Április 27,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Bűvös sál

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,544,300 forint, még hiányzik 455,700 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az egyik mogyorószín és dióbarna, a másik kockái téglapirosak. Itt vannak az ebédlőben, a szék háttámláján. Már egy hónapja itt vannak.

Azon a napon vihar készülődött. Feltámadt a szél, szúrós esőt sodort. Ünnep volt, az üzletek zárva, az arab negyed messze. Egy kis marokkói boltot találtunk nyitva. Tavasz volt, majdnem nyár, az árukészlet ennek megfelelő. Pléd kellett volna, de az nem volt az üzletben, asztalterítőt, hímzett faliképet mégsem boríthatunk a fejünkre. A kendőbe burkolt eladóhölgy ezt ásta elő, amikor sikerült elmagyaráznunk, mit szeretnénk. Két széles sálat, stólát, vállkendőt, nem tudom a szakszerű elnevezést. Valamilyen puha szőrből készült szövött dolog. Meleg, olcsó, a célnak pont megfelelt.

El is feledkeztem róluk. Amikor hazaértünk és előkerültek a bőröndből, akkor valamiért nem a szekrénybe tettem, hanem a szék háttámlájára. Ahol most is vannak. Másnap, harmadnap, napokig éreztem Granada illatát. Biztosan az orromban maradt, lerakódott a tüdőmben, de inkább az agyamban, a lelkemben. Ezt gondoltam. A sáfrány, a kardamom, a füstölt paprika, a fahéj, bors, ezerféle ismert és ismeretlen fűszer és tea illata. A virágzó citromfák, a teázókból kicsorgó vízipipafüst, a sülő ételek, a mindenhol ott lógó hatalmas sonkák, a csak reggel kapható friss churros, a fákon kelő napként függő narancs, az olajfák és a füstölők illata. Granada illata.

Reggelenként, amikor kijöttem a nappaliba, elég volt behunyni a szememet és máris ott sétáltam a szűk kis utcákon, a gránátalma szimbólum ott volt a talpam alatt, a villanyoszlopok fém ajtaján, a türkizkékkel díszített kerámia utcanév táblákon én pedig bódultan álltam meg a pici bolt nyitott ajtajában, ahol kis és nagy zsákokban fűszerek várták a vásárlókat. Rengeteg, rengeteg fűszer.

Behunytam a szememet és ott voltam a Bar los Diamentesben, vadidegenekkel együtt ültem a hosszú asztalnál, a kényelmetlen padon és a séfek a szemem előtt készítették az ételeket, a pincérek rohangáltak és ordítva kérdezték, ki kérte a polipot, érzem az édeskés bundában illatozó friss halak illatát, a gyufaszálnyira aprított sült cukkinit, amire melaszt szokás csorgatni. Ott ültem az eldugott kis tapas-bárban, ahová turista nem téved be, egy apró hentesbolt, ahol vásárolhatsz, de ha tudod, hogy mit keresel és elmész a pult mellett, a hátsó teremben ott vannak az asztalok és hozzák hatalmas fa vágódeszkán a sonkákat, szalámikat, sajtokat, friss kenyeret és persze a bort és a mosdó olyan vicces, mert pici és ha kinyitod az ajtót egyszerre kell meggörnyedni és a lábad elé figyelni, mert fejmagasan gerenda, de előtted mindjárt lépcső. Úgy hívják a helyet, hogy a pult mögött.

Behunyom a szemem és az illat elrepít Izabella királyné koporsójához és a Katedrálisba és már nem emlékszem, hol volt az a festmény, amelyen Mária nem a gyermek Jézust szoptatja, hanem tejet spriccel a melléből egy távolabb álló pasas fejére. Emlékszem, mosolyogtunk, mókás volt. És hirtelen ott vagyok az arabok hegyén, a téren, ahol Jack Sparrow árulta egy földre terített abroszon a maga készítette ékszereket. Csontnyelű hajtűt vettünk tőle és hallgattuk a kőpárkányra telepedett cigányokat, ahogy önfeledten pengetik a gitárt.

A sálak illata elém varázsolja a város körüli földeket, a spárgaültetvények hosszan elnyúló bakhátait, a zöld kis lándzsákat, amelyek áttörték a talajt. Az olajfákat, a mindenhol ott lévő olajfákat, aztán a múzeumot, ahol majdnem mindent meg lehetett tapogatni, robotokkal játszhattunk és a Yamaha zongorát, amely ott állt, csak úgy és bárki leülhetett és játszhatott rajta és ott sétálok a nyüzsgő arab negyedben éjfél után, de még minden boltocska és teázó és étterem nyitva van, százféle nyelven beszélnek és százféle ruhában, százféle bőrszínű ember sétál körülöttem, de eszembe sem jut, hogy félnem kellene.

Ahogy múlnak a napok, a hetek, a sálak illata lassan elillan. Már bele kell temetnem az arcomat, hogy ismét a téren lehessek, ahol a vízhordó szobra mellett két fiatal férfi ül kézenfogva és senkit nem zavar a látvány, az utcán tüntetők jönnek, előttük dobosok és a lüktető zene végigdübörög az utcákon és elmondja, hogy a szexuális erőszak nem bocsánatos bűn. Ha nagyon figyelek, még érzem a narancsfagyi illatát, amit csak az olasztól lehet venni, szerintem ehetetlenül édes, de az andalúzok imádják és látom a családokat, ahogy délutánonként együtt mennek sétálni, ahogy leülnek az éttermek teraszaira, mellettem egy férfi falatonként adogatja egy tolószékes bácsi szájába az ételt, valaki korty borral itatja, másvalaki megtörli a bácsi száját, de nem úgy, mint amikor teher, hanem úgy mint amikor családtag, nem kevesebb, nem rosszabb. Csak más.

Lassan elfogy a sálakból Granada illata. Még néhány molekuláját elcsípem, még látom a türkizkéket és ragyogó narancssárgát, még hallom a sokféle nyelv dallamát, még ott kószálok a cigányok szent hegyének kanyargós utcáin, ahol az út szélén hatalmas kaktuszok érlelik a gyümölcseiket és ahol minden teliholdkor flamencót táncolnak, még látom az idős asszonyt fodros flamencában, a hajában virággal, az arab fűszerkereskedőt, a marokkói éttermest, a kínai boltost, a néger utcai árust. Itt, a nappaliban, talán még a kertben érzem. A kerítésen belül, a magam világában érzem.

Tudom, hogy meg kell őriznem annak az illatnak a maradékát. Tudom, hogy nem fogom kivinni a kapun soha, mert nem akarom, hogy magába szívja azt a szagot, amit nem akarok behozni az otthonomba. Vigyázok rá és néha beletemetem az arcomat, hogy érezzem, hogy ne felejtsem el: létezik az a világ. Úgy is lehet élni. Majd akkor viszem ki, ha akár a fejemre is teríthetem, az sem zavar senkit. Akkor talán ismét feltöltődhet illatokkal, élettel. Szabadsággal.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.