcsöt védi, vagy mit?

Beer Miklós: A hitet nem védheti, mert a hit annyira személyes dolog. Az az Úristen titka, hogy kinek adja meg a hitben való látás ajándékát. Ezt megint csak nem lehet megparancsolni. A kulturális értékeket védjük, ez természetes.

Kálmán Olga: Az más. Akkor mondjuk a keresztény örökséget védelmezzük. 

Beer Miklós: Bántja a fülemet, amikor ez ki van hangsúlyozva. A közelmúltban volt egy hasonló történet Magyarországon, hogy kötelezően kitették a kereszteket. Sokan meglepődtek, hogy mi, papok ennek miért nem örülünk. Hát ne ki tegyük a keresztet, belül legyen a lelkünkben a jézusi lelkület. Ne külsőségekkel tüntessünk és pláne ne irritáljunk másokat. Azt hiszem, hogy nagyon nagy a felelősségünk, hogy a mi keresztény kultúránkkal ne sértsük a más vallások képviselőit. Megint ábrándozom: úgy szeretném, ha eljutnánk odáig, hogy mi vigyázunk arra, hogy meg ne sértsük a másikat. (…) Olyan jó lenne, ha megelőznénk egymást a kölcsönös figyelemben, türelemben, szeretetben.

Aki nem hiszi, járjon utána. Soha nem voltam hívő, és ez már így is marad. De ha a keresztény kultúra és értékrend valóban létezik, akkor az csak valami ilyesmi lehet, amit Beer Miklós képvisel. Ez lenne/lehetne az emberségünk mértéke. Nem először hajtunk fejet előtte. Azóta csak aktuálisabb és érvényesebb lett minden, amiről beszél.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.