Április 25,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


A most hörögve tapsikoló holnapra a szemétben landolhat és akkor sem fogja érteni, hiszen most sem érti

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hajnalban arra ébredtem, hogy szakad az eső. Nem volt dörgés, sem szélvihar, egyszerűen csak esett minden faxni nélkül. Surrogva, monoton, álmosító módon. Mégis felébredtem rá. Az agyam ott folytatta, ahol tegnap, vagy talán már ma hajnalban kénytelen volt felfüggeszteni a pörgést. A tegnapi nap szenzációja számomra nem a Heti Válasz megszűnése, nem is Borókai búcsúcikke, hanem a propaganda reakciója. Az a tomboló öröm, az a feneketlen gyűlölet, aminél talán csak az őrjöngve, habzó pofával ünneplő firkász ostobasága feneketlenebb valamennyivel.

Azon gondolkodtam, hogy vajon ezek a figurák mit látnak a tükörben esténként? Miért ilyenek? Félnek a holnaptól? Bizonyára. A ma az övék, átrágták magukat száraz szaron és híg foson, hogy az övék lehessen. Nem adják a mát, mindegy, hogy ki milyen árat fizet azért, hogy most végre ők tobzódhassanak a megfelelő végbélnyílás körül. Pedig nincsenek is, nincsenek a nyílásnál, a közelében sincsenek. Még csak ott sincsenek. Egyszerű haszonállatok, nem is, csak hasznos paraziták. Hasznosak, de bármikor lesöpörhető, lecserélhető tucattermékek.

Nem a Heti Választ siratom, nem is örülök annak, hogy elhallgatnak. Magunkat siratom. Mindenkit, aki nem mások hátán felkapaszkodva emberkedik addig, ameddig a gazdája meg nem unja és rá nem lép a torkára. Amikor ez megtörténik, akkor ő lesz az, aki nyüszítve kapkod levegő után és nem érti, vele ez hogy történhetett meg, hiszen olyan nagyon lojális volt, kitalálta a gazda gondolatát is, hűségesen szolgált és most mégis. A most hörögve tapsikoló holnapra a szemétben landolhat és akkor sem fogja érteni, hiszen most sem érti.

Igen, a sajtónak valóban meg kellene élnie a piacon. Ha lenne piac. De nincs. Nincs, mert a mindent felzabáló hatalmi téboly vett magának egy tévét. Egy újságot. Aztán még egyet és még egyet. Ami, aki nem volt eladó, az halálra ítéltetett. Vagy meg tud maradni előfizetésekből, adományokból, vagy vége van. És ez nem könnyű. Mert olvasó van ugyan, de a média még nem tart ott, hogy megértesse az olvasóval: pénz nélkül nem megy. Sokan úgy gondolják, ha az interneten ingyen is hozzáférnek valamihez, miért kellene fizetniük érte? Hát csak azért, mert akkor holnap nem lesz ott az interneten, mert nem lesz, aki megcsinálja. Ennek megértése lassú folyamat, de más megoldás nincs. Akinek fontos valamelyik újság, portál, az vagy rászánja havonta egy doboz cigi, vagy két tábla csoki árát, vagy nem is volt olyan fontos. A függetlenség ára ez.

A cselédsors más. A cseléd a szolgálataiért cserébe kap rendszeresen enni, van szobája, ágya, kap egyenruhát. Ott liheghet a gazda asztala körül, belehallgathat, miről beszélnek az urak, néha egy lehulló falatot is elkaphat. Mindene van, csak gerince nincs. Az volt az ára a biztonságnak. Ez idáig rendben is van, értem is. De sajnos értem azt a parttalan gyűlöletet, amit az ilyen figura érez mindenkivel szemben. Aki nem az ő urát szolgálja, azt azért gyűlöli, aki szabad, azt meg azért.

Valamikor régen voltak olyan naiv reményeim, hogy talán összefognak a média szereplői, legalább azok, akik elméletileg egy oldalon állnak. Már tudom, hogy ez nem fog megtörténni. Nem csak az elméleti jobboldalra jellemző, hogy talán jobban gyűlölik azt, aki szintén jobboldalinak vallja magát, de nem hajlandó teljesen idomulni az elvárásokhoz. Ugyanez megvan a független és a magukat függetlennek gondoló, vagy éppen hazudó oldal szereplőinek esetében is. Léteznek kialakult klikkek, azon kívül semmi, csak lenézés és gyűlölet mindenkivel szemben.

A sajtó haldoklik. Valamelyik, bármelyik párt propagandaegysége nem sajtó. Őket eltartják a gazdáik. A sajtót azonban nem. A nyomtatott sajtó teljesen kiszolgáltatott a tulajdonosának és az olvasók kegyének. Ha a tulaj hajlandó finanszírozni a veszteséget, így kompenzálva azt, hogy az olvasók nem vásárolják elég példányban a lapot, akkor életben marad. Ha elegen vásárolják a lapot, akkor is életben marad. Ha nem, ha egyik sem, akkor redőny. Az online-média hasonló cipőben jár. Ha van befektető, túlélhet. Ha nincs befektető, csak az olvasók felismerése, hogy fizetni kell a portál működését, mert csak akkor fogja a következő hónapban is megtalálni, az megint rizikós vállalkozás.

A normális persze az lenne, ha az adományokat, előfizetéseket ki lehetne egészíteni, vagy ki lehetne váltani reklámbevételekkel. De nem lehet. Éppen ez az a pont, ahol az egypártrendszer megölte a sajtószabadságot. A reklámbevételeket teljes egészében a propagandaoldalakhoz irányítják, így létrehoztak egy mesterségesen fenntartott, kimondottan pártcélokat szolgáló birodalmat, tudatosan kivéreztetve a kormánytól független médiát.

Az állami hirdetéseken kívül a még meglévő piaci hirdetések olyan kevés bevételt hoznak, hogy csak nagyon magas kattintásszám esetén van értelme ilyesmivel próbálkozni. Nagyon magas kattintásszámot pedig úgy lehet elérni, ha van egy pénzes tulajdonos, aki állja a kezdeti költségeket – szerkesztőség, mégpedig nagy létszámú szerkesztőség felállítása, háttéremberek bére, infrastruktúra, szükséges eszközök beszerzése, reklámköltségek az indulásnál – és itt havi sokszor tíz, vagy akár százmilliókról beszélünk. És itt körbe is értünk. Ha valóban független egy portál, akkor kis létszámú, pénztelen és erőtlen az olvasók nélkül. Ha van pénz, paripa, fegyver és elég munkatárs, akkor kiszolgáltatott a tulajdonosnak is, a hatalomnak is. Valami ilyesmit láthattunk az Origo és több lap, portál esetében. Kicsit más a Heti Válasz története, de azért nagyon nem más. Akár kedveltem a lapot, akár nem, minden elhallgató hang veszteség. Bármelyik másik – oldaltól függetlenül – lap, portál esetében is ezt mondanám. Nem kell mindenkinek így gondolnia természetesen. De annál undorítóbb, gyomorforgatóbb dolgot, minthogy a kitartott propagandaprosti fröcsögő nyállal ugorjon neki az egykori harcostársának – sőt, bármilyen megszűnni kényszerülő lapnak, portálnak -, elképzelni sem tudok.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.