December 10,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Meg kellene próbálni

Gyerekként három olyan szakma volt, amit szívesen űztem volna. Először erdész akartam lenni, de egy jó lelkű (?) felnőtt elmondta, hogy akkor bizony látok halott állatokat. Aztán volt a tévében a T.I.R című sorozat, akkor eldöntöttem, hogy márpedig én kamionos leszek. Olyannyira nem lettem az, hogy a mai napig nincs jogosítványom. Később úgy határoztam, hogy hivatásos íróként fogom leélni az életem. Nos, ez sem jött össze. Írtam néhány dolgot, sőt állították, hogy tehetséges vagyok, de hiányzott belőlem a tapasztalat. Így hát informatikus lettem.

Mikor az első cikkemet elküldtem a Szalonnának, simán úgy voltam vele, hogy kapok egy elutasító levelet. Nem ez történt. Hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magam az írásba. Megmondom őszintén, az elején amolyan „brahinak” gondoltam az egészet. Persze beleadtam mindent, mert bármily hihetetlen, nagyon vártam, hogy megjelenjen, és nagyon boldog voltam, ha láttam az írásomat. Örültem, hiszen sokan olvasták a gondolataim. Néztem a like-okat, a hozzászólásokat. Volt, hogy válaszoltam, de néha jobbnak láttam, ha csendben maradok.

Most már kicsit másképp gondolom ezt az egészet. Nem ettől a pillanattól, jó pár hónapja, de a napokban realizálódó „Stop- Soros” törvény (?) ráébresztett, hogy hamarosan vége a szólásszabadságnak is. Úgy gondolom, hogy a Szalonnán keresztül, az embereknek való írás egyfajta „felelősség”. Persze, nem az „a világot tartom a hátamon” féle, inkább amolyan „kis megmondó ember” lettem. Hogy pontosan értsétek, mire utalok: vannak emberek, akik sok követővel rendelkeznek és baromságokat beszélnek, miközben úgy tesznek, mintha nem tudnák, hogy a szavaiknak súlya van. Bár a rám nehezedő súly közel sem akkora, mint mondjuk egy „celebé”, mégis úgy éreztem, felelősséggel tartozom azért, amit leírok. Persze mindig is vállaltam a kimondott, és a leírt szó következményeit, de ez most más. Sokszor belegondoltam: ha a kormánypárt tagjai csak ennyit éreznének, mint én… Igaz, nekem születésem után nem szívódott fel a gerincem.

Félreértés ne essék, nem szálltam el magamtól, mikor azt írtam, a szavaimnak súlya van. Talán van, talán nincs. De ha csak egy tollpihényi is van, azt most szeretném kihasználni. Arra szeretném ezt a súlyt helyezni, amiről az utolsó írásaimban is beszéltem. Az emberi viselkedésre.

Sok „ellenzéki” csoportnak lettem a tagja. Az utóbbi napokban sorra léptem ki belőlük, mert csak azt láttam, hogy olyan tényeket osztanak meg, amit mind tudunk. Most rendes voltam, mert ténynek neveztem az idióta mémeket. Az emberek mást sem csinálnak, csak megosztanak, anélkül, hogy a tartalmat néznék. Megosztanak valamit százszor, ezerszer, de nem beszélgetnek róla. Ha hozzá is szólnak, akkor is csak annyit, hogy szidalmazzák Orbánt, vagy éppen azt, aki a képen látható. Ennyi. Nem több. Nem beszélgetnek. Nem ötletelnek, nem tartják egymásban a tenni akarás vágyát, pedig észre kéne venni, hogy magunkra maradtunk.

Nincs hiteles ellenzéki politikusunk. Azok, akik a parlamentben ülnek, csak melegedni akarnak, és a pénzü(n)kért kollaborálnak a kormánypárttal. Mi, a nép pedig le vagyunk érdekelve (szarva). Ezt tényleg csak én látom? A csoportokban csak a hülyeség megy. Egymást marják az emberek. Még mindig a bukott pártok, bukott pártvezéreit magasztalják, visszasírják a Kádár-korszakot, krokodilkönnyeket ejtenek Trianonért, és még mindig a 6:3-at éltetik, mint futball eredményt. Mindezt úgy, hogy saját hazánkban árulókká, ügynökökké lettünk. Mindenféle jött-ment Eddák Németh Szilárdos szavakkal arra buzdítanak, hogy a nők „szüljék tele a Kárpát-medencét”. Ezek után újra kérdezem: csak én látom rosszul a dolgokat? Csak engem zavar, hogy felbukkan a semmiből egy „mélymagyar”, köztudottan szélsőjobbos politikus testvére és fideszes frázisokat puffogtat? Ő vajon a kereszténydemokrácia melyik ágát képviseli?

Magunkra maradtunk. Mi vagyunk csak egymásnak. Sokszor azt látom a csoportokban, hogy letiltják egymást az emberek. Miért? Miért nem beszélgetnek? Miért nem próbálnak meg valami közös nevezőt találni? Láttam már olyat is, hogy valójában tök ugyanazt mondta mindkét ember, csak más szavakkal, másképp fejezték ki magukat, de inkább megsértődtek a másik szóhasználatán. Vagy láttam, ahogy összevesznek olyan politikai vezetőkön, akiket már rég le kellett volna húzni a klotyón. Nem érdemesek arra, hogy foglalkozzunk velük.

Nos… jól van. Inkább rátok rakom a súlyt. Már eleget halottunk a Stop Soros törvényről. Ez csak a jéghegy csúcsa. Vegyétek észre, mi történik itt. Nem kérek mást, csak szánjatok időt arra, hogy a net segítségével pár évet menjetek vissza a hírekben, és olvassátok el magatok, hogy miket mondtak 2010-ben a Fidesz és más pártok politikusai, majd nézzetek körül, hogy mi van most. Közben gondolkodjatok el pl. azon az apróságon, hogy április 8-án, miért vette körbe a rendőrség az NVI épületét. Ne csak nézzetek, lássatok is, ne csak szájaljatok, mondjatok is valamit! Egymásnak. Beszéljetek egymáshoz, mint ember az emberhez! Elvégre ti lennétek az ellenzék.

Miért kérem ezt? Mert én már nem merek beszélni senkivel, pedig szeretnék. Nem akarom patikamérlegre tenni a szavaimat, mert akkor nem azt mondom, amit mondani akarok, hanem azt, amit mondani kell ahhoz, hogy ne legyen vérre menő sértődés. Tudom, hogy én sem vagyok szent, magam is követtem el sok hibát a kommunikáció terén, de most már odafigyelek, hogy miképp reagálok. Lehet ám úgy is szót érteni, hogy nem azzal foglalkozunk, hogy azt magyarázzuk magunknak, hogy vajh most meg akart-e sérteni, vagy nem. Több tucat csoport van azon az átkozott Facebookon. Senki sem dolgozik össze. Még a tüntetéseket is zavarosan szervezik, és ezek a szervezők sem állnak szóba egymással. Akkora a fejetlenség, hogy a saját tökünket nem találjuk meg fényes nappal. Változást szeretnénk? Tegyük meg. Ki vezet? Fogalmam sincs, majd kialakul. Létezik más alternatíva is, mint Gyurcsány, Vona, és a többi. Hagyjuk már ezeket az avétos politikusokat. Keressünk újakat. Václav Havel is „csak” egy író volt.

Lehet, hogy tévedek. Nincs súlya a szavaimnak. Akkor annak sincs súlya, amit már mondtam: magunkra maradtunk, csak mi vagyunk egymásnak.

Tudom, most meg fogtok lepődni, de Kövér László, 2002. március 23-án elhangzott, a baloldali ellenzék tevékenységéről szóló mondataival zárom a soraim. A szövegen nem változtatok, de vastag betűvel kiemelek dolgokat. Bízom bennetek…

Szóval mindezt felejtsük el és egy pillanatra fogadjuk el azt, hogy csak ennyire vagyunk képesek. Hogy egy képesség nélküli, alkalmatlan, tehetségtelen néppé lettünk az elmúlt néhány évtizedben. Csak én erre azt mondom, hölgyeim és uraim, hogy így viszont nem érdemes élni. Tehát, hogyha így gondoljuk, akkor menjünk le a pincébe, keressünk egy jó erős kötelet, meg egy viszonylag erős gerendát és szöget, és kössük fel magunkat! Csak én azt szeretném kérni azoktól, akik ezt próbálják önökkel elhitetni, évek óta ezt próbálják sulykolni az önök fejébe, hogy legalább járjanak elő jó példával. És ha ők már mind végeztek, akkor mi meg mégiscsak gondolkodjunk el azon, hátha nélkülük többre mennénk. 

Singing Jungle

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.