December 16,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Így élünk mi ebben a demokrácia látszatától virágzó, pörkölt- és lecsóillatú putriban

– Szerbusz!

– Szia, Zsolt!

– Sziszi, először is: maradt a kötcsei pincepörköltödből?

– Abból nem sok.

– Azé’ me’ én ettem belőle és átkozottul jó vót.

– Nahát örülök neki, ezér’ főztem.

– De semmi gond, mer’ az őszi Kötcsén lefőzlek. 

– Miben is?

– Kérlek szépen lecsót fogok csinálni.

– Lecsót?

– Lecsót. S a fasorban nem leszel.

– De azt az elnökasszony szokta főzni, Katica.

– De most én is lecsót fogok főzni. És én vagyok a legjobb.

– És mi a speckója?

– Az én lecsómnak?

– Aha.

– Az, hogy finom. 

– Akkor van benne kolbász, sonka?

– Majd meglátod. Sose teszek bele kolbászt.

– Nem?

– Virslivel csinálom és tojással.

– Aaaa… hát az eleve nem lehet jó. Virslivel?

– Na, majd meglátjuk. 

Bizonyára nem volt nehéz kitalálnia a nyájas és kedves olvasónak, hogy a fenti párbeszéd ki és ki között játszódik. Akkor is, ha nem elvetemült rajongója a nemzet televíziójának csúfolt pártközpontnak, ahol állításuk szerint sajtót és médiát csinálnak, valamint tájékoztatnak Mészároslölö és a Fidesz hűséges alkalmazottai.

Azon gondolkodtam, hogy ez az ínyenceknek szóló kedélyes párbeszéd mennyire szánalmassá teszi az Orbán Viktor és Simicska Lajos közös erőfeszítésével beszántott és sóval behintett magyar médiával, nyilvánossággal, sajtó- és véleményszabadsággal, valamint az alkotmányban rögzített sokszínű tájékoztatással – a Heti Válasz nyomtatott változatának számomra is sajnálatos megszűnése még itt lebeg a fejünk felett – kapcsolatos érdeminek, előremutatónak gondolt vitákat.

A közpénzen hízlalt propaganda hétről hétre szorgosan lefetyelő művészei – amely propagandának az egyik feladata a hazai ellenségek folyamatos sárba tiprása, a másik feladata pedig a migrációs válság kontextusába helyezett háborús pszichózis fenntartása – fő műsoridőben adják újra és újra a tudtunkra, hogy nekik a párttal egy az útjuk és nem hogy nem szégyellik, de egyenesen büszkék rá.

Ők egy nagy család, akik ugyanabból a pörköltös vályúból falatoznak, ők már fél évvel előbb tudják, hogy fél évvel később ők lesznek a sztárok az állampárt üstje mellett az éppen soron következő NER koktél partin. Majdhogynem dicsekedve meséli a magát újságírónak nevező egyén, hogy van akkora szaktekintély ő a Fideszben, hogy elveszi az elnökasszony, a Katica munkáját, mer’ majd ő főzi a legjobb lecsót a legközelebbi szigorúan titkos és bizalmas bulika alkalmával. Igaz, hogy virslivel csinálja, ami a Sziszi-féle gasztronómiai magaslatokról szemlélve komolyanvehetetlen elhajlás, de az őszi Kötcsén igenis ő lesz a szakács. Ahova ő alanyi jogon jár el évről évre, tavaszról őszre. Oda, ahonnan az általa megvetett újságírók ki vannak tiltva, hogy hátha egyszer megértik, hol a helyük.

És közben arról csépelődnek a szavak a haladónak csúfolt oldalon, hogy mennyire sajnálatos az, hogy egy újabb lap tűnik el a süllyesztőben (Népszabadság, Magyar Nemzet, vidéki lapok és a többiek, béke poraitokra!), az utolsó szegmense szűnik meg az olykor már-már kritikát is megfogalmazni bátor, öntudatra ébredt jobboldalnak. Naiv, idióta, barmok vagyunk tényleg, hogy abban bízunk, hogy a pincepörkölt- és lecsóhaverságok mentén, zsíros közpénzek fölött összekapaszkodott állampárt és csatolt lejáratógépezete ellenében egyáltalán még érdemes magyar médiáról beszélni, és lehet bármiféle korrekcióban, konszolidációban, a feudális viszonyok normalizálódásában reménykedni.

Milyen média, milyen nyilvánosság, miről beszélünk? Amikor három napja egy másik szennylap-főszerkesztő beletolta az arcunkba, hogy értsük már meg végre: ők tényleg maffiaként működnek, és ez nem titok, hanem a rendszerük, a hatalmi bázisuk, a sikerük lényege és titka, amit hangosan és érthetően hirdetnek. Az árulókat eltapossuk, a lojalitást megfizetjük, nincsenek törvények, szabályok, elvek, emberség, csak a kölcsönös hűség. Amibe minden belefér, és általában mindennek az ellenkezője is. Miközben a maffia mindent túlüvöltő birodalmából egy újabb láncszem kihullott, mi megpróbáljuk objektíven, nagyvonalúan, megértően értelmezni, amit látunk: hogy nem mindenkin kérhetjük számon azt, ami számunkra természetes. Keressük a felmentést azok számára, akik abba buktak bele, hogy a belső, felszopási kényszerükhöz már nem találtak kellő számú rendelkezésre álló segget, mert mások jobban csinálták és kitúrták őket a tutiból. Megsimogatjuk a fejüket, amiért rájöttek, hogy ez tényleg, valóban így megy, és már akkor is így ment, amikor ők még vígan lefetyeltek a NER-fallosz jó oldalán, és azt hitték, ez az idők végezetéig így marad.

Most meg hallgatom ezt a barátilag kölcsönös seggnyalást, ami egy közpénzből működtetett, televíziónak csúfolt tömegfélrevezetési kanális főműsoridejében zajlik a virslis lecsó fölött, emésztgetem a nagyarcú, magabiztos nyeherészést és gasztronómiai izmozást és egyre kevésbé értem, hogy mi a faszt akarunk mi még itt, miben reménykedünk, miért hisszük azt, hogy abból a rohadt lecsóból szimbolikusan mindenkinek jut, mert hiszen a kétharmaddal a háromharmadot.

Igen, idióta, naiv barom vagyok, mert még mindig találok megütköznivalót azon, hogy már meg sem próbálnak úgy tenni, mintha szégyellnék, hogy amit csinálnak, az nem média, nem újságírás, nem tájékoztatás, hanem a hatalomhoz dörgölőző, nyílt, haveri fegyverhordozás. A kolbászos vagy virslis lecsó fölött, aszerint hogy Zsolt vagy Katica főzöcskézik éppen a holdudvarnak.

Tanulság ezúttal sincs, csak az eddig is ismert nyilvánvaló: ehhez a vályúhoz még meghatározatlan ideig senki más nem fog hozzáférni, csak ők. A nyilvánosság beláthatatlan ideig arról fog szólni, amiről ők akarják. Nem fogják zavarba hozni egymást kínos kérdésekkel, vasárnapról vasárnapra háborítatlanul megbeszélik, hogy rajtuk kívül mindenki más eltévelyedett vadbarom, ezért levegőt venni sincs joga. Az ügyeletes ellenzéki politikus meg közben bemegy a közpénzmédiába és elmondja, hogy most kell előkészíteni a 2030-as 2022-es kormányváltást.

Így élünk mi ebben a demokrácia látszatától virágzó, pörkölt- és lecsóillatú putriban, ahol a magát lépten-nyomon nevetségessé tevő, a teljhatalomra nézve teljesen veszélytelen ellenzék legitimálja a Fidesz és propagandagépezete egyhetes pincepörkölt fölötti zavartalan nyeherészéseit. Teljesen világos, hogy a NER eme szimbolikus lecsójába kizárólag azok szarhatnak bele, akik közel vannak a vályúhoz. Erre várni pedig legalább annyira borzasztó, mint amennyire Simicska atombombáitól, vagy az Euópai Néppárt/Európai Unió/Brüsszel innen jól felfogottnak tűnő érdekeitől remélni a megváltást. Jó étvágyat!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.