Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


És nincsen börtönben Gyurcsány Ferenc sem…

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

… pedig ő maga vallotta be őszödi beszédében, hogy oda való. Nos, amit most hallottunk az semmi más, mint annak a hetek, hónapok, évek óta zajló folyamatnak a része, amelyben a hátam mögött ülő DK-s politikusok és a hozzájuk csatlakozó ellenzékiek Magyarország szuverenitását, Magyarország, a magyar emberek szabadságát tiporják lábbal. 

És arra szeretnének bennünket rávenni, hogy itt a magyar parlamentben, mi magyar képviselők, akiket egyébként legutóbb április 8-án megválasztottak az emberek, ne a magyar érdekeket képviseljük, és nagyon világosan elmondták, hogy mi a dolgunk a magyar parlamentben – a magyar érdekek képviselete – mi ne a magyar érdekeket képviseljük, ne  Magyarország szuverenitásáért, ne a magyar emberek biztonságáért emeljünk szót. És ennek része az a folyamatosan szajkózott, egyébként az igazságügyminiszter úr által itt a múlt héten teljes egészében megcáfolt érvelés, amely szerint az ügyészséget, a bíróságot, meg nem tudom én még kicsodát nem, mindenkit Brüsszel alá kellene rendelni. Mi pedig ugye azokkal a jogszabályváltoztatásokkal – itt szeretnék utalni az alaptörvény módosítására – pont ennek az ellenkezőjét tesszük. Pontosan az április 8-án a magyar emberek által meghatározott úton menve. Tehát mi nem akarjuk, hogy Brüsszelből irányítsák a magyar ügyészséget, mi nem akarjuk, hogy Brüsszelből irányítsák a magyar bíróságot. 

De egyébként ha már korrupciós ügyekről beszélünk, azér’ gondoljunk bele mondjuk az EMIR-botrányba: 18 milliárd. Ez a botrány egyértelműen az Altushoz, Gyurcsány Ferenchez köthető. De a valaha volt, tehát az Európai Unió történetének, nem csak Magyarország, hanem az Európai Unió történetének valaha volt legnagyobb korrupciós botránya, amit egyébként megpróbálnak minden áron elfedni, erről maga egyébként az OLAF-jelentésből (…) ismerjük az egész történetét, hova vezetnek a szálak, minden ilyen korrupciós szál Gyurcsány Ferenchez vezet. Itt csaknem 160 milliárd forintról van szó, és most ennek a kormánynak, nekünk kell majd visszafizetni 59 milliárdot. Tehát szerintem egy kicsit szerényebben kellene bánni akkor, amikor másokat vádolnak korrupcióval. Dehát menjünk a családi cégekhez, hát az Altus úgy ki van bélelve milliárdos brüsszeli megrendeléssel, hogy a világ olyat nem látott. Tehát akkor, amikor ellenzéki, a szomorú ellenzéki kenyeret kell enniük immár harmadszor, ugye az emberek döntése értelmében, akkor Brüsszelből kapnak megrendelést, hogy brüsszeli érdekeket képviseljenek itt, a magyar parlamentben, és ezt nem tűrhetjük. 

Az igaz, hogy a Soros-migráns-kerítés-kérdést már nem volt kedvem idecitálni, pedig Németh Szilárd tegnap a propaganda-kvótát e tekintetben is maximálisan teljesítette, midőn Vadai Ágnes – ugyan miért nem csatlakozik a kormány az Európai Ügyészség kezdeményezéséhez? téma köré szerveződő kérdésére a fent olvasható litániát bírta kipréselni magából.

Önmagában is a vicc kategóriája (bár az idegen érdekeket szolgáló zsoldos-egyharmad talán nem képes ezen önfeledten röhögcsélni), hogy az április 8-ai csodának köszönhetően Németh Szilárd immár a Honvédelmi minisztérium parlamenti államtitkári minőségében, a kormány nevében válaszolgat képviselői kérdésekre. Már ha a fenti kamu-hablaty kombót válasznak minősítjük.

Tudom, hogy az Európai Ügyészség, illetve az ahhoz való csatlakozás/nem csatlakozás kérdése nem hozza lázba sem a nemzethalál árnyékában rettegő kétharmadot, sem az önérdekérvényesítéstől távol került, a társadalom perifériáján vegetáló széles néprétegeket, de azért több, mint sokatmondó ez az őszinte vallomás, amit tegnap a változatosság kedvéért éppen a nemzet gasztronómiai és tengernagyi szaktekintélyének szájába adott a az állampárt központi apparátusa. Beszéljük ezt meg, hátha a többieket érdekli.

Rezsicsökkentő Szilárd úr részben papírról felolvasott, a magyar állapotjelzőt kötőszóvá degradáló, az örök gyurcsányozás hálás témájára felhúzott verbális epehányása a maga nemében egy következmények nélkül csinos kis beismerő vallomás. Amennyiben azt állítja a költő, hogy az igazságszolgáltatás szerveit és hatóságait a Fidesz felfogásában ab ovo valaki irányítja. Vagyis Szilárd mester százas szöget és faéket csuklóból megszégyenítő intellektusa szerint az ügyészséget, meg a bíróságokat valahonnan, valakiknek irányítani kell. Így indulunk mi bele a háborúba, hogy ez az alapvetés: hogy ne Brüsszel irányítsa azt, amit Budapest irányíthat. Mer’ a Gyurcsány, aki bezzeg még mindig szabadlábon van, pedig. Meg a kétharmados magyar emberek, akik ezt akarják.

Nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem azon az egydimenziós, bégető érven túl, hogy delegalább ezek a mi korruptjaink, és nem a Gyurcsány turkál a zsebünkben, én már annak is tudnék örülni, ha a magyar ügyészséget (külön Polt Pétert) és a magyar bíróságokat sehonnan nem irányítaná senki, merthogy ezek a grémiumok jobb helyeken nem csak definíció szerint, hanem a gyakorlatban is független hatóságok.

Azt reméltem, hogy az újabb kétharmaddal nem onnan folytatják, ahol abbahagyták. Pedig de. Milliméterre ugyanonnan. Hétről hétre. Pedig szerintem a kétharmadon kívül rekedtek közül biztosan sokakat érdekelné, hogy meddig fogják még Gyurcsányt és a szuverenitást, meg a magyar embereket maguk előtt tolva suhogtatni a néphülyítési fakardot, miszerint azok ott meg akarják nekünk mondani, hogy korrupt gazemberek vagyunk, pedig nem is.

Drága elvtársak a magyar emberek félrevezetésében! Az Európai Unió ügyészsége, amitől önök úgy fosnak, mintha az életük múlna rajta (igen, valószínűleg sokuknak szó szerint), semmivel nem tehet többet és mást, mint hogy az uniós jogszabályokkal elvileg összhangban lévő, Magyarországon hatályos jogszabályok szerint jár el olyankor, amikor Polt Péter félrenézne. De ez önöknek nem finom. Ezért van az, hogy hétről hétre az éppen ügyeletes Némethszilárd világossá teszi, hogy Rogán Antal, vagy Farkas Flórián szabadlába azért nem téma, mert bezzeg Gyurcsány sem ül börtönben és hogy az Európai Ügyészség különben is veszélyt jelent a magyar emberek szuverenitására.

Pedig az Európai Ügyészség nézetem szerint egyedül a mindenkori korrupt magyar államvezetésre és annak bevett lopási gyakorlatára jelent veszélyt. Ezért amikor majd legközelebb újra megmagyarázzák a megmagyarázhatatlant körültekintőbben kellene eljárni. Pláne Gyurcsány szabadlábával. Hiszen ha egyértelmű, hogy minden szál Gyurcsányhoz vezet (apropó 4-es metró, az EU történetének világbajnok korrupciós botránya), akkor ki akadályozza a független magyar ügyészséget abban, hogy megtalálja és bíróság elé állítsa a felelősöket? Ugye nem Brüsszel tehet erről? Vagy csupán arról van szó, hogy időbe telik, ameddig elvagdossák azokat a szálakat, amelyek történetesen nem Gyurcsányhoz vezetnek?

Ez a négy perces kórdokumentum (amire halomba hányhatnánk az összes többit) tehát arról szól, hogy a magyar emberek arra adtak felhatalmazást április 8-án, hogy a magyar és uniós pénzek törvényesített ellopásába ne ugasson bele senki.  Hogy az életszínvonaluk emelését, a saját és családjuk jövőjének biztosítását célzó magyar és uniós támogatások átláthatatlan módon vándoroljanak a Mészáros, Tiborczok, Rogánok, Farkasok és egyéb díszes nemzeti példányok feneketlen zsebeibe, mert különben meg vagyunk támadva.

Jó. Akkor érezzük magunkat megtisztelve, amiért Sziszi főszakács ennyi időt pazarolt a semmiből semmit nem értő ellenzék helyrerakására. Pedig azt is mondhatta volna, hogy boldog karácsonyt.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.