November 18,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Csak jó nagy huzat marad az öregember helyén

Az öregember egy fatákolmányon ült. A huzatban. Az öléből lágy zene szólt. Valamilyen kivénhedt rádióból. Három nejlon táska volt mellette a díszlet. Nagy ballonkabátba rejtette el a testét. Rágcsált. Megálltam előtte. A nagyapámra hasonlított.

Csontsovány volt, szép fehér hajjal az én nagyapám. Ő sosem rágcsált. Evett. Úgy ahogyan senki más nem tudott. Csak én. Megtanultam tőle. Jobb kezében nagy kincse, a fanyelű bicska. A balban pedig minden. A hüvelyk- és a mutatóujja között a szalonna. A mutatóujja és a középső ujja között a hagyma. Aztán jött a paprika, a középső és a gyűrűsujja között. Még mindig volt hely a gyűrűs- és kisujja között. Ott bármi lehetett: ha gyümölcs, akkor az; ha maga faragta fogpiszkáló, akkor az; ha úgy gondolta, a pici sótartót dugta oda.

A bicska dolgozott. Nagyapám evett. Soha semmi nem esett ki a kezéből, és soha nem pótolta azt, ami a két ujja között már elfogyott. Ebéd után olyan fényesre ette ki a tányért, hogy bármelyik mosogatólány megirigyelte volna. Nagyapám szerette a bort, spiccesen mindig úgy szólított: Angyalka. Ilyenkor dudorászott evés előtt egy keveset, majd miután végzett a kanállal, villával, tányérral, csendesen dalolászott. Az én okos nagyapám egyet soha nem tudott megjegyezni, az unokája, az én lányom nevét. Nem és nem. Fölírtuk egy papírra, az mindig ott volt az asztalán kis vázájának támasztva. Az én nagyapámnak olyan volt az arca, mint az öregemberé.

Ritkán járok arra, ahol a huzatban ül. Nyúlt valami isten-tudja-honnan- származó kekszért. Akkor a kezébe nyomtam a már elkészített kenyeret, kolbászt, paprikát… Neki vittem.

Gondoltam, mi lenne, ha elmesélném az én nagyapám ötujjas csemegézését. Csak úgy. Nyúlt a zacskó felé, morogta: – Nagyon szépen köszönöm, kisasszony, fejedelmi lakomát csapok. Én pedig kezdtem volna a nagyapámat, de meglibbent a kabátja, megláttam, egy keze van az öregembernek.

Talán soha nem tudom meg, mi történt vele, mert a kormány alkotmányba foglalná a hajléktalanok kitiltását a közterületekről. Meg is teszik. Olyanok.

Akkor, ha arra megyek, ahol az öregember ült, nem lesz más, csak jó nagy huzat.

Tóth Ilona

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.